Több százezer ember érkezett eddig a háború elől menekülve Ukrajnából Magyarországra. Ez több százezer sorsot, több százezer személyes tragédiát, több százezer sebtében egy bőröndbe vagy táskába dobált életet jelent.
Az előrejelzések szerint akár a 900 ezret is elérheti az Ukrajnából, a háború elől Magyarországra menekülők száma - jelentette ki korábban a magyar miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
Bakondi György szerint miközben a hadműveletek első időszakában a háború elől, ma már a háborúból menekülnek az emberek az Ukrajnával szomszédos biztonságos országokba.
Ez a megváltozott helyzet más minőségű erőfeszítéseket igényel a magyar hatóságoktól, a civil szervezetektől és az önkormányzatoktól egyaránt - fogalmazott, rámutatva, hogy minden eddiginél nagyobb szükség van a különböző szervezetek, az ország erőtartalékainak összehangolására.
Bakondi György kiemelte, hogy folytatni kell a kárpátaljaiak támogatását is, mert a térségbe nagy számban érkeztek Kelet-Ukrajnából olyanok, akik mindenüket elvesztették.
Közben Magyarország újabb hatalmas segélyszállítmányt küld Ukrajnába - közölte a magyar miniszterelnök pénteken.
Orbán Viktor a közösségi oldalára feltöltött videóban Záhonyból, a magyar-ukrán határról jelentkezett be, ahol elmondta: most indították útnak a hatalmas magyar segélyszállítmány következő konvoját. Hozzátette: öt kamionnyi szállítmányt küldenek, élelmiszereket, iparcikkeket - gyerekeknek különösképpen -, valamint kötszereket és gyógyszereket.
"Azért tesszük ezt, mert nemcsak azokról kell gondoskodnunk, akik elmenekültek a háborúból, hanem azoknak is segítséget akarunk nyújtani, akik ott maradtak Kárpátalján, vagy akár a Kárpátok túlsó oldalán" - hangsúlyozta.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: