Ugrás a fő tartalomra

Sojgu: a háború első szakaszának fő feladatait végrehajtották, jöhet a a Donyec-medence "felszabadítása"

Az ukrajnai "különleges hadművelet" első szakaszának fő feladatait végrehajtották, az ukrán fegyveres erők harcképessége jelentősen csökkent, ami lehetővé teszi a fő célra, a Donyec-medence "felszabadítására" történő összpontosítást - jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a tárca keddi vezetői konferenciáján.

Mint mondta, a légteret az orosz haderő uralja, az ukrán légierő és a légvédelmi rendszer gyakorlatilag megsemmisült. A tárcavezető szerint a 152 ukrán repülőgépből 123, a 149 helikopterből 77, a 180 nagy és közepes hatótávolságú légvédelmi rendszerből 152 megsemmisült, a haditengerészet megszűnt, az összes szárazföldi és légiszállítású támadó alakulat pedig jelentős veszteségeket szenvedett.

"Az orosz fegyveres erők mindaddig folytatni fogják a különleges katonai műveletet, amíg a kitűzött célokat el nem érik" - mondta Sojgu.

Az egyik helyettese, Alekszandr Fomin ugyanakkor, az ukrán féllel Isztambulban folytatott tárgyalási fordulót követően kijelentette, hogy az orosz hadsereg a bizalom erősítése érdekében radikálisan csökkenti a katonai tevékenységét Kijev és Csernyihiv térségében .

Sojgu arra figyelmeztetett, hogy Oroszország "megfelelő választ" fog adni, ha NATO-országok harci repülőket és légvédelmi eszközöket szállítanak Ukrajnának. Azt mondta, hogy az elmúlt két hét alatt mintegy hatszáz külföldi zsoldost semmisítettek meg ukrán területen és tovább ötszáz elhagyta az országot. A miniszter megígérte, hogy a tavasszal behívandó sorkatonákat nem fogják konfliktus-övezetbe vezényelni. Az új behívási idény április 1-jén kezdődik.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő keddi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Moszkva dokumentál minden olyan bűncselekményt, amelyet Ukrajnában az orosz katonák ellen követnek el, a tetteseket pedig bíróság elé fogja állítani. Felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetközi médiában "borzalmas videofelvételek" jelentek meg az orosz hadifoglyok ellen elkövetett ukrán atrocitásokról.

Az orosz hadifoglyok kínzásának témája az isztambuli orosz-ukrán tárgyalásokon is felmerült. Az ukrán küldöttség ígéretet tett rá, hogy kivizsgálja az ügyet a legkeményebb intézkedéseket fogja meghozni az orosz katonákat bántalmazó bűnözőkkel szemben.

Vlagyimir Samanov, az orosz parlamenti alsóháznak a civil társadalom, közéleti és vallási egyesületek fejlesztésével foglalkozó bizottsága helyettes vezetője kijelentette, hogy orosz kommandósok elfogták a hadifoglyok két kínzóját. A képviselő szerint mindkét elfogott a harkivi Metaliszt szurkolói csoportjának tagja és elismerte bűnösségét.

Az orosz bűnüldöző szervek és a védelmi minisztérium egyelőre nem erősítette meg az elfogás hírét. Samanov korábban a ház védelmi bizottságának elnöke, előtte pedig az orosz légideszant erők parancsnoka volt.

Sojgu egyébként szólt az orosz haderő által kifejtett ukrajnai humanitárius tevékenységéről is. Az mondta, hogy a hadsereg 684 humanitárius akciót hajtott végre és 67 079 tonna rakományt szállított 210 településre - írta az MTI.

Zaharova azt hangoztatta, hogy az orosz hadsereg mindent megtesz annak érdekében, hogy elkerülje a polgári áldozatokat. Mint mondta, Ukrajnából "és" a Donyec-medencei szakadár "köztársaságokból" a háború kezdete óta 469 ezer embert, köztük 97 ezer gyereket menekítettek ki.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak "hazugságnak" nevezte azokat a nyugati sajtóban megjelent ukrán vádakat, amelyek szerint Mariupolból erőszakkal szállítják Oroszországba az ukrán állampolgárságú civileket. Hozzátette, az orosz hadsereg segít a lakosoknak az ostromlott városból biztonságos ideiglenes szállásra távozni. Azzal vádolta meg az ukrán "nacionalistákat" hogy a menekülni próbálók hátába lőnek.

Peszkov azt mondta: az összes orosz felmérés azt mutatta ki, hogy mind az elnök, mind a "különleges hadművelet" támogatottsága megnőtt az elmúlt hetekben. Rámutatott, hogy az állami finanszírozású Közvélemény Alapítvány (FOM) hétfőn közölt adata szerint március 13. óta 68-ról 73 százalékra nőtt az ukrajnai orosz invázió támogatottsága.

Közölte, hogy Roman Abramovics milliárdos orosz üzletember nem tagja az Ukrajnával Isztambulban tárgyaló orosz küldöttségnek, mindkét fél jóváhagyásával tevékenykedik a Moszkva és Kijev közötti kapcsolatok fenntartásában. A szóvivő az "információs háború" részének és "valótlannak" nevezte azokat az állításokat, amelyek szerint Abramovicsot és az ukrán tárgyalódelegáció tagjait megpróbálták megmérgezni.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ma éjféltől háborús veszélyhelyzetet hirdetnek ki Magyarországon

A kormány az alaptörvényben biztosított jogával élve ma éjféltől kihirdeti a háborús veszélyhelyzetet - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Facebookon közzétett videóban. "A ma esküt tett kormány azonnal megkezdte a munkáját. Egyetlen percet sem vesztegettünk, mert a szomszédunkban háború zajlik. Egy olyan háború, amelynek még senki sem látja a végét" - fogalmazott a kormányfő. Orbán Viktor hangsúlyozta: ez a háború folyamatos veszélyt jelent Magyarországra, kockára teszi a fizikai biztonságunkat és veszélyezteti a gazdaság és a családok energiaellátását és anyagi biztonságát is. "Látjuk, a háború és a brüsszeli szankciók hatalmas gazdasági felforduláshoz és drasztikus áremelkedésekhez vezettek. A világ egy gazdasági válság küszöbén áll. Magyarországnak ebből a háborúból ki kell maradnia és meg kell védenie a családok anyagi biztonságát" - jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor szerint ehhez mozgástérre és azonnali cselekvőképességre van szüksé

Mikor törvénytelen a behívók átadása? - A jogász válaszol

Ukrajnában 90 nappal hosszabbították meg a hadiállapotot és a mozgósítást. Számos panasz érkezik azonban az állampolgároktól, miszerint a behívókat az ellenőrzőpontokon, az utcán és a boltokban is osztogatják a férfiaknak. A behívók kézbesítésének szabályairól Ihor Volosin rivnei jogász beszélt. A behívón szerepelnie kell a területi toborzó és szociális támogatási központ (egykori hadkiegészítő parancsnokság – a szerk.) vezetője aláírásának, a dokumentum egy konkrét személy nevére kell szóljon. Ennek értelmében az utcán, a boltokban, a hotelekben és más nyilvános helyeken a személyi igazolvány alapján kitöltött behívók átadása törvénytelen. A behívó átadásakor a központ dolgozói nem kényszeríthetnek senkit arra, hogy azonnal jelenjenek meg a hadkiegészítő parancsnokságon. Felajánlhatják, hogy elszállítják önöket a központba, azonban mindenkinek jogában áll nemet mondani és kijelenteni, hogy a behívón szereplő időpontban jelenik majd meg. Amennyiben ez mégis megtörténik, azért Ukrajna B

Belügyminisztérium: a behívóosztások törvénytelenek

Ukrajnában többen is panaszkodnak, miszerint a hadkiegészítő parancsnokságok tömegesen osztják a behívókat tapasztalatlan és motiválatlan férfiaknak, ami csak ront a helyzeten. A Belügyminisztériumnál úgy vélik, a mozgósításnak minőségesnek kell lennie, s nem a mennyiség számít - tudatta a Kárpát.in.ua. A helyzetről Viktor Andrusziv belügyminiszteri tanácsos nyilatkozott az ukrán 24-es csatornának. A szakértő hangsúlyozta, Ukrajnának van elegendő forrása, azonban meg kell érteni, hogy azoknak a csapatoknak, amelyek az első napok óta harcolnak, pihenésre van szüksége. „Rotációt kell végeznünk, mert az emberek lelkileg sem bírják elviselni ezt a leterheltséget” – mondta Andrusiv. Megjegyezte, hogy valójában van elég fegyver és egyenruha. „Van elég tartalékos is, de van egy probléma: helyre kell állítani a rendet a hadkiegészítő parancsnokságokon” – mondta a miniszter tanácsadója. „Nem lehet mindenkit sorban behívni […] Ezek a behívóosztások törvénytelenek, hiszen a helyzetet nem ismerve

Megpróbálták megölni Vlagyimir Putyint

Vlagyimir Putyin orosz elnököt az Ukrajna ellen indított háború kitörése után meg akarták gyilkolni - állítja Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője "Nem is olyan régen merényletet kíséreltek meg ellene, mint mondják, a Kaukázus képviselői. Ez nem nyilvános információ. Teljesen sikertelen próbálkozás volt, de tényleg megtörtént... Kb. 2 hónapja" - mondta el Budanov az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott interjújában. Az ukrán katonai hírszerzés vezetője szerint Vlagyimir Putyin zsákutcába került, mert az Ukrajna elleni háborút sem megállítani, sem megnyerni nem tudja. Kiemelte: ahhoz hogy véget vessen a háborúnak, el kellene ismernie, hogy "Oroszország egyáltalán nem olyan erős és nagyszerű állam, mint amilyennek lefestette".  A hírszerzési főnök aláhúzta, hogy Ukrajna addig fog harcolni, amíg az összes orosz csapatot "ki nem kergeti" a területéről. Értésre adta, hogy ebbe beleérti a Donyec-medence egészének és a Krím félszigetnek a vissz

Megfoszthatják az ukrán állampolgárságtól azokat a férfiakat, akik a hadiállapot idején hagyták el Ukrajnát

Azokat az ukrán férfiakat, akik a hadiállapot idején elhagyták az országot, és 30 napon belül nem tértek vissza Ukrajnába, megfoszthatják állampolgárságuktól. A törvénytervezetet már benyújtották a Legfelsőbb Tanács elé - írta az RBK-Ukrajina hírportál . A határozat azokat a személyeket érintené, akik alapos indok nélkül távoztak és nem tértek vissza Ukrajnába. Ezt az intézkedést kiterjesztik az Oroszországba távozottakra is. Jelenleg a következő kategóriába tartozó férfiak elhagyhatják az országot: Akik egészségügyi okok miatt alkalmatlan katonai szolgálatra, s ezt a hadkiegészítő parancsnokságon kapott okmánnyal igazolni is tudja. Életvitelszerűen külföldön élnek (útlevelében rendelkezik pecséttel az állandó lakcímről vagy „Konzuli regisztrációra elfogadva” – jelöléssel a diplomáciai képviselettől). Külföldön végzi tanulmányait (szakiskolában, felsőoktatási intézményben), s ezt igazolni is tudja. Ha azon ellenőrzőcsoport tagja, mely részt vesz a külföldön tartózkodó gyerekek helyzeté

Az ukrán kormány módosított a határátlépési szabályzaton

A Miniszteri Kabinet módosított a határátlépési szabályzaton, valamint az egyes dolgozók katonai szolgálat alól való felmentésének rendjén. A rendelet értelmében a háború alatt engedélyezik a sofőrök, a vasutasok és a sportolók külföldre történő utazását. A rendelet engedélyezi az egészségügyi, valamint a hadseregnek, más katonai szerveknek és a lakosságnak szánt humanitárius segélyeket szállító sofőröknek a külföldre történő utazást. A járművezetők számára az ország elhagyásával kapcsolatban az Infrastrukturális Minisztérium vagy a Kijevi Városi Katonai Adminisztráció hozza meg a döntést. Összesen 30 napot tartózkodhatnak külföldön, amennyiben ezt meghaladják, vagy a külföldre utazás célja megváltozott, a fent említett hivatalok visszavonják az érintett sofőrrel kapcsolatos határátlépési határozatot a jogsértést követő hét munkanapon belül. A külföldre utazás olyan cégek járművezetői számára is engedélyezett, amelyek rendelkeznek engedéllyel a külföldi áruszállításra. Ebben az esetbe

Nem lehet elfogadni az ukrán állampolgárság megvonásáról szóló törvényjavaslatot

A képviselők visszavonták aláírásaikat, ezért a Legfelsőbb Tanács nem fogja vizsgálni a 7381. számú törvénytervezetet, amely elfogadása esetén állampolgárság-megvonással büntetné a mozgósítás elől külföldre távozó férfiakat – adta hírül az rbc.ua hírportál szombaton Olha Szovhirja, a parlament alkotmánybírósági megbízottja Telegram-csatornájára hivatkozva. A Kárpát.in.ua hírportál szerint Szovhirja közölte: „nem fogják vizsgálni a parlamentben a napokban bejegyzett 7381. számú törvénytervezetet, amely az állampolgárság megvonásával büntetné a mozgósítás elől külföldre távozókat.” Mint jelezte, a képviselők visszavonják aláírásukat a törvényjavaslat alól. „Hogy miért nem lehet elfogadni a törvényjavaslatot, elmagyaráztam a kollégáimnak. Az egyensúly helyreállt a társadalmi elvárás és az alkotmány között” – mutatott rá Olha Szovhirja. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: