Ugrás a fő tartalomra

Az ukrán hadsereg öt települést foglalt vissza Zaporizzsja környékén

Az ukrán légideszant alakulatok, más egységekkel együtt, öt települést foglaltak vissza az ország keleti részében lévő Zaporizzsja megyében az orosz hadseregtől - közölte a légideszant parancsnokság sajtóközpontja szerdán a Facebookon.

A közlemény szerint az ukrán erők visszavették Zatissja, Malinyivka, Veszele, Zelenij Haj és Cservone településeket. Arra nem tértek ki, hogy pontosan mikor történt meg a felsorolt települések visszafoglalása.

Valentin Reznyicsenko, a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megye vezetője a Telegram üzenetküldő portálon közölte, hogy szerda délelőtt az orosz erők a régióban katonai objektum ellen hajtottak végre rakétatámadást. Megsemmisítettek egy hivatali épületet és egy üzemanyagraktárt. A légicsapások következtében, az előzetes információk szerint, ketten meghaltak, öten megsebesültek. A mentés és a tűzoltás még tart.

Az ukrán vezérkar napi helyzetjelentésében egyebek mellett arról számolt be, hogy az orosz erők továbbra is blokád alatt tartják és tüzérségi csapásokat mérnek az észak-ukrajnai Csernyihiv városára. Állasaikat erősítik és átcsoportosításokat hajtanak végre, továbbá drónokkal végeznek felderítéseket. A keleti országrészben változatlanul lövik Harkivot, a Donyeck megyében folytatják erőfeszítéseiket Mariupol, Popaszna és Rubezsne bevételére.

Eközben a fővárosban, Kijevben, a helyi katonai adminisztráció rendelete értelmében külön parancsnokságot hoztak létre intézkedési és szervezési feladatok ellátására kijárási tilalom idején, illetve az áramszolgáltatás ideiglenes leállása idején. A parancsnokság feladata a helyi politikai vezetés, a katonai és a rendvédelmi szervek tevékenységének összehangolása.

Kora délután kijeviek nagyerejű robbanásokról és hatalmas füstről számoltak be a közösségi portálokon a főváros egyik kerülete fölött. Egyelőre nincs hivatalos közlemény arról, hol történtek a robbanások, és arról sem, hogy az orosz erők mértek volna újabb csapást Kijevre.  

A katasztrófavédelmi szolgálat közölte, hogy húszra nőtt a dél-ukrajnai mikolajivi megyei kormányzói hivatal elleni támadás halálos áldozatainak száma. A kilencszintes épületbe kedden csapódott lövedék, amely szinte teljesen lerombolta a hivatalt.

Az ukrán vezérkar legfrissebb, csütörtöki összesítése szerint eddig hozzávetőlegesen 17 500 orosz katona esett el, mintegy ezer került fogságba. Az ukrán erők megsemmisítettek 135 orosz repülőgépet, 131 helikoptert, hét hadihajót, 614 harckocsit, 1735 páncélozott harcjárművet, 311 tüzérségi és 54 légvédelmi rendszert, valamint 96 rakéta-sorozatvetőt.

Denisz Smihal miniszterelnök a youtube videomegosztón közzétett üzenetében kijelentette, hogy az ukrán erők már több mint négyezer orosz haditechnikai  eszközt semmisítettek meg, szavai szerint ez több, mint amennyi a világ és Európa legtöbb hadseregének van. Közölte, hogy az ország húsz régiójában már megkezdődött a vetés, megjegyezve, hogy tavaly ilyenkor ez még csak 15 megyében kezdődött el.    

Recep Tayyip Erdogan török elnök közben kijelentette: országa kész arra, hogy egyike legyen azon államoknak, amelyek garantálják Ukrajna biztonságát, de ennek részleteit még tisztázni kell - számolt be a Jevropejszka Pravda hírportál az NTV török tévécsatornára hivatkozva. Ukrán politikai vezetők több ízben kifejtették: Kijev csakis azzal a feltétellel hajlandó lemondani a NATO-csatlakozási törekvésről és választani a semlegességet - amelyet Moszkva követel -, ha hatékony garanciákat kap nyugati államoktól arra vonatkozóan, hogy bármilyen, Ukrajna elleni támadás esetén biztosítanak neki minden szükségest a védekezéshez, beleértve fegyvereket és a légtér lezárását is - írta az MTI.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hatályba lép az ukrán nyelvtörvény második és hatodik cikkelye, a szabálysértőket akár 12 ezer hrivnyára is büntethetik

Július 16-án lép hatályba Ukrajna Az ukrán nyelv államnyelvként való működésének biztosításáról szóló törvényének második és hatodik cikkelye. Ennek értelmében minden árunak az ukrán fogyasztókat kell megcélozni. Az az áru, amely jelenleg már Ukrajna területén van, megmaradhat a korábbi formájában, de minden másnak, amely július 16-át követően jelenik meg országunkban, ukrán felülettel kell rendelkeznie. Az ukrán nyelvre való átállást a vállalkozásoknak kell biztosítaniuk. A törvény betartását az államnyelv védelméért felelős biztos felügyeli. A felület ukrán nyelvű változatának hiánya esetében első alkalommal három és fél ezer hrivnyától hét és fél ezer hrivnyáig terjedő pénzbírság szabható ki. A jogszabályi normák ismételt be nem tartásáért 7500-tól csaknem 12 ezer hrivnyáig terjedő pénzbírságot kell fizetnie a szabálysértőnek. Ezenkívül Olekszandr Packan, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás helyettes vezetője elmondta, hogy a web- és közösségi oldalak, a YouTube-, a Viber-, a

Ezt a 7 pontot kell teljesíteni Ukrajnának, hogy megőrizhesse EU-tagjelölti státusát

Az Európai Bizottság azt ajánlja a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak, hogy adja meg a tagjelölti státust Ukrajnának azonban ehhez további feltételeket kell még teljesítenie A brüsszeli testület a tagjelöltséggel kapcsolatban Ukrajnának átadott dokumentumban jelezte, fenntartja a státusz megvonásáról szóló döntés lehetőségét abban az esetben, ha Ukrajna nem teljesíti a vállalt kötelezettségeit - írta a 444 . 1. Az Alkotmánybíróság reformja Az ukrán Alkotmánybíróság és az ukrán elnöki hivatal közötti viták általánosak voltak az elmúlt években, ami több esetben éles szembenállássá fajult. A helyzetet bonyolította, hogy a testület elnökét, Olekszandr Tupickijt még a Janukovics-korszak végén nevezték ki, és ezt a pozícióját Petro Porosenko elnöksége idején is megőrizte. A korrupcióval vádolt Ab-elnököt 2021 tavaszán vitatott jogszerűségű rendelettel felfüggesztette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, ám a csatározások folytatódtak. Május végén Andrij Szmirnov, az államfő hivatalának he

Volodimir Zelenszkij felhívta Orbán Viktort

Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke kedden felhívta Orbán Viktor miniszterelnököt; a megbeszélésen Ukrajna európai integrációjáról, a háborús menekültek befogadásáról valamint a magyar-ukrán együttműködés egyéb területeiről volt szó - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár. Orbán Viktor a tárgyalás során hangsúlyozta: Magyarország támogatja, hogy Ukrajna megkapja a EU-tagjelölti státuszt, és mielőbb le kell bontani a bürokratikus akadályokat Ukrajna tényleges uniós csatlakozása előtt is. A magyar miniszterelnök tájékoztatta az ukrán államfőt, hogy az e heti európai uniós csúcstalálkozón Brüsszelben ezt az álláspontot fogja képviselni. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarország immár közel 800 ezer ukrajnai menekültet fogadott be, és készen áll a további energiaügyi együttműködésre, az ukrán gabona vasúti fuvarozására valamint még több ukrán diák fogadására is. Volodimir Zelenszkij az ukrán nép nevében köszönetet mondo

Az oroszok hadrendbe állítják a Szarmat rakétarendszert, amellyel egy fél kontinenst el lehet pusztítani

Az év végéig hadrendbe áll az első Szarmat interkontinentális ballisztikus rakétarendszer - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy katonai iskolák végzős hallgatóival kedden Moszkvában megtartott találkozón. Putyin szerint az orosz csapategységekhez elkezdtek megérkezni az Sz-500-as légvédelmi és rakétavédelmi rendszerek is, amelyeknek nincs párjuk a világon. Az orosz elnök azt mondta, hogy Moszkva lehetséges katonai fenyegetések és kockázatok figyelembe vételével  fogja erősíteni és fejleszteni fegyveres erőit. Kiemelt feladatnak nevezte a csapatok felszerelését új fegyverrendszerekkel. "Sokkal szélesebb körben kell majd alkalmaznunk a robotikát, a legújabb irányító és felderítő berendezéseket, a pilóta nélküli légi járműveket, és aktívan ki kell fejlesztenünk az új fizikai elveken alapuló fegyverrendszereket. A lézer-, az elektromágneses és egyéb fegyverekre gondolok" - mondta Putyin, aki szerint a világon jelenleg nincs az orosznál hatékonyabb haderő. Korábbi tájék

Putyin szerint Ukrajna a Szovjetunióból való kilépése óta "elherdálta" a gazdaságát

Oroszországnak semmi kifogása Ukrajna európai uniós csatlakozása ellene, mert az EU nem katonai blokk - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a 25. Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén. "Az EU nem katonai szervezet, katonapolitikai blokk, ellentétben a NATO-val, ezért mindig is azt mondtuk (.), semmi kifogásunk nincs ellene. Bármely ország szuverén döntése, hogy csatlakozik-e egy gazdasági egyesüléshez vagy sem, és az adott gazdasági egyesülésen múlik, hogy vegyen-e fel új államokat a tagjai közé vagy sem" - mondta. Egyúttal kifejtette, hogy az ukrán gazdaság szerkezete nagyon nagy támogatásokat igényel, és ha Ukrajna nem védi meg a belső piacát, akkor végül félgyarmattá válik. Nem tartotta valószínűnek, hogy a szomszédos ország visszaállítja majd az elveszett repülőgépgyártását, hajógyártását, elektronikai iparát és más kritikus iparágait, mert az európai óriások nem fognak versenytársat teremteni maguk számára. Lehetségesnek nevezte, hogy U

Kuleba az Ukrajnának nyújtott nyugati segítségről, Magyarországról és a kárpátaljai magyarokról

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a HVG-nek beszélt az Ukrajnának nyújtott nyugati segítségről, Magyarországról és a kárpátaljai magyarokról. "Az eddig nyújtott támogatás minden várakozást felülmúlt, és nagyra értékeljük, amit kaptunk.  De a háború olyan méreteket ölt, hogy a hatalmas segítség sem elég.  Ez azonban nem a mi vagy a partnereink hibája. Az az Oroszország a bűnös, amely a február 24-én indított háborúban teljes hadigépezetét mozgósította Ukrajna ellen. Csak egy példa arra, mennyire súlyos a helyzet: a jelenleg a fő hadszíntérnek számító Szeverodonyeck térségében az orosz hadseregnek tizenötször annyi ágyúja van, mint az ukránnak. Ennyi is elég annak megértéséhez, hogy több fegyverre van szükségünk" - mondta a politikus. Már felmerült a hetedik szankciós csomag lehetősége. Arról, hogy annak mit kellene tartalmaznia Kuleba a következőket mondta: "Három héttel ezelőtt, amikor az EU még nem fogadta el a hatodik szankciós csomagot, azt az üzenetet kaptuk több

Nemzetközi elfogató parancsot adtak ki egy kárpátaljai férfi ellen, aki Kárpátalja elszakadására szólított fel

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki egy kárpátaljai lakos ellen, aki Kárpátalja elszakadására szólított fel  - írta az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) közleményére hivatkozva az RBK-Ukrajina hírportál. A 43 éves férfi nyilvánosan a Podkarpatszka Rusz Köztársaság létrehozását hirdette, a közösségi médiában pedig ukránellenes bejegyzéseket tett közzé. "Az Ungvári Kerületi Bíróság bűnösnek találta az elkövetőt Ukrajna Büntetőtörvénykönyve 110. cikkelyéének 2. része (Ukrajna területi integritásának és sérthetetlenségének megsértése) alapján, és hét év börtönbüntetésre ítélte" - közölte az SZBU. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: