Az Egyesült Államok szerint Oroszország stratégiát váltva Kelet- és Dél-Ukrajnára összpontosítja katonai erőit – közölte hétfőn Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó Washingtonban.
Sullivan szerint az orosz katonai vezetés az eddigi katonai kudarcok tükrében átdolgozza célkitűzéseit. „Oroszország átcsoportosítja haderejét, hogy támadó műveleteit Kelet- és Dél-Ukrajna térségeire összpontosíthassa” – mondta. Moszkva aztán az új stratégia keretében elért minden taktikai sikerrel hadművelete előrehaladását propagálhatja és elbagatelizálhatja korábbi kudarcait – tette hozzá.
Mindemellett Oroszország arra készülhet, hogy katonák tízezreit, további több tucat zászlóaljat csoportosítson át a frontvonalra – mondta az amerikai tisztségviselő. Hozzáfűzte, hogy az új offenzívával párhuzamosan Oroszország valószínűleg folytatja Ukrajna más térségeinek bombázását terrort keltve, illetve katonai és gazdasági károkat okozva.
Sullivan felhívta a figyelmet arra, hogy a háború ezen fázisa hónapokat, vagy akár még több időt is igénybe vehet.
John Kirby, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője sajtótájékoztatóján egyértelműen az orosz csapatokat vádolta a Kijevtől mintegy 30 kilométerre északnyugatra fekvő Bucsában történt vérengzés elkövetésével - írta az MTI. Az orosz csapatok távozása után a helyi hatóságok beszámolói szerint több száz meggyilkolt civil holttestére bukkantak a településen.
„Úgy vélem, elég világos nemcsak nekünk, de a világ számára is, hogy orosz csapatok felelősek a bucsai atrocitásokért” – mondta Kirby. Hozzátette, hogy egyelőre nem tudják pontosan megmondani, mely alakulatok, vagy esetleg csecsen csapatok voltak-e az elkövetők. „Mindazonáltal nem vitatjuk, hogy ez az atrocitás megtörtént, mégpedig az oroszok keze által” – jelentette ki.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: