Ugrás a fő tartalomra

Katar részt vesz a "Putyin-mentes" energiaellátás megteremtésében

Hosszú távú energetikai partnerségi megállapodást köt Németország és a világ legnagyobb földgázkitermelői közé tartozó Katar, amely hozzájárul Németország "Putyin-mentes" energiaellátásának kiépítéséhez - nyilatkozott a német gazdasági és klímavédelmi miniszter vasárnap Dohában.

Robert Habeck a katari emírrel, Hamim bin Hamad Ál Szánival folytatott megbeszélése után elmondta, hogy azért látogatott a közel-keleti országba, hogy lendületet adjon annak a tárgyalási folyamatnak, amelyet német vállalatok kezdtek ottani cégekkel.

Szavai szerint a látogatás - amelyen az emír mellett a külügyminiszterrel, a gazdasági miniszterrel és az energetikai tárca vezetőjével is találkozott - "nagyszerűen" sikerült. A cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjában világelső ország uralkodója a várakozásokat messze felülmúló támogatást biztosít az együttműködéshez - mondta.

A hosszú távú energetikai partnerség nemcsak LNG-szállításokról szól, hanem a megújuló energiaforrások kiaknázásának fejlesztéséről és az energiahatékonyságról is - emelte ki a Zöldek politikusa, megjegyezve, hogy Katar ugyan eddig főleg a földgázra támaszkodott, de változtatásokra készül.

Robert Habeck a napokban norvég és kanadai illetékesekkel is tárgyalt arról, hogy Németország miként helyettesíthetné a felhasználásában 55 százalékos részarányt kitevő orosz földgázt, Katarból pedig az Egyesült Arab Emírségekbe utazik, ahol ugyancsak energetikai kérdésekről tárgyal.

A Handelsblatt című német üzleti lap hírportálján idézett nyilatkozatában kiemelte, hogy "idén talán még szükségünk lesz orosz gázra, de a jövőben már nem", és ez az átalakulás "még csak most kezdődik".

Azzal kapcsolatban, hogy Katar - amely a legutóbbi, 2020-as adatok szerint évi 167 milliárd köbméterrel a hatodik számú földgázkitermelő - nem tartozik a nyugati típusú liberális demokráciák közé, és világszerte széles körben bírálják a többi között a nyári labdarúgó-világbajnokságot előkészítő beruházásokon a külföldi munkavállalókkal szemben alkalmazott módszerek miatt, Robert Habeck egy vasárnapi lapinterjúban aláhúzta, hogy nem lehet a demokráciákra korlátozni az energetikai együttműködést, ha Németország fedezni akarja energiaszükségletét.

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi lapban - a közel-keleti látogatásra időzítve - közölt interjúban azt mondta, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) számos tagállama "problémás", de nem lehet egyenlőségjelet tenni közéjük.

Lehetetlen minden ilyen országot kizárni az energiaszállítók közül, és "van különbség egy emberi jogi szempontból problémás, nem demokratikus ország és egy autoriter állam között, amely a nemzetközi jogot megsértve támadó háborút folytat a küszöbünk előtt" - mondta a német gazdasági miniszter az ukrajnai orosz invázióval kapcsolatban.

Németországban az orosz import részaránya nemcsak a földgázfelhasználásban jelentős. A szénnél 50 százalék, a kőolajnál 35 százalék ez az arány. A berlini vezetés a Kreml Ukrajna elleni agressziójának kezdete óta igen intenzíven dolgozik az orosz energiahordozók kiváltásán. A gazdasági tárca reményei szerint az ország már őszre függetlenné válhat az orosz széntől, és az év végére csaknem teljesen megszűnhet a függősége az orosz kőolajtól is.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zaluzsnij: ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege

Az ukrán hadsereg nehéz fejlődési utat járt be az elmúlt három évtizedben, amíg a világ egyik vezető hadserege lett – mondta hétfőn Valerij Zaluzsnij altábornagy, a fegyveres erők főparancsnoka az ukrán hadsereg napja alkalmából mondott köszöntőjében. A Kárpát.in.ua beszámolója szerint a Védelmi Minisztérium honlapján közzétett videoüzenetében a főparancsnok emlékeztetett arra, hogy a harminc év alatt az ukrán fegyveres erők hosszú utat tettek meg. "Visszavertük az ellenség támadását, és megbízhatóan védjük országunkat" - hangoztatta Zaluzsnij. Szerinte ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege. Úgy véli: Ukrajna jövője a NATO-ban van. A tábornok a videóüzenet végén köszönetet mondott mindenkinek, aki úgy döntött, hogy az ukrán fegyveres erők soraiban szolgálja a népét. A hadsereg napja alkalmából a katonáknak kitartást, magabiztosságot és hitet, a fegyveres erőknek és Ukrajnának pedig dicsőséget kívánt. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Hogyan lehet lemondani az ukrán állampolgárságról?

Az ukrán állampolgárság megszüntetése általában hosszadalmas és nem a legegyszerűbb procedúra, éppen ezért sokan nem is vállalkoznak rá, hacsak nem feltétlenül szükséges. A ukrán állampolgárságáról való lemondás semmiképpen nem tanácsos azok számára, akiknek Ukrajnában (is) van a lakhelyük, illetve valamilyen oknál fogva szükségszerű számukra a gyakori vagy/és tartós ukrajnai tartózkodás. Tudniillik, az állampolgárság elvesztésével ukrajnai tartózkodásuk csak az aktuális szabályok szerinti időtartam keretében lesz lehetséges, és bármilyen szabály és/vagy törvénysértés esetén (illetve, mint ezt számos gyakorlati példa mutatja, akár enélkül is) az ukrán szervek megtagadhatják tőlük az ország területére való belépést - írta a Kárpáti Igaz Szó. Az Alkotmány 25. cikke szerint Ukrajna állampolgárát nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától és állampolgársága megváltoztatásának jogától. A jogviszonyok e területét szabályzó állampolgársági törvény 18. cikke ez utóbbi jog gyakorlását, a f

Emberölés miatt körözik László Józsefet

Elfogató parancs alapján, emberölés miatt körözik a Mezőváriban születetett László Józsefet. A kárpátaljai férfi ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogadtó parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és az elet.brfk@budapest.police.hu tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Tragédia Zápszonyban - a vonat alá vetette magát egy fiatal nő

Augusztus 19-én éjszaka végzett magával Pereszta Krisztina. A zápszonyi születésű huszonéves fiatal nő a vonat alá vetette magát. Egyelőre nincs arról információ arról, mi vezetett a tragédiához. Őszinte részvétünk az egész családnak!  KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Megölték Ukrajna nemzeti hősét

Március harmadikán megölték Ukrajna nemzeti hősét, Valerij Csibinyejevet, akit „Karakut” becenéven is ismertek. 34 éves volt, a születésnapján esett el az orosz erők elleni harcban - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál. "Valerij Viktorovics Csibinyejev kapitány, Ukrajna hőse Gosztomel közelében meghalt. Valerij árva volt, Berdjanszk szülötte, a város tiszteletbeli lakosa" - írta búcsúüzenetében .Vjacseszlav Zajcev veterán katona Csibinyejev a zaporizsjai katonai líceum növendéke. Néhány éve egyetlen testvére a Donyec-medencében életét vesztette. Valerij Csibinyejev az ukrán fegyveres erők légideszant csapatainak 79. különálló légideszant támadó dandárja mesterlövész századának parancsnoka volt. Az Ukrajninszka Pravda emlékeztet: Csibinyejev 2015 decemberében a donyecki repülőtér közelében védte a repülőteret, 2016 augusztusában megkapta az Ukrajna Hőse címet. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Gyárat építenek Ukrajnában a Bayraktar típusú török harci drónok gyártására

Az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktus diplomáciai és jogi síkon fog megoldódni - fejtette ki meggyőződését Recep Tayyip Erdogan török államfő csütörtökön Kijevben, miután tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. "Őszintén hisszük, hogy a válság békés diplomáciai módszerekkel, a minszki megállapodások keretein belül megoldódik Ukrajna területi integritása és a nemzetközi jog figyelembe vételével" - fogalmazott Erdogan. A török elnök megerősítette: országa készen áll arra, hogy helyszíne legyen olyan csúcstalálkozónak, amelynek a célja a Donyec-medencei konfliktus rendezése a minszki megállapodások keretein belül. Szavai szerint ez lehet akár egy ukrán-orosz csúcstalálkozó vagy egyéb szintű megbeszélés is. Kifejtette: Törökországot az a logika vezérli, hogy "a tűz szítása helyett azon gondolkodik, hogyan lehetne csökkenteni annak hőfokát". Erdogan ismételten leszögezte, hogy Törökország változatlanul támogatja Ukrajna területi integritását és szuverenitásá

Az ukrán vendégmunkásoknak jár-e családi kedvezmény, szja-visszatérítés Magyarországon?

Magyarországon munkát végző külföldi – nem EU-s – (főként ukrán) adóügyi illetőségű vendégmunkások milyen feltételekkel jogosultak családi kedvezményre, illetve jár-e nekik szja-visszatérítés? – kérdezte az Adózóna egyik olvasója.  "Az érintett munkavállalók családi pótlékra jogosultak, de azt nem Magyarországon kapják a gyermekek után. Az első adóévben az összes jövedelmük 75%-át meghaladja a Magyarországon adókötelezettség alá eső összes jövedelmük. Kérhetik-e ők is az szja-visszatérítést? Jogosultak-e a családi kedvezmény igénybevételére?." A Magyarországon működő munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó gazdasági társaságok több ezres létszámban foglalkoztatnak nem EU-s államból – elsődlegesen Ukrajnából – érkező embereket. A kérdés alapján, jelentős nagyságrendű összegről beszélünk országos szinten. A munkaerő-kölcsönző társaságoknál problémát okoz ezen kérdések megítélése – ecsetelte. Azokat a külföldieket, akik belföldön és külföldön együttesen megszerzett adóévi jövedelmének