A Politico olvasói Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt szavazták meg Európa legbefolyásosabb emberének - tette közzé Dmitro Kuleba a Facebook-oldalán.
Az ukrán külügyminiszter kifejtette, a brüsszeli szerkesztőség márciusi online közönségszavazása kifejezetten a decemberben közzétett lista frissítése céljából készült.
A lap szokásos 28-as listájára azok a személyiségek kerülnek fel, akik szerintük a legnagyobb befolyást gyakorolhatják Európa életére a következő évben.
A decemberi rangsorban Mario Draghi olasz miniszterelnök foglalta el az első helyet.
Oroszország Ukrajna elleni agressziója azonban drámai változásokhoz vezetett Európában, és minden előrejelzést meghiúsított. Ezért a hírlap felkérte az olvasókat, hogy szavazzanak újra a 2022-es jelöltet illetően - írta a Kárpáti Igaz Szó.
„És az első helyre a mi elnökünk került – írja Kuleba. "Ő ma az ukrán nép ellenállásának és hősiességének szimbóluma. A válság idején tanúsított viselkedése, tettei és szavai nemcsak az ukránokat, hanem az európaiakat is inspirálják.
Ukrajna tekintélye a világban most erősebb, mint valaha. Az ezt bizonyító európai elismerés már megérkezett. Most a világ következik" - tette hozzá.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: