Vlagyimir Putyin orosz elnök a Recep Tayyip Erdogan török államfővel folytatott csütörtöki telefonbeszélgetés során kifejtette, milyen feltételeket szab az Ukrajnával való békekötéshez – számolt be a BBC nemzetközi hírportálja.
Törökország erőfeszítései, amelyekkel közvetítő szerepre törekedett Oroszország és Ukrajna között, kifizetődni látszanak. Vlagyimir Putyin elnök csütörtök délután telefonon egyeztetett Recep Tayyip Erdogan török elnökkel, amely során kifejtette, hogy Moszkva pontosan miket szabna az ukránokkal kötendő béke feltételéül - közölte a Híradó.
Röviddel a két elnök telefonbeszélgetése után a BBC World külpolitikai szerkesztője, John Simpson interjút készített Erdogan vezető tanácsadójával és szóvivőjével, Ibrahim Kalinnal. Kalin tagja volt annak a szűk körű török delegációnak, amely jelen lehetett az orosz és a török elnök telefonos megbeszélésén. Elmondása szerint az orosz követelések két kategóriába sorolhatók, melyek közül négy követelést „nem túl nehéz teljesíteni Ukrajna számára”.
Moszkva szerint a legfontosabb, hogy Ukrajna deklarálja katonai semlegességét, és ne csatlakozzon a NATO-hoz. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egyébként utóbbiról már lemondott.
Fotó: hirado.hu
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: