Ugrás a fő tartalomra

Zelenszkij ismét harckocsikat és harci repülőket követelt a Nyugattól

Ismételten nehézfegyvereket követelt a nyugati országok készleteiből Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti videóüzenetében - számolt be az MTI.

Hírügynökségek felidézték, hogy több ország is ígért légvédelmi és páncéltörő rakétákat, valamint könnyűfegyvereket Ukrajnának, a felvételen láthatólag ingerült Zelenszkij azonban kijelentette, hogy országának harckocsikra, harci repülőkre és hajók elleni fegyverrendszerekre van szüksége.

„Mindez megvan a partnereinknek, és csak ott porosodik. Mindez nem csak Ukrajna, de Európa szabadságát szolgálhatná” – mondta az ukrán elnök.

Megismételte, hogy Ukrajnának mindössze a NATO harci repülőgépeinek és harckocsijainak egy százalékára lenne szüksége, és ennél többet nem is kérne. „Már 31 napja várunk. Ki vezeti az euroatlanti közösséget? Még mindig Moszkva a megfélemlítés miatt?” – kérdezte.

Zelenszkij újfent azt állította, hogy Oroszország Európa felé fog terjeszkedni Ukrajna elestével. Mindazonáltal a NATO nem támogatja egy repüléstilalmi övezet létrehozását Ukrajna felett a konfliktus kiszélesedésétől tartva.

Az ukrán elnök egyébként a nap folyamán lengyel hivatali partnerével, Andrzej Dudával is beszélt, szintén nehézfegyverzetet kérve országa számára.

„Ha Ukrajna partnerei nem segítenek harckocsikkal és repülőgépekkel, és ez a lehetőségük megvan, akkor nagy a kockázata annak, hogy az orosz hadsereg nemcsak rakétaveszélyt, hanem közvetlen, általános katonai fenyegetést is jelent majd szomszédaink – Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia, illetve a balti államok – területére” – mondta.

Zelenszkij sajnálkozását fejezte ki, hogy elhúzódik a lengyel harci repülőgépek lehetséges átadásával kapcsolatos döntés. „A késedelem ára ukránok ezreinek élete, akiket a békés ukrán városokra mért légi- és rakétacsapások során vesztünk el” – tette hozzá.

Washington ugyanakkor eredetileg elzárkózott a felvetéstől attól tartva, hogy a lengyel MiG-29-es típusú vadászrepülőgépek átadása Ukrajnának akár katonai eszkalálódáshoz vezethetne a NATO és Oroszország között.

Zelenszkij mindemellett az Ukrajinska Pravda hírportálnak nyilatkozva azzal vádolta meg a moszkvai vezetést, hogy a civil lakosság ellen elkövetett támadásaival mindent elkövet Ukrajna örök „oroszmentesítésére”.

„Oroszország mindent elkövet, hogy államterületünkön oroszmentesítést hajtson végre országunk keleti felében, ott, ahol az orosz mindig is részét képezte a mindennapoknak az ukrán mellett, és ahol éppen romokká változtatják békés városainkat” – hangoztatta Zelenszkij, mondván: ez újabb megnyilvánulása Moszkva “öngyilkos politikájának”.

Irina Venediktova ukrán főügyész szombaton Facebook-oldalán arról számolt be, hogy a harccselekmények február 24-i kitörése óta tizenkét újságíró vesztette életét Ukrajnában, és tízen megsebesültek, többen közülük súlyosan.

„Halálos vége lehet Putyin agressziójáról az igazat tudósítani – a háborúban már tizenkét újságíró halt meg” – írta. Szerinte eddig legalább 56 sajtómunkást ért támadás, köztük tizenöten külföldiek, a többi között brit, dán, cseh, amerikai, svájci és egyesült arab emírségekbeli állampolgárok. Hozzátette, hogy a halottak között egy orosz, egy ír és egy amerikai újságíró is van.

A főügyész közlését nem lehetett független forrásból ellenőrizni.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ukrajna hozzálátott a nyelvtörvény módosításának előkészítéséhez

Bedő Dávid, a Momentum képviselője egyhetes ukrajnai úton vett részt, a tapasztalatairól pedig a Magyar Narancsnak számolt be. A politikus szerint a magyar kormány a háború kirobbanása óta nem áll teljes mellszélességgel Ukrajna mellé, ezért is érezték erkölcsi kötelességüknek a támogatást - írta az Index .  A küldöttség az ukrajnai útja során találkozott ukrán kormány Európa Tanács-beli képviselőjével, kijevi parlamenti képviselőcsoportokkal, a kisebbségi ombudsmannal, valamint a beregszászi polgármesterrel is. Bedő Dávid szerint a magyar nyelv oktatását is korlátozó nyelvtörvényt, illetve a munkácsi várból eltávolított turulszobor esetét is érintették.  "A kisebbségi ügyekért felelős ombudsman biztosított minket arról, hogy a legfőbb prioritások között kezeli a nyelvtörvény ügyét, de a többi partnerünk is foglalkozik a kérdéssel. A tárgyalásokon azt a visszajelzést kaptuk a kormány, illetve a parlament képviselőitől, hogy bő egy éven belül módosítani fogják a nyelvtörvényt, am

Sztefanisina: Ukrajna megtudja oldani a magyar kisebbség nyelvhasználati ügyét

A Kyiv Independent Ukrajna európai és euroatlanti integrációjáért felelős miniszterelnök-helyettesével, Olga Sztefanisinával készített interjút, melyet a Mandiner szemlézett.  A politikus elmondta: az, hogy Ukrajnának ilyen gyorsan tagjelölti státuszt adtak, az elsősorban az Európai Unió érdeke volt, így akartak ugyanis jelezni, hogy igenis fontos szereplők a nagyhatalmak játszmájában. Sztefanisina szerint Ukrajna „vonzó partner” az EU számára nehézipara és mezőgazdasága miatt.  A lapban külön bekezdést szentelnek a magyar-ukrán kapcsolatoknak, elsősorban természetesen a kárpátaljai magyar kisebbségek helyzetére kihegyezve. Az EU irányába tett ukrán vállalások közé tartozik a nemzeti kisebbségek helyzetének rendezése is, azonban ezen vállalásokban nagyon kevés konkrétum szerepel. A lap szerint Orbán Viktor „langymeleg” hozzáállást tanúsított Oroszország és Vlagyimir Putyin irányába, emellett megemlítik a nemzetközi hírnevet befutó nagy-magyarországos sálat is.  Olga Sztefanisina elmo

Fontos információt jelentett be a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány

A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány tudatja az érintettekkel, hogy az egészségügyi dolgozók támogatása, a gyermekétkeztetési támogatás és az oktatási-nevelési támogatás megérkezett.  Az összegek előreláthatólag december 23-tól lesznek felvehetők. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Baloga: az ukránoknak a Nagy-Magyarország összes szimbólumával és szellemiségével végképp le kell számolni

Viktor Baloga szerint „Nagy-Magyarország összes szimbólumával és szellemiségével végképp le kell számolni” - írta a Mandiner . Orbán Viktor magyar miniszterelnök Nagy-Magyarországot ábrázoló szurkolói sálja késztette megszólalásra az ukrán politikust. „Egyértelmű, hogy a magyar fasiszták nem kapták meg a magukét a második világháború alatt, ha azt hiszik, hogy más országok területeinek elfoglalásával hatalmas állammá válhatnak. Mindenesetre jó, hogy felfedte a térképet, így könnyebb lesz nekünk, ukránoknak Nagy-Magyarország összes szimbólumával, szellemiségével végképp leszámolni” – fogalmazott az ukrán politikus. „Orbán Viktornak jól fog még jönni a sál, ha végképp megőrül és úgy dönt, hogy elfoglalja Ukrajna egy részét, lesz majd mivel törölgesse a pofáját” - írta Baloga. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Zelenszkij: az embereknek joguk van hozzá, hogy tervezni tudják az életüket

Az energetikai vállalatoknak és a helyi hatóságoknak igazságossá és kiszámíthatóvá kell tenniük a stabilizációs áramszüneteket Ukrajnában, az embereknek joguk van hozzá, hogy tervezni tudják az életüket – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök az RBK-Ukrajina hírportál. „Rögzítjük a rendszereink védelmében már elért eredményeket. Új megoldásokat készítünk elő. Az energetikai- és közművállalatok mindent megtesznek annak érdekében, hogy stabilizálják a rendszert, és hosszabb ideig több áramot biztosítsanak az embereknek.” - mondta az államfő. Az elnök hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy az emberek tudják, mikor és mennyi időre szűnik meg az áramellátás - írta a Kárpát.in.ua . „Ez mind maguknak az energetikai vállalatoknak, mind a helyi hatóságoknak a felelőssége. Az embereknek joguk van tudni. És amennyire ez most lehetséges, biztosítani kell az élet kiszámíthatóságát. Az emberek ugyanis azt látják, hogy a szomszédos házakban vagy a legközelebbi utcákban valamiért az áramkikapcsolások

Szijjártó: amíg Ukrajna nem adja vissza a kárpátaljai magyarok jogait, nem járulunk hozzá a NATO Ukrajna Bizottság hivatalos ülésének összehívásához

Évek óta világos, hogy a magyar kormány egészen addig nem járul hozzá a NATO-Ukrajna Bizottság formális ülésezéséhez, amíg a kárpátaljai magyarok vissza nem kapják az őket megillető jogokat - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben az M1 aktuális csatornán élőben közvetített nyilatkozatában. A tárcavezető a NATO külügyminiszteri üléséről nyilatkozva, újságírói kérdésre válaszolva megerősítette a Financial Times című brit lap értesüléseit, amelyek szerint Magyarország ezúttal sem járult hozzá a NATO-Ukrajna Bizottság összehívásához, így az ukrán külügyminiszter csak a munkavacsorán vesz majd részt. "Ez nem új keletű magyar álláspont, már évekkel ezelőtt világossá tettük, hogy mindaddig, amíg a Kárpátalján élő magyar nemzeti közösség nem kapja vissza azokat a jogokat, amelyek őket megilletik, addig a NATO-Ukrajna Bizottság formális ülésének összehívásához Magyarország nem járul hozzá" - szögezte le. Szijjártó Péter hangsúlyozta: amióta

Novák Katalin: a kárpátaljai magyarok tudják, mit jelent túlélni, mit jelent küzdeni

Legyen béke! Legyen békés jövő a magyaroknak is Kárpátalján! - jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök a beregszászi járási Csepében, ahol vasárnap ünnepélyesen átadták a Tulipán Tanoda épületét, ahol a gyerekek ápolhatják a népi hagyományokat, népzenei és néptáncoktatásban részesülhetnek. Novák Katalin kifejtette, hogy "azért kell ez a hely, hogy megtanulják a legkisebbek is közös kultúránknak a kincseit, hogy aztán ők is tovább tudják majd adni a gyerekeiknek". A köztársasági elnök aláhúzta, hogy az Ukrajnában dúló háború ellenére, amikor az intézmények általában bezárnak, Kárpátalján ennek az ellenkezője történik. A kárpátaljai magyarok tudják, mit jelent túlélni, mit jelent küzdeni, de "nem csak túlélni kell - élni kell" - mondta Novák Katalin. "Ez az intézmény a bizonyítéka annak, hogy van, hogy lesz magyar jövő itt, Kárpátalján is" - fogalmazott az államfő, hozzáfűzve, hogy ehhez most és a jövőben is számíthatnak Magyarország támogatására az o