A békét kizárólag tárgyalással lehet elérni, de jelenleg nem adottak a feltételek sem a fegyverletételhez, sem az orosz és az ukrán elnök közötti találkozóhoz Mario Draghi miniszterelnök szerint, aki a külföldi sajtó újságíróinak tartott tájékoztatót csütörtökön.
Mario Draghi mindenekelőtt a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán folytatott közel egyórás telefonbeszélgetéséről számolt be - írta az MTI.
"Azt mondtam Putyinnak, hogy a békéről akarok beszélni, és tűzszünetet szorgalmaztam, arra azonban jelenleg nem adottak a feltételek, és az orosz elnök szerint nem érett még az idő a találkozóra Zelenszkijjel. Putyin azonban apró lépésekről beszélt a tárgyalásokon" - hangoztatta Mario Draghi.
A római kormányfő hozzátette, hogy változást észlelt az orosz elnök magatartásában, de "óvatosan értelmezem a jelzéseket, maradjunk két lábbal a földön" - tette hozzá Draghi.
Megjegyezte, hogy Ukrajna és Oroszország egyaránt felkérte Rómát az esetleges béketárgyalások feltételeinek biztosítására.
Mario Draghi hozzátette, hogy a felek közötti közvetítésben Törökország tölt be jelentős szerepet, és hamarosan Róma Ankarával és Párizzsal közös egyeztetést tart az ukrán-orosz válsághelyzet megoldása érdekében. Pekinget is jelentős közvetítőnek nevezte emlékeztetve az Európai Unió és Kína közötti pénteki csúcstalálkozóra.
Draghi, amióta 2021 februárjában átvette a római kormány vezetését, most először adott interjút a külföldi sajtó akkreditált tudósítóinak. A közös tájékoztatót a tudósítói szövetség római székházában tartották.
Az orosz földgáz fizetési feltételeit firtató kérdésre, az Európai Központi bank volt elnökéből lett miniszterelnök úgy válaszolt: a hatályos szerződések érvényesek maradnak, az európai vállalatok a gázt továbbra is euróban vagy dollárban fogják kifizetni. "Amennyire megértettem, az euróra vagy rubelre történő átváltás Moszkva feladata (..) egyáltalán nem egyszerű valutát módosítani a szerződések átírása nélkül" - jelentette ki Draghi. Hangoztatta, hogy az Oroszországból exportált gázszállítmányok "nincsenek veszélyben".
Ami a védelmi kiadások emelését illeti, az olasz kormányfő cáfolta, hogy ellentétek volnának az általa vezetett kormánykoalícióban. Kijelentette, hogy Róma a nemzeti össztermék két százalékára emeli a védelmi kiadások mértékét. Korábban a legnagyobb parlamenti frakciót képviselő Öt Csillag Mozgalom (M5S) a fenntartásait fejezte ki a kormány "fegyverkezési" politikája miatt, végül azonban kompromisszumos megoldást sikerült találni, melynek értelmében a költségvetési forrásokat a tervezett két év helyett, hat év alatt emelik a jelenlegi 25 milliárd euróról évi közel negyvenmilliárdra.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: