Ugrás a fő tartalomra

Gulyás: a kárpátaljai magyarok biztonsága a legfontosabb

A jelenlegi helyzetben Magyarország biztonsága az első, az az ország határozott érdeke, hogy ne sodródjon bele a háborúba - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón, Budapesten, számolt be az MTI.

A miniszter kiemelte: Magyarország határozott döntése, hogy nem küld katonákat Ukrajnába és fegyverszállítmányt sem enged át a magyar-ukrán határon. A katonai szakértők és a rendelkezésre álló információk alapján ugyanis komoly esélye van annak, hogy megsemmisítik ezeket a szállítmányokat, ezért Kárpátalja és az ott élők védelme érdekében ez az indokolt és helyes magatartás - tette hozzá.

Közölte: a kárpátaljai magyarok biztonsága a legfontosabb, sokan elhagyni kényszerültek az országot, de a 18-60 év közötti férfiak már nem hagyhatják el, ezért sok család inkább ott maradt, és az ő biztonságuk kiemelt jelentőségű.

Hangsúlyozta: Magyarország álláspontja szerint az első biztonságos országban kell gondoskodni a menekültekről, ez volt az álláspontja a délszláv háború idején és a migrációs válság idején is. A mostani helyzetben Magyarország az első biztonságos ország az Ukrajnát elhagyók számára - mutatott rá.

Gulyás Gergely kifejtette: fontos a humanitárius segítségnyújtás, és az elmúlt napokban több civil akció indult, amelyeket az állam igyekszik koordinálni és hozzájárulni ezekhez. Kijelöltek szálláshelyeket, minden menekültnek segítenek, a határátkelők nyitva vannak, az átkelés folyamatos és gyors - sorolta. Hozzátette: az Országos Rendőr-főkapitányság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság felkészült a megnövekedett feladatok ellátására.

Megjegyezte: szerdai adatok szerint eddig mintegy 120 ezren lépték át a magyar-ukrán határt.

Közölte: a kormány 1,3 milliárd forint támogatást biztosít a nagy segélyszervezeteknek, és ez az összeg tovább növelhető. Hat segítségpontot nyitottak meg határközeli településeken - fűzte hozzá.

A miniszter úgy látja, az érkezők között van, aki csak átutazik Magyarországon - főleg harmadik országok Ukrajnában jogszerűen tartózkodó állampolgárai - és vannak, akik magyarok, Magyarországon vannak rokonaik, barátaik, így van hova menniük legalább átmenetileg.

Arról is beszámolt, hogy 600 millió forint értékben küldtek élelmiszert, gyermekápolási és higiéniai termékeket Kárpátaljára, ezen kívül 30 tonna élelmiszert és 100 ezer liter üzemanyagot küldtek, és most indult el egy 140 millió forintos szállítmány az egészségügyi ellátáshoz szükséges eszközökkel. Magyarország - egyeztetve a kárpátaljai magyarokkal és a kormányzóval - mindent megtesz, hogy ne csak azokat segítse, akik ide menekültek, hanem azokat is, akik ott maradtak - jelentette ki.

A tárcavezető elmondta: Magyarország minden olyan Oroszország elleni szankciót támogat, amelyet valamennyi uniós tagállam támogat, az ország eddig sem élt és ezután sem fog vétóval élni.

Hangsúlyozta: Magyarország elítéli Oroszország ukrajnai beavatkozását, a háború nem elfogadható eszköze a viták rendezésének.

Ugyanakkor - tette hozzá - óvatosnak kell lenni a szankciókkal, mert fontos, hogy a háború árát ne a magyar és az európai emberek fizessék meg. Komoly véleménykülönbségek vannak a szankciókat illetően, és lényeges, hogy ne olyan intézkedések szülessenek, amelyek károsabbak az Európában élőknek, mint azoknak, akiket szankcionálni akarnak - mondta.

A miniszter külön elítélte azt, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje oroszbarátnak nevezte a kárpátaljai menekülteket. Úgy beszél a baloldal a kárpátaljai magyarokról, ahogy még a legszélsőségesebb ukrán nacionalista csoportok sem tették soha az elmúlt egy évtizedben - hangoztatta.

Nem kommentálva Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt kijelentését, hogy hazaárulás nem átengedni az Ukrajnának címzett fegyverszállítmányokat, Gulyás Gergely kijelentette, az átengedéssel "ott olyan veszélyt állítunk elő, (.) amit érdemes elkerülni, ha meg akarjuk védeni Kárpátalját és az ott élő magyarokat".

Egy felvetésre, hogy magyar önkéntesek mennének a szomszédos országba, úgy reagált: az "tiltott toborzás és bűncselekmény évtizedek óta".

Magyarország, mintha látta volna előre a katonai konfliktus lehetőségét, évekkel ezelőtt komoly haderőfejlesztésről döntött - emlékeztetett Gulyás Gergely, hozzátéve, ekkor a mostani német kormány pártjai pacifizmus fontosságáról beszéltek. Hozzátette: a kormány "nem a háború hatására világosodott meg arról, hogy a biztonsághoz erő is kell".

Oroszországról a nyersanyagellátáshoz szükséges gazdasági partnerként, míg a NATO-ról és az EU-ról Magyarország szövetségeseként beszélt a miniszter, megjegyezve, a Moszkvával fennálló viszony "eddig sem szerelmi kapcsolat volt, hanem érdekkapcsolat".

Közlése szerint képtelenség és lehetetlen az az orosz igény, hogy a NATO vonuljon vissza 1997 előtti határai mögé. Leszögezte: Magyarország számára a szervezethez tartozás "az elérhető legnagyobb biztonságot garantálja".

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hatályba lép az ukrán nyelvtörvény második és hatodik cikkelye, a szabálysértőket akár 12 ezer hrivnyára is büntethetik

Július 16-án lép hatályba Ukrajna Az ukrán nyelv államnyelvként való működésének biztosításáról szóló törvényének második és hatodik cikkelye. Ennek értelmében minden árunak az ukrán fogyasztókat kell megcélozni. Az az áru, amely jelenleg már Ukrajna területén van, megmaradhat a korábbi formájában, de minden másnak, amely július 16-át követően jelenik meg országunkban, ukrán felülettel kell rendelkeznie. Az ukrán nyelvre való átállást a vállalkozásoknak kell biztosítaniuk. A törvény betartását az államnyelv védelméért felelős biztos felügyeli. A felület ukrán nyelvű változatának hiánya esetében első alkalommal három és fél ezer hrivnyától hét és fél ezer hrivnyáig terjedő pénzbírság szabható ki. A jogszabályi normák ismételt be nem tartásáért 7500-tól csaknem 12 ezer hrivnyáig terjedő pénzbírságot kell fizetnie a szabálysértőnek. Ezenkívül Olekszandr Packan, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás helyettes vezetője elmondta, hogy a web- és közösségi oldalak, a YouTube-, a Viber-, a

Ezt a 7 pontot kell teljesíteni Ukrajnának, hogy megőrizhesse EU-tagjelölti státusát

Az Európai Bizottság azt ajánlja a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak, hogy adja meg a tagjelölti státust Ukrajnának azonban ehhez további feltételeket kell még teljesítenie A brüsszeli testület a tagjelöltséggel kapcsolatban Ukrajnának átadott dokumentumban jelezte, fenntartja a státusz megvonásáról szóló döntés lehetőségét abban az esetben, ha Ukrajna nem teljesíti a vállalt kötelezettségeit - írta a 444 . 1. Az Alkotmánybíróság reformja Az ukrán Alkotmánybíróság és az ukrán elnöki hivatal közötti viták általánosak voltak az elmúlt években, ami több esetben éles szembenállássá fajult. A helyzetet bonyolította, hogy a testület elnökét, Olekszandr Tupickijt még a Janukovics-korszak végén nevezték ki, és ezt a pozícióját Petro Porosenko elnöksége idején is megőrizte. A korrupcióval vádolt Ab-elnököt 2021 tavaszán vitatott jogszerűségű rendelettel felfüggesztette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, ám a csatározások folytatódtak. Május végén Andrij Szmirnov, az államfő hivatalának he

Volodimir Zelenszkij felhívta Orbán Viktort

Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke kedden felhívta Orbán Viktor miniszterelnököt; a megbeszélésen Ukrajna európai integrációjáról, a háborús menekültek befogadásáról valamint a magyar-ukrán együttműködés egyéb területeiről volt szó - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár. Orbán Viktor a tárgyalás során hangsúlyozta: Magyarország támogatja, hogy Ukrajna megkapja a EU-tagjelölti státuszt, és mielőbb le kell bontani a bürokratikus akadályokat Ukrajna tényleges uniós csatlakozása előtt is. A magyar miniszterelnök tájékoztatta az ukrán államfőt, hogy az e heti európai uniós csúcstalálkozón Brüsszelben ezt az álláspontot fogja képviselni. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarország immár közel 800 ezer ukrajnai menekültet fogadott be, és készen áll a további energiaügyi együttműködésre, az ukrán gabona vasúti fuvarozására valamint még több ukrán diák fogadására is. Volodimir Zelenszkij az ukrán nép nevében köszönetet mondo

Az oroszok hadrendbe állítják a Szarmat rakétarendszert, amellyel egy fél kontinenst el lehet pusztítani

Az év végéig hadrendbe áll az első Szarmat interkontinentális ballisztikus rakétarendszer - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy katonai iskolák végzős hallgatóival kedden Moszkvában megtartott találkozón. Putyin szerint az orosz csapategységekhez elkezdtek megérkezni az Sz-500-as légvédelmi és rakétavédelmi rendszerek is, amelyeknek nincs párjuk a világon. Az orosz elnök azt mondta, hogy Moszkva lehetséges katonai fenyegetések és kockázatok figyelembe vételével  fogja erősíteni és fejleszteni fegyveres erőit. Kiemelt feladatnak nevezte a csapatok felszerelését új fegyverrendszerekkel. "Sokkal szélesebb körben kell majd alkalmaznunk a robotikát, a legújabb irányító és felderítő berendezéseket, a pilóta nélküli légi járműveket, és aktívan ki kell fejlesztenünk az új fizikai elveken alapuló fegyverrendszereket. A lézer-, az elektromágneses és egyéb fegyverekre gondolok" - mondta Putyin, aki szerint a világon jelenleg nincs az orosznál hatékonyabb haderő. Korábbi tájék

Putyin szerint Ukrajna a Szovjetunióból való kilépése óta "elherdálta" a gazdaságát

Oroszországnak semmi kifogása Ukrajna európai uniós csatlakozása ellene, mert az EU nem katonai blokk - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a 25. Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén. "Az EU nem katonai szervezet, katonapolitikai blokk, ellentétben a NATO-val, ezért mindig is azt mondtuk (.), semmi kifogásunk nincs ellene. Bármely ország szuverén döntése, hogy csatlakozik-e egy gazdasági egyesüléshez vagy sem, és az adott gazdasági egyesülésen múlik, hogy vegyen-e fel új államokat a tagjai közé vagy sem" - mondta. Egyúttal kifejtette, hogy az ukrán gazdaság szerkezete nagyon nagy támogatásokat igényel, és ha Ukrajna nem védi meg a belső piacát, akkor végül félgyarmattá válik. Nem tartotta valószínűnek, hogy a szomszédos ország visszaállítja majd az elveszett repülőgépgyártását, hajógyártását, elektronikai iparát és más kritikus iparágait, mert az európai óriások nem fognak versenytársat teremteni maguk számára. Lehetségesnek nevezte, hogy U

Kuleba az Ukrajnának nyújtott nyugati segítségről, Magyarországról és a kárpátaljai magyarokról

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a HVG-nek beszélt az Ukrajnának nyújtott nyugati segítségről, Magyarországról és a kárpátaljai magyarokról. "Az eddig nyújtott támogatás minden várakozást felülmúlt, és nagyra értékeljük, amit kaptunk.  De a háború olyan méreteket ölt, hogy a hatalmas segítség sem elég.  Ez azonban nem a mi vagy a partnereink hibája. Az az Oroszország a bűnös, amely a február 24-én indított háborúban teljes hadigépezetét mozgósította Ukrajna ellen. Csak egy példa arra, mennyire súlyos a helyzet: a jelenleg a fő hadszíntérnek számító Szeverodonyeck térségében az orosz hadseregnek tizenötször annyi ágyúja van, mint az ukránnak. Ennyi is elég annak megértéséhez, hogy több fegyverre van szükségünk" - mondta a politikus. Már felmerült a hetedik szankciós csomag lehetősége. Arról, hogy annak mit kellene tartalmaznia Kuleba a következőket mondta: "Három héttel ezelőtt, amikor az EU még nem fogadta el a hatodik szankciós csomagot, azt az üzenetet kaptuk több

Nemzetközi elfogató parancsot adtak ki egy kárpátaljai férfi ellen, aki Kárpátalja elszakadására szólított fel

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki egy kárpátaljai lakos ellen, aki Kárpátalja elszakadására szólított fel  - írta az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) közleményére hivatkozva az RBK-Ukrajina hírportál. A 43 éves férfi nyilvánosan a Podkarpatszka Rusz Köztársaság létrehozását hirdette, a közösségi médiában pedig ukránellenes bejegyzéseket tett közzé. "Az Ungvári Kerületi Bíróság bűnösnek találta az elkövetőt Ukrajna Büntetőtörvénykönyve 110. cikkelyéének 2. része (Ukrajna területi integritásának és sérthetetlenségének megsértése) alapján, és hét év börtönbüntetésre ítélte" - közölte az SZBU. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: