Ugrás a fő tartalomra

Biden: meg kell állítani a háborús bűnös Putyint

Meg kell állítani a korábban háborús bűnösnek is nevezett orosz elnök által irányított rombolást - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök pénteken a dél-lengyelországi Rzeszówban, újabb szankciókat helyezve kilátásba Moszkvával szemben.

Kétnapos lengyelországi látogatásának első napján Joe Biden Andrzej Duda lengyel elnökkel együtt az ukrajnai menekülteknek humanitárius segítséget nyújtó szervezetek képviselőivel találkozott Rzeszówban.

A találkozót megelőző közös sajtókonferencián Biden a jelenleg legfontosabb teendőnek a demokratikus világ egységének megőrzését nevezte. Fenn kell tartani a közös erőfeszítést az "azon ember által elkövetett rombolás megállítására, akit háborús bűnösnek neveztem" - utalt az amerikai elnök korábbi kijelentésére, amellyel Vlagyimir Putyin orosz elnököt illette. Hozzátette: úgy gondolja, hogy az illető "megfelel e meghatározás minden feltételének".

Ukrajna megtámadása miatt Biden a múlt héten nevezte háborús bűnösnek Putyint. A kijelentést Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője "teljesen elfogadhatatlannak és megbocsáthatatlannak" nevezte. Szerdán viszont Antony Blinken amerikai külügyminiszter úgy nyilatkozott: az Egyesült Államok értékelése szerint orosz katonák háborús bűncselekményeket követhettek el Ukrajnában.

Biden a rzeszówi sajtóértekezleten felidézte: a Nyugat "a világtörténelem legszigorúbb szankcióit" vetette ki Oroszországra. "És lesznek újabbak" - fűzte hozzá.

Közölte: azért is érkezett Lengyelországba, hogy személyesen lássa az ukrajnai orosz agresszió által kiváltott humanitárius válságot. Sajnálatát fejezte ki, hogy biztonsági okokból nem tekintheti meg a határ ukrán oldalán fennálló helyzetet, és ígéretet tett a humanitárius segítségnyújtást célzó erőfeszítések további fokozására.

Andrzej Duda az amerikai támogatás és a szövetségesek egysége jelének nevezte Biden látogatását.

Biden szombaton a lengyel fővárosban hivatalos megbeszélést folytat Dudával. Ellátogat a varsói Nemzeti Stadionban a menekültek számára létesített tranzitközpontba is, látogatása végén pedig beszédet mond a fővárosi Királyi Vár udvarán.

A nap folyamán Biden az amerikai 82. légideszant-hadosztály katonáival történt találkozóján kijelentette: elérkezett a megpróbáltatás órája, a mai nemzedék a sorsdöntő pillanatban él, a demokrácia és az autokrácia harca közepén áll.

Az Antony Blinken amerikai külügyminiszter részvételével megtartott találkozón Biden megköszönte a katonák szolgálatát, és leszögezte: az Egyesült Államok sok vonatkozásban egyedülálló.

"A világ egyetlen olyan országa vagyunk, amely nem a földrajzi, nemzetiségi, vallási, faji vagy egyéb alapokon szerveződik, hanem az eszme köt össze minket" - jelentette ki.

Az amerikai eszmei közösség lényege, hogy "minden férfi és nő egyenlő, bizonyos elidegeníthetetlen jogokat kaptak a Teremtőtől" - tette hozzá.

Biden aláhúzta: a demokrácia a konszenzust igényli, most pedig elérkezett "a próba órája".

"A demokrácia és az oligarchia közötti harc közepette vagyunk, egy új fázisban" - fogalmazott.

A katonákhoz fordulva az amerikai elnök azt mondta, hogy az ő nemzedékük sorsdöntő pillanatban találta magát.

"Minden negyedik, ötödik nemzedékben eljön az olyan pillanat, amely mindent alapvetően megváltoztat" - közölte, hozzátéve: a világ már nem lesz olyan, amilyen eddig volt.

"A kérdés az, hogy ki fog diadalmaskodni, a demokrácia és az értékek, amelyeket képviselünk, vagy pedig az autokrácia" - fogalmazott Biden.

Ukrajnában tett korábbi útjaira utalva Biden kijelentette: az ukránoknak "valóban erős gerince van". Rendkívüli jelenségnek nevezte, hogy az ukrán civilek is "puszta kézzel állnak a tankok előtt, mondván nem mozdulok el innen, itthon vagyok".

Az amerikai 82. légideszant-hadosztály mintegy ötezer katonáját februárban, az ukrajnai háború kitörését megelőző orosz-ukrán feszültség miatt telepítették Rzeszów térségébe, bővítve a 2016-ban Lengyelországba telepített amerikai kontingenst - írta az MTI.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zaluzsnij: ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege

Az ukrán hadsereg nehéz fejlődési utat járt be az elmúlt három évtizedben, amíg a világ egyik vezető hadserege lett – mondta hétfőn Valerij Zaluzsnij altábornagy, a fegyveres erők főparancsnoka az ukrán hadsereg napja alkalmából mondott köszöntőjében. A Kárpát.in.ua beszámolója szerint a Védelmi Minisztérium honlapján közzétett videoüzenetében a főparancsnok emlékeztetett arra, hogy a harminc év alatt az ukrán fegyveres erők hosszú utat tettek meg. "Visszavertük az ellenség támadását, és megbízhatóan védjük országunkat" - hangoztatta Zaluzsnij. Szerinte ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege. Úgy véli: Ukrajna jövője a NATO-ban van. A tábornok a videóüzenet végén köszönetet mondott mindenkinek, aki úgy döntött, hogy az ukrán fegyveres erők soraiban szolgálja a népét. A hadsereg napja alkalmából a katonáknak kitartást, magabiztosságot és hitet, a fegyveres erőknek és Ukrajnának pedig dicsőséget kívánt. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Megölték Ukrajna nemzeti hősét

Március harmadikán megölték Ukrajna nemzeti hősét, Valerij Csibinyejevet, akit „Karakut” becenéven is ismertek. 34 éves volt, a születésnapján esett el az orosz erők elleni harcban - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál. "Valerij Viktorovics Csibinyejev kapitány, Ukrajna hőse Gosztomel közelében meghalt. Valerij árva volt, Berdjanszk szülötte, a város tiszteletbeli lakosa" - írta búcsúüzenetében .Vjacseszlav Zajcev veterán katona Csibinyejev a zaporizsjai katonai líceum növendéke. Néhány éve egyetlen testvére a Donyec-medencében életét vesztette. Valerij Csibinyejev az ukrán fegyveres erők légideszant csapatainak 79. különálló légideszant támadó dandárja mesterlövész századának parancsnoka volt. Az Ukrajninszka Pravda emlékeztet: Csibinyejev 2015 decemberében a donyecki repülőtér közelében védte a repülőteret, 2016 augusztusában megkapta az Ukrajna Hőse címet. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Emberölés miatt körözik László Józsefet

Elfogató parancs alapján, emberölés miatt körözik a Mezőváriban születetett László Józsefet. A kárpátaljai férfi ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogadtó parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és az elet.brfk@budapest.police.hu tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Több mint 120 elfogatóparancs van érvényben Magyarországon beregszásziak ellen

A magyar rendőrség hivatalos honlapja szerint számos beregszászi személy ellen van jelenleg is érvényben elfogatóparancs Magyarországon. A legtöbb esetben közokirat-hamisítás a vád. Van azobnan akit emberölés, rablás, fogolyszökés vagy kábítószer birtoklása miatt keres a rendőrség. A körözött személyek listáját ide kattintva tudja megtekinteni! KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Hogyan lehet lemondani az ukrán állampolgárságról?

Az ukrán állampolgárság megszüntetése általában hosszadalmas és nem a legegyszerűbb procedúra, éppen ezért sokan nem is vállalkoznak rá, hacsak nem feltétlenül szükséges. A ukrán állampolgárságáról való lemondás semmiképpen nem tanácsos azok számára, akiknek Ukrajnában (is) van a lakhelyük, illetve valamilyen oknál fogva szükségszerű számukra a gyakori vagy/és tartós ukrajnai tartózkodás. Tudniillik, az állampolgárság elvesztésével ukrajnai tartózkodásuk csak az aktuális szabályok szerinti időtartam keretében lesz lehetséges, és bármilyen szabály és/vagy törvénysértés esetén (illetve, mint ezt számos gyakorlati példa mutatja, akár enélkül is) az ukrán szervek megtagadhatják tőlük az ország területére való belépést - írta a Kárpáti Igaz Szó. Az Alkotmány 25. cikke szerint Ukrajna állampolgárát nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától és állampolgársága megváltoztatásának jogától. A jogviszonyok e területét szabályzó állampolgársági törvény 18. cikke ez utóbbi jog gyakorlását, a f

Egy izraeli történészprofesszor szerint Putyin miatt kihalhat az emberiség

A Vlagyimir Putyin által elindított háború még az emberi faj túlélését is veszélyeztetheti – írta esszéjében Juval Noah Harari izraeli történészprofesszor, számos bestseller szerzője. A The Atlantic oldalán publikált írásban Harari felidézte: egyik korábbi munkájában még arról írt, hogy az utóbbi évtizedek viszonylag békés időszaka után a háborús kockázatok kisebbek lehetnek a jövőben. Azzal is érvelt, hogy gazdaságilag és geopolitikai értelemben sem éri már meg háborút indítani - írta az Index . Ezek a tényezők végül azért nem garantálták a békét, mert az „emberi hülyeség” még mindig a világ egyik legfontosabb mozgatórugója, és a világ vezető politikusai is gyakran csinálhatnak „hülyeségeket” – írta most Harari, aki azt is elismerte, hogy teljesen váratlanul érte és megdöbbentette az ukrajnai invázió. Hozzáfűzte: a háború elindítása „előrelátható, Oroszországra és az egész emberiség számára is pusztító következményekkel járt”, és emiatt még egy „szívtelen, megalomániás” Putyintól sem

Sorra buknak le a háború elől menekülő ukrán férfiak

Kárpátalján alig telik el úgy nap, hogy ne próbálkoznának illegális határátlépéssel a katonaköteles férfiak, akik a hadiállapot és az általános mozgósítás miatt legálisan nem tudják elhagyni az országot. Az elmúlt napokban újabb eseteket jegyzőkönyveztek a határőrség munkatársai. A Kárpáti Igaz Szó beszámolója szerint vannak aki azt állították, külföldön folytatják egyetemi tanulmányaikat.  Akadtak olyanok is, akik hamisított születési bizonyítványokat mutattak fel, azt próbálták elhitetni a határőrökkel, hogy három kiskorú gyermekük van - írták. Voltak olyan próbálkozók is, akik Odesszában 5000 dollárért beszerzett, a katonai mozgósítás alóli felmentést igazoló orvosi papírokkal igyekeztek túljárni a hatóság munkatársainak eszén, de szintén sikertelenül. A hamisított igazolásokat a határőrök lefoglalták, az elkövetők ellen egyrészt okirat-hamisítás, másrészt a mozgósítás alóli kibúvás bűntette miatt indult hatósági eljárás. Korábban az Ukrán Állami Határőrség szóvivője, Andrij Demcsen