Ugrás a fő tartalomra

Felfüggesztette Oroszország és Fehéroroszország pénzügyi támogatását az EBRD

Felfüggesztette Oroszország és Fehéroroszország pénzügyi támogatását az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), miután az igazgatótanács erről szóló javaslatát a bank kormányzói - vagyis az EBRD részvényes országainak és szervezeteinek képviselői - jóváhagyták.

A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának támogatására 1991-ben életre hívott londoni pénzintézet hétfői bejelentése szerint a kormányzótestület jóváhagyása nyomán Oroszország és Fehéroroszország nem részesülhet új program-finanszírozásokban, és az e programokhoz kötődő technikai együttműködési tevékenység is megszűnik - írta az MTI.

Az EBRD közölte, hogy az intézkedés azonnali hatállyal érvénybe lép.

A bank elnöke, Odile Renaud-Basso a bejelentéshez fűzött nyilatkozatában szomorúnak nevezte, hogy a két országgal folytatott sokévi együttműködés után előállt ez a helyzet. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja nyomán az EBRD-nek nem maradt más lehetősége, mint az, hogy megmutassa: a háborút nem csupán szavakban ítéli el. Cselekvésre is szükség van annak érdekében, hogy Oroszország és Fehéroroszország szemernyi kétség nélkül ráébredjen: az EBRD véleménye szerint a két ország aláásta azokat az értékeket, amelyek a bank és a nemzetközi közösség számára egyaránt fontosak - fogalmaz hétfői nyilatkozatában a pénzintézet elnöke.

Az EBRD ismertetése nem tér ki arra, hogy a kormányzói testület tagjai milyen arányban hagyták jóvá az igazgatótanács indítványát Oroszország és Fehéroroszország támogatásának felfüggesztéséről.

A szabályok értelmében a határozat elfogadásához az szükséges, hogy az igazgatótanács javaslatát a szavazati jogok legalább négyötödét birtokló EBRD-tagok kormányzói legalább kétharmados többséggel elfogadják.

Az EBRD 71 ország, valamint az Európai Unió és az Európai Beruházási Bank (EIB) tulajdona. Az egyes tulajdonos országok és szervezetek szavazati joga  arányos az EBRD tőkeállományából általuk lejegyzett tőke értékével.

Az EBRD-finanszírozások legnagyobb egyedi felvevője korábban minden évben Oroszország volt, de a bank részvényes országai 2014-ben, a krími válság nyomán azt az informális iránymutatást adták, hogy az EBRD - összhangban a Moszkvával szemben akkor meghozott nemzetközi szankciókkal - ne kezdjen új finanszírozási programokat Oroszországban.

Ezt a döntést tette hivatalossá - és terjesztette ki Fehéroroszországra is - az EBRD kormányzótestülete az igazgatótanács javaslatának jóváhagyásával.

Az EBRD időközben döntött arról is, hogy bezárja moszkvai és minszki irodáit.

Az erről hozott döntés indoklása szerint a moszkvai és a minszki EBRD-iroda bezárása egyenesen következik Oroszország cselekedeteiből, amelyekhez Fehéroroszország segítséget nyújt.

A hétfői tájékoztatás szerint az EBRD a továbbiakban az Ukrajna és a menekültválság által érintett környező országok számára jóváhagyott 2 milliárd eurós támogatási program megvalósítására összpontosítja térségi tevékenységét.

Az igénybe vehető támogatási formák közé tartozik a törlesztési kötelezettségek halasztása és átstrukturálása, a kereskedelem-finanszírozás, beleértve az üzemanyagimporthoz nyújtandó támogatást, a sürgősségi likviditás-finanszírozás partnerintézmények bevonásával, valamint az ukrán hatóságok támogatása a sürgősen szükségessé váló reformok bevezetésében, például azonnali törvényalkotási és szabályozói intézkedések végrehajtásában.

Az Ukrajnával szomszédos, menekülteket befogadó országok számára a program egyik fő eleme az energiaellátás biztonságát szolgálja, egyebek mellett sürgősségi energiahordozó-vásárlások finanszírozásával az Oroszországból és Fehéroroszországból érkező import esetleges kiesésének pótlására.

 Az EBRD támogatási csomagjából jut a menekülteket ellátó települési helyhatóságok szolgáltatásainak finanszírozására, kereskedelem-finanszírozásra, valamint likviditáspótlásra a befogadó országok kis- és közepes vállalkozásai számára is.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zaluzsnij: ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege

Az ukrán hadsereg nehéz fejlődési utat járt be az elmúlt három évtizedben, amíg a világ egyik vezető hadserege lett – mondta hétfőn Valerij Zaluzsnij altábornagy, a fegyveres erők főparancsnoka az ukrán hadsereg napja alkalmából mondott köszöntőjében. A Kárpát.in.ua beszámolója szerint a Védelmi Minisztérium honlapján közzétett videoüzenetében a főparancsnok emlékeztetett arra, hogy a harminc év alatt az ukrán fegyveres erők hosszú utat tettek meg. "Visszavertük az ellenség támadását, és megbízhatóan védjük országunkat" - hangoztatta Zaluzsnij. Szerinte ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege. Úgy véli: Ukrajna jövője a NATO-ban van. A tábornok a videóüzenet végén köszönetet mondott mindenkinek, aki úgy döntött, hogy az ukrán fegyveres erők soraiban szolgálja a népét. A hadsereg napja alkalmából a katonáknak kitartást, magabiztosságot és hitet, a fegyveres erőknek és Ukrajnának pedig dicsőséget kívánt. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Hogyan lehet lemondani az ukrán állampolgárságról?

Az ukrán állampolgárság megszüntetése általában hosszadalmas és nem a legegyszerűbb procedúra, éppen ezért sokan nem is vállalkoznak rá, hacsak nem feltétlenül szükséges. A ukrán állampolgárságáról való lemondás semmiképpen nem tanácsos azok számára, akiknek Ukrajnában (is) van a lakhelyük, illetve valamilyen oknál fogva szükségszerű számukra a gyakori vagy/és tartós ukrajnai tartózkodás. Tudniillik, az állampolgárság elvesztésével ukrajnai tartózkodásuk csak az aktuális szabályok szerinti időtartam keretében lesz lehetséges, és bármilyen szabály és/vagy törvénysértés esetén (illetve, mint ezt számos gyakorlati példa mutatja, akár enélkül is) az ukrán szervek megtagadhatják tőlük az ország területére való belépést - írta a Kárpáti Igaz Szó. Az Alkotmány 25. cikke szerint Ukrajna állampolgárát nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától és állampolgársága megváltoztatásának jogától. A jogviszonyok e területét szabályzó állampolgársági törvény 18. cikke ez utóbbi jog gyakorlását, a f

Emberölés miatt körözik László Józsefet

Elfogató parancs alapján, emberölés miatt körözik a Mezőváriban születetett László Józsefet. A kárpátaljai férfi ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogadtó parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és az elet.brfk@budapest.police.hu tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Tragédia Zápszonyban - a vonat alá vetette magát egy fiatal nő

Augusztus 19-én éjszaka végzett magával Pereszta Krisztina. A zápszonyi születésű huszonéves fiatal nő a vonat alá vetette magát. Egyelőre nincs arról információ arról, mi vezetett a tragédiához. Őszinte részvétünk az egész családnak!  KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Megölték Ukrajna nemzeti hősét

Március harmadikán megölték Ukrajna nemzeti hősét, Valerij Csibinyejevet, akit „Karakut” becenéven is ismertek. 34 éves volt, a születésnapján esett el az orosz erők elleni harcban - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál. "Valerij Viktorovics Csibinyejev kapitány, Ukrajna hőse Gosztomel közelében meghalt. Valerij árva volt, Berdjanszk szülötte, a város tiszteletbeli lakosa" - írta búcsúüzenetében .Vjacseszlav Zajcev veterán katona Csibinyejev a zaporizsjai katonai líceum növendéke. Néhány éve egyetlen testvére a Donyec-medencében életét vesztette. Valerij Csibinyejev az ukrán fegyveres erők légideszant csapatainak 79. különálló légideszant támadó dandárja mesterlövész századának parancsnoka volt. Az Ukrajninszka Pravda emlékeztet: Csibinyejev 2015 decemberében a donyecki repülőtér közelében védte a repülőteret, 2016 augusztusában megkapta az Ukrajna Hőse címet. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Gyárat építenek Ukrajnában a Bayraktar típusú török harci drónok gyártására

Az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktus diplomáciai és jogi síkon fog megoldódni - fejtette ki meggyőződését Recep Tayyip Erdogan török államfő csütörtökön Kijevben, miután tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. "Őszintén hisszük, hogy a válság békés diplomáciai módszerekkel, a minszki megállapodások keretein belül megoldódik Ukrajna területi integritása és a nemzetközi jog figyelembe vételével" - fogalmazott Erdogan. A török elnök megerősítette: országa készen áll arra, hogy helyszíne legyen olyan csúcstalálkozónak, amelynek a célja a Donyec-medencei konfliktus rendezése a minszki megállapodások keretein belül. Szavai szerint ez lehet akár egy ukrán-orosz csúcstalálkozó vagy egyéb szintű megbeszélés is. Kifejtette: Törökországot az a logika vezérli, hogy "a tűz szítása helyett azon gondolkodik, hogyan lehetne csökkenteni annak hőfokát". Erdogan ismételten leszögezte, hogy Törökország változatlanul támogatja Ukrajna területi integritását és szuverenitásá

Az ukrán vendégmunkásoknak jár-e családi kedvezmény, szja-visszatérítés Magyarországon?

Magyarországon munkát végző külföldi – nem EU-s – (főként ukrán) adóügyi illetőségű vendégmunkások milyen feltételekkel jogosultak családi kedvezményre, illetve jár-e nekik szja-visszatérítés? – kérdezte az Adózóna egyik olvasója.  "Az érintett munkavállalók családi pótlékra jogosultak, de azt nem Magyarországon kapják a gyermekek után. Az első adóévben az összes jövedelmük 75%-át meghaladja a Magyarországon adókötelezettség alá eső összes jövedelmük. Kérhetik-e ők is az szja-visszatérítést? Jogosultak-e a családi kedvezmény igénybevételére?." A Magyarországon működő munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó gazdasági társaságok több ezres létszámban foglalkoztatnak nem EU-s államból – elsődlegesen Ukrajnából – érkező embereket. A kérdés alapján, jelentős nagyságrendű összegről beszélünk országos szinten. A munkaerő-kölcsönző társaságoknál problémát okoz ezen kérdések megítélése – ecsetelte. Azokat a külföldieket, akik belföldön és külföldön együttesen megszerzett adóévi jövedelmének