Ugrás a fő tartalomra

Reznyikov: gyáva módon a civileket támadja az orosz hadsereg

Az ukrán védelmi miniszter szerint "az orosz megszállók nem tudják elrejteni, hogy gyötrődni kezdtek".

"122 órás ellenállás. A beavatkozás ötödik napján az orosz megszállók nem tudták elrejteni, hogy kínlódnak. A békés városok ellen indított barbár rakétatámadások bizonyítják, hogy többé nem képesek a felfegyverzett ukránok ellen harcolni. Csak civilek ellen, gyáva módon" - írta közösségi oldalán Olekszij Reznyikov.

A védelmi miniszter megjegyezte: ez háborús bűn. A közvetlen érintettek és a szervezők arra vannak ítélve, hogy életük hátralévő részében gyilkosként lesznek megbélyegezve és bujkálniuk kelljen.

Rezvikov úgy véli: Harkivban külön nemzetközi törvényszéket kell létrehozni. Emlékeztetett: 1943-ban itt zajlott az első tárgyalás, amelynek eredményeként a nácikat háborús bűnök miatt ítélték el.

"A harkivi törvényszéknek kell ítéletet hoznia Hitler Kreml béli hívei felett, akik már őt is túlszárnyalták" - írta a miniszter.

Hangsúlyozta: Ukrajna védői hősiességének köszönhetően új frontok nyílnak meg, ahol az ellenség veszteségeket szenved el. "Szeretném megünnepelni a keleti fiainkat és lányainkat. Leküzdhetetlen akadályokká váltak az ellenség számára, ami rettenetesen demoralizálja őket" - mondta Reznyikov.

Megjegyezte: Oroszország már eddig is pusztító károkat szenvedett gazdasági fronton. Az orosz valuta közönséges papírra vált. Megvan az első tilalom az orosz olajexportra. A nemzetközi informatikai közösség csatlakozott a megszálló hadsereg megsemmisítéséhez. Egyre több fegyver érkezik Európából. Még az ukrán iskolások is támadásba lendültek a kiberfronton.

Reznyikov szavai szerint Oroszországban több százezer ember tudta meg már, hogy a kormány hazudik nekik. Hogy nincs "különleges művelet, csak a szokásos agresszió", amelyben oroszok ezrei haltak meg. Úgy véli, az Oroszországon belüli háborús ellenállás óráról órára nő.

Mint fogalmazott, az ukránok megmutatják az oroszoknak, miben különböznek a szabad emberek a rabszolgáktól, és hogy a polgárok különböznek a zsarnokok rabszolgáitól. "Azok, akik évek óta csodálták a veszett mániákust, most több évtizedes megváltásra vannak ítélve" - írta a védelmi miniszter.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Augusztus végén véget ér a hadiállapot Ukrajnában?

Ukrajnában a hadiállapot valószínűleg nem ér véget augusztus 23-án - jelentette ki az RBK-Ukrajina hírportálnak adott interjújában Olekszandr Zavitnevics, a Legfelsőbb Tanács Nemzetbiztonsági és Védelmi Bizottságának vezetője. Szavai szerint ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, Ukrajnának meg kell nyernie a háborút. "Nem csak be kell fejezni, hanem katonai győzelmet kell aratnunk, fel kell szabadítani az összes megszállt területet" - tette hozzá. Zavitenics biztos abban, hogy ilyen rövid időn belül nem valószínű a győzelem. Szerinte ősszel várható a háború aktív szakasza. "Sok múlik a beérkező fegyvereken, azok mennyiségén és minőségén” – jegyezte meg. Zavitenics hangsúlyozta: jelenleg a mozgósítás második hulláma zajlik az országban, egyelőre nem terveznek újabbat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Hatályba lép az ukrán nyelvtörvény második és hatodik cikkelye, a szabálysértőket akár 12 ezer hrivnyára is büntethetik

Július 16-án lép hatályba Ukrajna Az ukrán nyelv államnyelvként való működésének biztosításáról szóló törvényének második és hatodik cikkelye. Ennek értelmében minden árunak az ukrán fogyasztókat kell megcélozni. Az az áru, amely jelenleg már Ukrajna területén van, megmaradhat a korábbi formájában, de minden másnak, amely július 16-át követően jelenik meg országunkban, ukrán felülettel kell rendelkeznie. Az ukrán nyelvre való átállást a vállalkozásoknak kell biztosítaniuk. A törvény betartását az államnyelv védelméért felelős biztos felügyeli. A felület ukrán nyelvű változatának hiánya esetében első alkalommal három és fél ezer hrivnyától hét és fél ezer hrivnyáig terjedő pénzbírság szabható ki. A jogszabályi normák ismételt be nem tartásáért 7500-tól csaknem 12 ezer hrivnyáig terjedő pénzbírságot kell fizetnie a szabálysértőnek. Ezenkívül Olekszandr Packan, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás helyettes vezetője elmondta, hogy a web- és közösségi oldalak, a YouTube-, a Viber-, a

Törvényben tiltanák meg a 18 és 60 év közötti katonaköteles férfiak külföldre történő kiutazását

Ukrajna Legfelső Tanácsa azt javasolja, hogy törvényben tiltsák meg a 18 és 60 év közötti katonaköteles férfiak külföldre történő kiutazását a hadiállapot idején. A képviselők által összeállított törvényjavaslat szövege felkerült a parlament hivatalos honlapjára. A törvényjavaslat meghatározná azon személyek kategóriáit is, akik katonai szolgálatot teljesíthetnek a tartózkodási vagy nyilvántartási helyükön. Jelenleg Ukrajnában a hadiállapot idején az ukrán állampolgárságú hadköteles férfiak kiutazásának rendjét csak az ukrán elnök rendelete szabályozza, azonban törvény erről nem rendelkezik.  Az ukrán törvényalkotók új cikkellyel egészítenék ki Ukrajna Alkotmányát: Az állampolgárok Ukrajnából való kilépésének és Ukrajnába való belépésének eljárásáról. Kivételt képeznének az ukrán kormány által felmentett személyek és a halasztásra jogosultak. Ilyenek például a felsőfokú szakképzési és felsőoktatási intézmények hallgatói, az asszisztensek és gyakornokok, aspiránsok és doktoranduszok, ha

Kreml: a nap végére véget érhet a háború, ha Kijev teljesíti Moszkva feltételeit

Akár már a mai nap végére véget érhetne a háború, ha Ukrajna kapitulálna és teljesítené az orosz fél valamennyi követelését - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő az RBK-Ukrajina hírportál szerint.  Peszkov szerint amennyiben Kijev kiadja a parancsot a fegyverletételre és elfogadja Moszkva követeléseit, az a harcok végét jelentené. Arról, hogy Moszkva milyen feltéleket szabott, Peszkov nem adott bővebb tájékoztatást. Volodimir Zelenszkij szerint a legkésőbb a tél beálltáig véget kell vetni Oroszország Ukrajna elleni háborújának, a legerősebb iparú demokráciákat összefogó G7 csoportnak pedig minden lehetséges segítséget meg kell adnia ehhez az orosz agresszió ellen védekező országnak. Korábban Kirilo Budanov tábornok, az ukrán katonai hírszerzés főnöke a ITV brit televíziónak adott interjújában azt állította, hogy augusztustól fordulópont következik be az orosz-ukrán háborúban, az év végére a harcok intenzitása szinte a nullára fog csökkenni. KÖVESSEN MIN

Fény derült az oroszok igazi tervére

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat leleplezte az orosz vezérkar főigazgatóságának (GRU) Ukrajnában tevékenykedő ügynökhálózatát, amely az ország elfoglalását próbálta segíteni. Köztük volt egy ukrán parlamenti képviselő is - írta az Index . Egy ukrán parlamenti képviselő is segítette Oroszországot Ukrajna elfoglalásában – állítja az ukrán titkosszolgálat (SZBU). Andrij Derkacs parlamenti képviselő a nyomozás szerint felügyelte számos magánbiztonsági cég létrehozását különböző régiókban, hogy „ezeket Ukrajna gyors átvételére használja fel”. A titkosszolgálat szerint a hálózat operatív fejlesztése már régóta zajlott, de az SZBU végül a háború elején semlegesítette azt egy volt képviselői asszisztens, Ihor Kolesznyikov letartóztatásával. Az ukrán fél állítása szerint a letartóztatott asszisztens fedőneve „Veterán” volt, és ő volt az összekötő az orosz különleges szolgálat és Andrij Derkacs parlamenti képviselő között. Kolesznyikov szerint Derkacsot 2016-ban vették fel, és személyesen a GRU fel

Ekkora pusztítást végzett az amerikai nehézfegyver egy orosz bázison (videó)

Az ukránok nemrég jutottak az új fegyverhez, a felvétel Donbaszban készült - szúrta ki a Mandiner . Egy videofelvételen látható, hogy milyen károkat okozott egy orosz katonai bázison egy amerikai HIMARS rakéta-sorozatvető, amelyhez nemrég jutottak hozzá az ukránok. A felvétel a Donbaszban, Izjum környékén készült. The first results of American HIMARS work on the positions of the occupiers in the #Izyum direction. pic.twitter.com/nSFESPCHXS — NEXTA (@nexta_tv) June 26, 2022 Az amerikai fegyverek a múlt hét közepén érkeztek meg Ukrajnába, szombaton pedig az ukrán hadsereg vezérkari főnöke közölte, hogy már hadrendbe állították ezeket, és megkezdték a működésüket. Hangsúlyozzák: a HIMARS-októl és a többi, nyugati államoktól érkező nehéztüzérségi eszköztől a szakértők azt várják, hogy ellensúlyozzák az orosz tüzérségi fölényt, amely a háború kezdete óta tapasztalható. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Nyugtalanító kijelentést tett az orosz külügyminiszter arról, mikor ér véget az ukrajnai háború

Minél több nyugati ország küld fegyvereket Ukrajnába, annál tovább fog tartani a konfliktus – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Híradó szerint. Oroszország többször is a Nyugatot vádolta a konfliktus elhúzódásáért, és rakétacsapásokat intézett az Egyesült Államok és Európa által Kijevnek szállított fegyvereket tároló fegyverraktárak ellen. A türkmenisztáni látogatása során tartott sajtótájékoztatón Lavrov elmondta, hogy Oroszország nem célzott meg egy bevásárlóközpontot sem az ukrajnai Kremencsuk városában hétfőn. Lavrov – az orosz védelmi minisztérium által kedden kiadott nyilatkozatot megismételve – újságíróknak azt mondta, hogy a bevásárlóközpont üres volt, amikor a tűz keletkezett annak következtében, hogy Oroszország csapást mért egy nyugati fegyvereket tároló fegyverraktárra, amely a bevásárlóközpont mellett volt. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: