Ugrás a fő tartalomra

Az ukrán-orosz konfliktus komoly élelmiszerbiztonsági kérdéseket vet fel

Az ukrán-orosz konfliktus komoly élelmiszerbiztonsági kérdéseket és kockázatot vet fel - mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn Brüsszelben magyar újságíróknak, az EU-tagországok mezőgazdasági és halászattal foglalkozó minisztereinek tanácskozását követően.

A miniszter elmondta: a tanácshoz csatlakozott videóösszeköttetésen keresztül Roman Lescsenko ukrán mezőgazdasági miniszter is, aki megerősítette, hogy az ukrán gazdák nem tudják feladataikat ellátni a háború miatt. Mint mondta, a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az állattartó ágazatok hónapok óta problémákkal küzdenek Európa-szerte, ennek oka az input-költségek - az energia, a takarmányok vagy a műtrágya árának drasztikus emelkedése - írta az MTI.

Nagy István emlékeztetett, hogy Magyarország már tavaly ősz óta többször fordult az Európai Bizottsághoz más tagállamokkal együtt, hogy a testület vezessen be rendkívüli intézkedéseket, elsősorban az állattartó ágazatok részére. "A háború kellett ahhoz, hogy ezeket a vészjelzéseket komolyan vegyék" - tette hozzá.

A tárcavezető kiemelte: az Európai Bizottság a hétfői tanácskozáson több elemből álló uniós válságkezelési csomagot jelentett be a megnövekedett input költségek és az orosz-ukrán háború miatt nehéz helyzetbe került mezőgazdasági ágazatok támogatására. A javaslat legfőbb eleme egy várhatóan 500 millió euró összegű rendkívüli támogatási csomag, amelyet a tagállamok a leginkább bajban lévő mezőgazdasági ágazatok támogatására fordíthatnak.  

A csomag másik fontos eleme, hogy a bizottság az év végéig átmeneti jelleggel enyhít a szántóföldi kultúrák termesztéséhez előírt, bizonyos zöldítési követelményeken. Ez az intézkedés a termelés növekedését eredményezi majd, ami nagyban hozzájárulhat a háború miatti élelmezésbiztonsági kockázatok csökkentéséhez. A részletszabályok kidolgozása folyamatban van, a konkrét javaslatok elfogadása és bemutatása szerdára várható - tette hozzá.

Az agrárminiszter kitért az új közös agrárpolitikában (KAP) előirányzott stratégiai tervekre is. Mint mondta, volt értelme Visegrádon a V4+ agrárminiszteri találkozónak, mert az ott felvetett magyar kezdeményezés, hogy a stratégiai tervek elfogadásának mi a jelentősége, és milyen szabályok szerint alakuljon, a bizottság részéről meghallgatásra talált.

Hangsúlyozta: egyetértés mutatkozott a tekintetben, hogy a gazdáknak a megfelelő gazdasági döntések meghozatalához már a nyáron ismerniük kell a KAP stratégiai tervének bizonyos elemeit, ezért kiemelten fontos, hogy a terveket időben, legkésőbb július végére elfogadják. Kiemelte azt is, hogy a mezőgazdaságnak hozzá kell járulnia a klímaváltozás elleni harchoz, de ez nem veszélyeztetheti az élelmiszerellátást.

A háborús konfliktus új helyzetet teremtett ebben a tekintetben, hiszen Ukrajna a világ gabonatermelésének jelentős részét adja, valamint a napraforgótermesztés 40 százaléka ott zajlik. Ehhez a helyzethez alkalmazkodni kell, ezért az EU-nak is újra kell gondolni eddigi álláspontját a "Termőföldtől az asztalig" stratégia célértekeit, valamint a közös agrárpolitika zöld ambícióit illetően - hangoztatta.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy hivatalos bizottsági tanulmány továbbra sincs az európai Zöld megállapodásról, viszont mértékadó szervezetek által készített tanulmányok az európai mezőgazdasági termelés 15-20 százalékos visszaesését jósolják a célértelek teljesítse esetén.

"A jelenlegi helyzetben viszont az Európai Uniónak növelnie kell a termelést, tehát újra kell gondolni, és a kialakult helyzethez kell igazítani a környezet- és klímavédelmi ambíciókat" - húzta alá Nagy István.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zaluzsnij: ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege

Az ukrán hadsereg nehéz fejlődési utat járt be az elmúlt három évtizedben, amíg a világ egyik vezető hadserege lett – mondta hétfőn Valerij Zaluzsnij altábornagy, a fegyveres erők főparancsnoka az ukrán hadsereg napja alkalmából mondott köszöntőjében. A Kárpát.in.ua beszámolója szerint a Védelmi Minisztérium honlapján közzétett videoüzenetében a főparancsnok emlékeztetett arra, hogy a harminc év alatt az ukrán fegyveres erők hosszú utat tettek meg. "Visszavertük az ellenség támadását, és megbízhatóan védjük országunkat" - hangoztatta Zaluzsnij. Szerinte ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege. Úgy véli: Ukrajna jövője a NATO-ban van. A tábornok a videóüzenet végén köszönetet mondott mindenkinek, aki úgy döntött, hogy az ukrán fegyveres erők soraiban szolgálja a népét. A hadsereg napja alkalmából a katonáknak kitartást, magabiztosságot és hitet, a fegyveres erőknek és Ukrajnának pedig dicsőséget kívánt. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Hogyan lehet lemondani az ukrán állampolgárságról?

Az ukrán állampolgárság megszüntetése általában hosszadalmas és nem a legegyszerűbb procedúra, éppen ezért sokan nem is vállalkoznak rá, hacsak nem feltétlenül szükséges. A ukrán állampolgárságáról való lemondás semmiképpen nem tanácsos azok számára, akiknek Ukrajnában (is) van a lakhelyük, illetve valamilyen oknál fogva szükségszerű számukra a gyakori vagy/és tartós ukrajnai tartózkodás. Tudniillik, az állampolgárság elvesztésével ukrajnai tartózkodásuk csak az aktuális szabályok szerinti időtartam keretében lesz lehetséges, és bármilyen szabály és/vagy törvénysértés esetén (illetve, mint ezt számos gyakorlati példa mutatja, akár enélkül is) az ukrán szervek megtagadhatják tőlük az ország területére való belépést - írta a Kárpáti Igaz Szó. Az Alkotmány 25. cikke szerint Ukrajna állampolgárát nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától és állampolgársága megváltoztatásának jogától. A jogviszonyok e területét szabályzó állampolgársági törvény 18. cikke ez utóbbi jog gyakorlását, a f

Emberölés miatt körözik László Józsefet

Elfogató parancs alapján, emberölés miatt körözik a Mezőváriban születetett László Józsefet. A kárpátaljai férfi ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogadtó parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és az elet.brfk@budapest.police.hu tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Tragédia Zápszonyban - a vonat alá vetette magát egy fiatal nő

Augusztus 19-én éjszaka végzett magával Pereszta Krisztina. A zápszonyi születésű huszonéves fiatal nő a vonat alá vetette magát. Egyelőre nincs arról információ arról, mi vezetett a tragédiához. Őszinte részvétünk az egész családnak!  KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Megölték Ukrajna nemzeti hősét

Március harmadikán megölték Ukrajna nemzeti hősét, Valerij Csibinyejevet, akit „Karakut” becenéven is ismertek. 34 éves volt, a születésnapján esett el az orosz erők elleni harcban - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál. "Valerij Viktorovics Csibinyejev kapitány, Ukrajna hőse Gosztomel közelében meghalt. Valerij árva volt, Berdjanszk szülötte, a város tiszteletbeli lakosa" - írta búcsúüzenetében .Vjacseszlav Zajcev veterán katona Csibinyejev a zaporizsjai katonai líceum növendéke. Néhány éve egyetlen testvére a Donyec-medencében életét vesztette. Valerij Csibinyejev az ukrán fegyveres erők légideszant csapatainak 79. különálló légideszant támadó dandárja mesterlövész századának parancsnoka volt. Az Ukrajninszka Pravda emlékeztet: Csibinyejev 2015 decemberében a donyecki repülőtér közelében védte a repülőteret, 2016 augusztusában megkapta az Ukrajna Hőse címet. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Gyárat építenek Ukrajnában a Bayraktar típusú török harci drónok gyártására

Az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktus diplomáciai és jogi síkon fog megoldódni - fejtette ki meggyőződését Recep Tayyip Erdogan török államfő csütörtökön Kijevben, miután tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. "Őszintén hisszük, hogy a válság békés diplomáciai módszerekkel, a minszki megállapodások keretein belül megoldódik Ukrajna területi integritása és a nemzetközi jog figyelembe vételével" - fogalmazott Erdogan. A török elnök megerősítette: országa készen áll arra, hogy helyszíne legyen olyan csúcstalálkozónak, amelynek a célja a Donyec-medencei konfliktus rendezése a minszki megállapodások keretein belül. Szavai szerint ez lehet akár egy ukrán-orosz csúcstalálkozó vagy egyéb szintű megbeszélés is. Kifejtette: Törökországot az a logika vezérli, hogy "a tűz szítása helyett azon gondolkodik, hogyan lehetne csökkenteni annak hőfokát". Erdogan ismételten leszögezte, hogy Törökország változatlanul támogatja Ukrajna területi integritását és szuverenitásá

Az ukrán vendégmunkásoknak jár-e családi kedvezmény, szja-visszatérítés Magyarországon?

Magyarországon munkát végző külföldi – nem EU-s – (főként ukrán) adóügyi illetőségű vendégmunkások milyen feltételekkel jogosultak családi kedvezményre, illetve jár-e nekik szja-visszatérítés? – kérdezte az Adózóna egyik olvasója.  "Az érintett munkavállalók családi pótlékra jogosultak, de azt nem Magyarországon kapják a gyermekek után. Az első adóévben az összes jövedelmük 75%-át meghaladja a Magyarországon adókötelezettség alá eső összes jövedelmük. Kérhetik-e ők is az szja-visszatérítést? Jogosultak-e a családi kedvezmény igénybevételére?." A Magyarországon működő munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó gazdasági társaságok több ezres létszámban foglalkoztatnak nem EU-s államból – elsődlegesen Ukrajnából – érkező embereket. A kérdés alapján, jelentős nagyságrendű összegről beszélünk országos szinten. A munkaerő-kölcsönző társaságoknál problémát okoz ezen kérdések megítélése – ecsetelte. Azokat a külföldieket, akik belföldön és külföldön együttesen megszerzett adóévi jövedelmének