Ugrás a fő tartalomra

Berágott az ukrán kormány az Auchanra árúházláncra, mert az nem vonul ki Oroszországból

Miközben az ukrajnai invázió kezdete óta számos nyugati vállalat elhagyta Oroszországot, a francia magántulajdonú Auchan úgy döntött, ők maradnak. Ezt a cég vezérigazgatója nyilatkozta egy francia lapnak, a Journal du Dimanche vasárnap – számolt be a Reuters értesüléseire hivatkozva a 24.hu.

Az Auchannek Oroszországban mintegy 30 ezer alkalmazottja, 231 üzlete van és internetes kereskedéssel is rendelkezik, maradásuk miatt már korábban is kritizálta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

A vasárnap publikált interjúban Yves Claude kijelentette, attól tart, hogy a vállalatot vagyonvesztésnek, a helyi vezetőket pedig jogi problémáknak teszi ki, ha kivonulnának az országból. Békét viszont nem hozna – idézi a Bloomberg.

A cég azonban marad Ukrajnában is, ahol 43 szupermarketjük és 6000 dolgozójuk van, a háborúnak kitett régiókban is, ahol „extrém körülményeknek” kell megfelelniük.

"A legfontosabb a mi szemszögünkből, hogy az alkalmazottjainkat megtarthassuk és biztosítsuk az elsődleges küldetésünket, ami a két ország lakosságának táplálása" – nyilatkozta Claude.

Az interjúra reagálva Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az áruházlánc és annak termékeinek bojkottjára szólított fel."Úgy tűnik, az oroszországi munkahelyek elvesztése fontosabb, mint az ukrajnai életek elvesztése" – írta a tárcavezető Twitteren.

Zelenszkij korábban azt mondta, minden nyugati vállalatnak – így az Auchannak és a Nestlének – el kell hagynia Oroszországot, és hogy ne fedezzék olcsó kommunikációval a „profitszomjukat”, mert ezzel csak Putyin háborúját támogatják.

A vállalat tavaly 3,2 milliárd eurós bevételt ért el Oroszországban, ami a globális árbevételének mintegy 10 százaléka. Idén veszteségre számítanak.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zaluzsnij: ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege

Az ukrán hadsereg nehéz fejlődési utat járt be az elmúlt három évtizedben, amíg a világ egyik vezető hadserege lett – mondta hétfőn Valerij Zaluzsnij altábornagy, a fegyveres erők főparancsnoka az ukrán hadsereg napja alkalmából mondott köszöntőjében. A Kárpát.in.ua beszámolója szerint a Védelmi Minisztérium honlapján közzétett videoüzenetében a főparancsnok emlékeztetett arra, hogy a harminc év alatt az ukrán fegyveres erők hosszú utat tettek meg. "Visszavertük az ellenség támadását, és megbízhatóan védjük országunkat" - hangoztatta Zaluzsnij. Szerinte ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege. Úgy véli: Ukrajna jövője a NATO-ban van. A tábornok a videóüzenet végén köszönetet mondott mindenkinek, aki úgy döntött, hogy az ukrán fegyveres erők soraiban szolgálja a népét. A hadsereg napja alkalmából a katonáknak kitartást, magabiztosságot és hitet, a fegyveres erőknek és Ukrajnának pedig dicsőséget kívánt. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Megölték Ukrajna nemzeti hősét

Március harmadikán megölték Ukrajna nemzeti hősét, Valerij Csibinyejevet, akit „Karakut” becenéven is ismertek. 34 éves volt, a születésnapján esett el az orosz erők elleni harcban - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál. "Valerij Viktorovics Csibinyejev kapitány, Ukrajna hőse Gosztomel közelében meghalt. Valerij árva volt, Berdjanszk szülötte, a város tiszteletbeli lakosa" - írta búcsúüzenetében .Vjacseszlav Zajcev veterán katona Csibinyejev a zaporizsjai katonai líceum növendéke. Néhány éve egyetlen testvére a Donyec-medencében életét vesztette. Valerij Csibinyejev az ukrán fegyveres erők légideszant csapatainak 79. különálló légideszant támadó dandárja mesterlövész századának parancsnoka volt. Az Ukrajninszka Pravda emlékeztet: Csibinyejev 2015 decemberében a donyecki repülőtér közelében védte a repülőteret, 2016 augusztusában megkapta az Ukrajna Hőse címet. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Emberölés miatt körözik László Józsefet

Elfogató parancs alapján, emberölés miatt körözik a Mezőváriban születetett László Józsefet. A kárpátaljai férfi ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogadtó parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és az elet.brfk@budapest.police.hu tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Több mint 120 elfogatóparancs van érvényben Magyarországon beregszásziak ellen

A magyar rendőrség hivatalos honlapja szerint számos beregszászi személy ellen van jelenleg is érvényben elfogatóparancs Magyarországon. A legtöbb esetben közokirat-hamisítás a vád. Van azobnan akit emberölés, rablás, fogolyszökés vagy kábítószer birtoklása miatt keres a rendőrség. A körözött személyek listáját ide kattintva tudja megtekinteni! KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Hogyan lehet lemondani az ukrán állampolgárságról?

Az ukrán állampolgárság megszüntetése általában hosszadalmas és nem a legegyszerűbb procedúra, éppen ezért sokan nem is vállalkoznak rá, hacsak nem feltétlenül szükséges. A ukrán állampolgárságáról való lemondás semmiképpen nem tanácsos azok számára, akiknek Ukrajnában (is) van a lakhelyük, illetve valamilyen oknál fogva szükségszerű számukra a gyakori vagy/és tartós ukrajnai tartózkodás. Tudniillik, az állampolgárság elvesztésével ukrajnai tartózkodásuk csak az aktuális szabályok szerinti időtartam keretében lesz lehetséges, és bármilyen szabály és/vagy törvénysértés esetén (illetve, mint ezt számos gyakorlati példa mutatja, akár enélkül is) az ukrán szervek megtagadhatják tőlük az ország területére való belépést - írta a Kárpáti Igaz Szó. Az Alkotmány 25. cikke szerint Ukrajna állampolgárát nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától és állampolgársága megváltoztatásának jogától. A jogviszonyok e területét szabályzó állampolgársági törvény 18. cikke ez utóbbi jog gyakorlását, a f

Egy izraeli történészprofesszor szerint Putyin miatt kihalhat az emberiség

A Vlagyimir Putyin által elindított háború még az emberi faj túlélését is veszélyeztetheti – írta esszéjében Juval Noah Harari izraeli történészprofesszor, számos bestseller szerzője. A The Atlantic oldalán publikált írásban Harari felidézte: egyik korábbi munkájában még arról írt, hogy az utóbbi évtizedek viszonylag békés időszaka után a háborús kockázatok kisebbek lehetnek a jövőben. Azzal is érvelt, hogy gazdaságilag és geopolitikai értelemben sem éri már meg háborút indítani - írta az Index . Ezek a tényezők végül azért nem garantálták a békét, mert az „emberi hülyeség” még mindig a világ egyik legfontosabb mozgatórugója, és a világ vezető politikusai is gyakran csinálhatnak „hülyeségeket” – írta most Harari, aki azt is elismerte, hogy teljesen váratlanul érte és megdöbbentette az ukrajnai invázió. Hozzáfűzte: a háború elindítása „előrelátható, Oroszországra és az egész emberiség számára is pusztító következményekkel járt”, és emiatt még egy „szívtelen, megalomániás” Putyintól sem

Sorra buknak le a háború elől menekülő ukrán férfiak

Kárpátalján alig telik el úgy nap, hogy ne próbálkoznának illegális határátlépéssel a katonaköteles férfiak, akik a hadiállapot és az általános mozgósítás miatt legálisan nem tudják elhagyni az országot. Az elmúlt napokban újabb eseteket jegyzőkönyveztek a határőrség munkatársai. A Kárpáti Igaz Szó beszámolója szerint vannak aki azt állították, külföldön folytatják egyetemi tanulmányaikat.  Akadtak olyanok is, akik hamisított születési bizonyítványokat mutattak fel, azt próbálták elhitetni a határőrökkel, hogy három kiskorú gyermekük van - írták. Voltak olyan próbálkozók is, akik Odesszában 5000 dollárért beszerzett, a katonai mozgósítás alóli felmentést igazoló orvosi papírokkal igyekeztek túljárni a hatóság munkatársainak eszén, de szintén sikertelenül. A hamisított igazolásokat a határőrök lefoglalták, az elkövetők ellen egyrészt okirat-hamisítás, másrészt a mozgósítás alóli kibúvás bűntette miatt indult hatósági eljárás. Korábban az Ukrán Állami Határőrség szóvivője, Andrij Demcsen