A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség jövő héten megkezdi az ukrán nukleáris létesítmények biztonságának ellenőrzését
Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezetője pénteken Kalinyingrádban találkozott Rafael Grossival, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójával, akit arról biztosított, hogy az általa irányított vállalat mindent megtett az orosz ellenőrzés alatt álló ukrajnai nukleáris létesítmények biztonsága és a NAÜ tájékoztatása érdekében. Mint mondta, a Roszatom biztosította, hogy az erőművek személyzete végezhesse a dolgát - írta az MTI.
Lihacsov a sajtónak nyilatkozva méltatta a NAÜ-küldöttség legmagasabb szintű szakmai hozzáállását, valamint az események kiegyensúlyozott és depolitizált megközelítését, a kizárólag a nukleáris biztonsági kérdésekre történő összpontosítását.
Grossi megköszönte Lihacsovnak az együttműködést, és méltatta, hogy a NAÜ, Oroszország és Ukrajna még ilyen nehéz körülmények között is együttműködik a nukleáris biztonság garantálása érdekében. Közölte, hogy a NAÜ a jövő héten megkezdi az ukrán nukleáris létesítmények biztonságának ellenőrzését.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: