Ugrás a fő tartalomra

Az orosz oktatási miniszter szerint Oroszország gyűlöletére nevelnek az ukrán tankönyvek

Több mint háromszáz ukrán iskolai tankönyv és taneszköz elemzése nyomán arra a következtetésre jutott az orosz oktatási minisztérium, hogy a kiadványok erősen átpolitizáltak, szándékosan elferdítik a történelmet és az Oroszországgal szembeni gyűlöletre nevelik a gyerekeket - jelentette ki Szergej Kravcov tárcavezető egy szerdai moszkvai sajtótájékoztatón.

Kravcov azt hangoztatta, hogy az ukrán általános oktatás programjai az ukrán Nemzeti Emlékezet Intézetének irányítása alatt készültek, külföldi, egyebek között amerikai anyagi támogatással. Kifogásolta, hogy az ukrán tankönyvek szerzői "radikálisan átírták" a történelemnek az orosz és az ukrán nép "egységéről" szóló vonatkozásait - írta az MTI.

Meg nem nevezett direktívára hivatkozva azt mondta, hogy az ukrán tanárok kötelesek voltak megkövetelni az iskolásoktól, hogy "kreatívan alkalmazzák a megszerzett ismereteket" az olyan történelmi személyiségek jellemzésére, mint Sztyepan Bandera és Roman Suhevics, akiket Kravcov "de facto náciként" jellemzett. Nehezményezte, hogy az ukrán tankönyvek Oroszországot agresszorként emlegették, elhallgatták az orosz kultúra és tudomány eredményeit, például meg sem említették Jurij Gagarin űrhajóst, az irodalomtankönyvek pedig azt állították, hogy Anton Csehov művei kizárólag ukrajnai kötődésűek.

Olga Kazakova, az orosz parlamenti alsóház oktatási bizottságának vezetője rámutatott, hogy az ukrán történelemtankönyvekből hiányzik a Nagy Honvédő Háború fogalma - a posztszovjet országok többségében így nevezik a második világháborúnak a Szovjetuniót is érintő részét -, a háború végkimenetelét pedig nem a nácizmus feletti győzelemként, hanem az Ukrajna elleni újabb szovjet bűnök kezdeteként értelmezik.

"Az ilyen tankönyvekből tanuló gyerekeket megfosztották attól a jogtól, hogy tudják, büszkék lehetnek nagy elődjeik hőstetteire, a közös történelmünkre, a közös győzelmünkre. Nincs velünk közös fájdalmuk" - mondta.

Kazakova megjegyezte, a tankönyvek azt is elhallgatják, hogy Bandera "hűséget esküdött Hitlernek". Mint mondta, Moszkvának az értékelést követően meg kell értenie, hogyan kell tovább dolgoznia "a kulturális és oktatási tér helyreállításáért".

Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő szerdán újságíróknak elmondta, hogy a Kreml rendkívül negatívan ítéli meg a moszkvai patriarkátushoz tartozó ukrán ortodox egyház (UPC) ukrajnai betiltására vonatkozó kijevi törvényjavaslatot. Peszkov arra reagált, hogy az ukrán parlament tárgyalási rendbe vett egy jogszabálytervezet, amelynek szerzője, Inna Szovszun, a Golosz ellenzéki párt képviselője azt állította, hogy az egyház képviselői hírszerzési és szabotázstevékenységet folytattak. Szovszun a TASZSZ hírügynökség szerint elismerte, hogy a legtöbb képviselőtársa szerint nem most van itt az ideje egy ilyen törvény elfogadásának.

Vlagyimir Legojda, a moszkvai patriarkátus társadalmi és médiakapcsolatok zsinati osztályának vezetője úgy vélekedett, hogy a Moszkvához tartozó ukrán ortodox egyház - a legtöbb követővel rendelkező ukrajnai felekezet - felszámolásáról szóló törvénytervezet elfogadása esetén a polgári konfrontáció új hullámát idézné elő, és a társadalmi válság eszkalálódásához vezetne Ukrajnában.

Tatyjana Moszkalkova orosz emberi jogi biztos újságíróknak azt mondta, hogy az ukrán parlamentben bejegyzett törvénytervezet ellentétes a nemzetközi normákkal és elvekkel. Mint mondta, az UPC betiltására tett kísérlet támadás a vallás- és véleményszabadsághoz, valamint az életmódhoz való jog ellen, ezért teljesen "elfogadhatatlan".

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Augusztus végén véget ér a hadiállapot Ukrajnában?

Ukrajnában a hadiállapot valószínűleg nem ér véget augusztus 23-án - jelentette ki az RBK-Ukrajina hírportálnak adott interjújában Olekszandr Zavitnevics, a Legfelsőbb Tanács Nemzetbiztonsági és Védelmi Bizottságának vezetője. Szavai szerint ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, Ukrajnának meg kell nyernie a háborút. "Nem csak be kell fejezni, hanem katonai győzelmet kell aratnunk, fel kell szabadítani az összes megszállt területet" - tette hozzá. Zavitenics biztos abban, hogy ilyen rövid időn belül nem valószínű a győzelem. Szerinte ősszel várható a háború aktív szakasza. "Sok múlik a beérkező fegyvereken, azok mennyiségén és minőségén” – jegyezte meg. Zavitenics hangsúlyozta: jelenleg a mozgósítás második hulláma zajlik az országban, egyelőre nem terveznek újabbat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Hatályba lép az ukrán nyelvtörvény második és hatodik cikkelye, a szabálysértőket akár 12 ezer hrivnyára is büntethetik

Július 16-án lép hatályba Ukrajna Az ukrán nyelv államnyelvként való működésének biztosításáról szóló törvényének második és hatodik cikkelye. Ennek értelmében minden árunak az ukrán fogyasztókat kell megcélozni. Az az áru, amely jelenleg már Ukrajna területén van, megmaradhat a korábbi formájában, de minden másnak, amely július 16-át követően jelenik meg országunkban, ukrán felülettel kell rendelkeznie. Az ukrán nyelvre való átállást a vállalkozásoknak kell biztosítaniuk. A törvény betartását az államnyelv védelméért felelős biztos felügyeli. A felület ukrán nyelvű változatának hiánya esetében első alkalommal három és fél ezer hrivnyától hét és fél ezer hrivnyáig terjedő pénzbírság szabható ki. A jogszabályi normák ismételt be nem tartásáért 7500-tól csaknem 12 ezer hrivnyáig terjedő pénzbírságot kell fizetnie a szabálysértőnek. Ezenkívül Olekszandr Packan, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás helyettes vezetője elmondta, hogy a web- és közösségi oldalak, a YouTube-, a Viber-, a

Törvényben tiltanák meg a 18 és 60 év közötti katonaköteles férfiak külföldre történő kiutazását

Ukrajna Legfelső Tanácsa azt javasolja, hogy törvényben tiltsák meg a 18 és 60 év közötti katonaköteles férfiak külföldre történő kiutazását a hadiállapot idején. A képviselők által összeállított törvényjavaslat szövege felkerült a parlament hivatalos honlapjára. A törvényjavaslat meghatározná azon személyek kategóriáit is, akik katonai szolgálatot teljesíthetnek a tartózkodási vagy nyilvántartási helyükön. Jelenleg Ukrajnában a hadiállapot idején az ukrán állampolgárságú hadköteles férfiak kiutazásának rendjét csak az ukrán elnök rendelete szabályozza, azonban törvény erről nem rendelkezik.  Az ukrán törvényalkotók új cikkellyel egészítenék ki Ukrajna Alkotmányát: Az állampolgárok Ukrajnából való kilépésének és Ukrajnába való belépésének eljárásáról. Kivételt képeznének az ukrán kormány által felmentett személyek és a halasztásra jogosultak. Ilyenek például a felsőfokú szakképzési és felsőoktatási intézmények hallgatói, az asszisztensek és gyakornokok, aspiránsok és doktoranduszok, ha

Kreml: a nap végére véget érhet a háború, ha Kijev teljesíti Moszkva feltételeit

Akár már a mai nap végére véget érhetne a háború, ha Ukrajna kapitulálna és teljesítené az orosz fél valamennyi követelését - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő az RBK-Ukrajina hírportál szerint.  Peszkov szerint amennyiben Kijev kiadja a parancsot a fegyverletételre és elfogadja Moszkva követeléseit, az a harcok végét jelentené. Arról, hogy Moszkva milyen feltéleket szabott, Peszkov nem adott bővebb tájékoztatást. Volodimir Zelenszkij szerint a legkésőbb a tél beálltáig véget kell vetni Oroszország Ukrajna elleni háborújának, a legerősebb iparú demokráciákat összefogó G7 csoportnak pedig minden lehetséges segítséget meg kell adnia ehhez az orosz agresszió ellen védekező országnak. Korábban Kirilo Budanov tábornok, az ukrán katonai hírszerzés főnöke a ITV brit televíziónak adott interjújában azt állította, hogy augusztustól fordulópont következik be az orosz-ukrán háborúban, az év végére a harcok intenzitása szinte a nullára fog csökkenni. KÖVESSEN MIN

Fény derült az oroszok igazi tervére

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat leleplezte az orosz vezérkar főigazgatóságának (GRU) Ukrajnában tevékenykedő ügynökhálózatát, amely az ország elfoglalását próbálta segíteni. Köztük volt egy ukrán parlamenti képviselő is - írta az Index . Egy ukrán parlamenti képviselő is segítette Oroszországot Ukrajna elfoglalásában – állítja az ukrán titkosszolgálat (SZBU). Andrij Derkacs parlamenti képviselő a nyomozás szerint felügyelte számos magánbiztonsági cég létrehozását különböző régiókban, hogy „ezeket Ukrajna gyors átvételére használja fel”. A titkosszolgálat szerint a hálózat operatív fejlesztése már régóta zajlott, de az SZBU végül a háború elején semlegesítette azt egy volt képviselői asszisztens, Ihor Kolesznyikov letartóztatásával. Az ukrán fél állítása szerint a letartóztatott asszisztens fedőneve „Veterán” volt, és ő volt az összekötő az orosz különleges szolgálat és Andrij Derkacs parlamenti képviselő között. Kolesznyikov szerint Derkacsot 2016-ban vették fel, és személyesen a GRU fel

Ekkora pusztítást végzett az amerikai nehézfegyver egy orosz bázison (videó)

Az ukránok nemrég jutottak az új fegyverhez, a felvétel Donbaszban készült - szúrta ki a Mandiner . Egy videofelvételen látható, hogy milyen károkat okozott egy orosz katonai bázison egy amerikai HIMARS rakéta-sorozatvető, amelyhez nemrég jutottak hozzá az ukránok. A felvétel a Donbaszban, Izjum környékén készült. The first results of American HIMARS work on the positions of the occupiers in the #Izyum direction. pic.twitter.com/nSFESPCHXS — NEXTA (@nexta_tv) June 26, 2022 Az amerikai fegyverek a múlt hét közepén érkeztek meg Ukrajnába, szombaton pedig az ukrán hadsereg vezérkari főnöke közölte, hogy már hadrendbe állították ezeket, és megkezdték a működésüket. Hangsúlyozzák: a HIMARS-októl és a többi, nyugati államoktól érkező nehéztüzérségi eszköztől a szakértők azt várják, hogy ellensúlyozzák az orosz tüzérségi fölényt, amely a háború kezdete óta tapasztalható. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Nyugtalanító kijelentést tett az orosz külügyminiszter arról, mikor ér véget az ukrajnai háború

Minél több nyugati ország küld fegyvereket Ukrajnába, annál tovább fog tartani a konfliktus – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Híradó szerint. Oroszország többször is a Nyugatot vádolta a konfliktus elhúzódásáért, és rakétacsapásokat intézett az Egyesült Államok és Európa által Kijevnek szállított fegyvereket tároló fegyverraktárak ellen. A türkmenisztáni látogatása során tartott sajtótájékoztatón Lavrov elmondta, hogy Oroszország nem célzott meg egy bevásárlóközpontot sem az ukrajnai Kremencsuk városában hétfőn. Lavrov – az orosz védelmi minisztérium által kedden kiadott nyilatkozatot megismételve – újságíróknak azt mondta, hogy a bevásárlóközpont üres volt, amikor a tűz keletkezett annak következtében, hogy Oroszország csapást mért egy nyugati fegyvereket tároló fegyverraktárra, amely a bevásárlóközpont mellett volt. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: