Ugrás a fő tartalomra

Holttesteket találtak a romok alatt a Kijev melletti Borogyanka településen

Holttesteket találtak a romok alatt a mentést végzők a Kijevtől északnyugatra fekvő Borogyanka településen - közölte csütörtökön Olekszij Kuleba, az ukrán főváros körüli régió humanitárius központjának vezetője, írta az MTI.

A település egy hónapon át volt az Ukrajna ellen háborút folytató orosz csapatok megszállása alatt. Kuleba szerint - akit az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett - a mentést végzők felmérik, mely épületeket kell végleg lebontani és melyek azok, amelyek még helyreállíthatók. "Sajnos, már megerősítették azt az információt, hogy halottakat találtak a romok alatt" - mondta a tisztségviselő, hozzátéve, hogy a holttestek összeszámlálása még folyamatban van.

Visszatért közben Kijevbe Litvánia ukrajnai nagykövete, - szavai szerint - elsőként az ukrán fővárosból kimenekített külföldi nagykövetek közül. A diplomata egy hónapig volt távol az ukrán fővárostól, ez idő alatt a nyugat-ukrajnai Lvivben, illetve egy kis ideig az ukrán-lengyel határon dolgozott.

Olekszandr Hruzevics dandártábornok, az ukrán szárazföldi erők parancsnokhelyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján nem zárta ki annak esélyét, hogy az orosz csapatok ismét a főváros, Kijev ellen indítanak támadást. Kifejtette, hogy jelenleg Oroszország az erőit más régiókba - főként a keleti és a déli országrészbe - csoportosítja át. "Amennyiben ott harci sikereket érnek el, bár kétlem, hogy így lesz, akkor is még mindig fennáll annak a valószínűsége, hogy megpróbálják megtámadni Kijevet. Hozzátette: meggyőződése, hogy másodjára is megpróbálják majd az orosz csapatok bevenni Kijevet, mert szerinte Oroszország számára csak ez jelent győzelmet Ukrajnában.

Az ukrán vezérkar délutáni helyzetjelentésében egyebek mellett arról számolt be, hogy az orosz erők folytatják offenzívájukat, elsősorban a keleti országrészben Donyeck és Szeverodoneck, valamint Harkiv irányában, továbbá a déli országrészben. A jelentés szerint az orosz hadsereg fő erőfeszítései Mariupol város elfoglalására összpontosulnak, támadásokat hajtanak végre Izjum környékén, és megpróbálják áttörni a védelmet Donyeck irányában. Harkivot változatlanul körbezárva tartják legfeljebb öt harcászati zászlóaljjal, a várost rakéta-sorozatvetőkkel, aknavetőkkel és más tüzérségi fegyverekkel lövik.

Az orosz erők Izjumot továbbra is megszállva tartják, és próbálják folytatni az offenzívát Szlovjanszk és Barvinkove irányában.

A vezérkar szerint az északnyugati Voliny megyében Fehéroroszország területéről ellenséges rakéta- és bombatámadások lehetségesek katonai és polgári infrastrukturális létesítmények ellen.

Zaporizzsja megyében az orosz erők által megszállt településeken megtiltották a férfiaknak, hogy ukrán ellenőrzés alatti területre távozzanak, miközben a régióban fokozódik az élelmiszerhiány is.

Az ukrán erők egyes területeken újabb és újabb településeket szabadítanak fel, komoly károkat okozva az orosz hadseregnek - írta a vezérkar, részleteket nem közölve.

Az ukrán katonai vezetés legfrissebb, csütörtöki összesítése szerint eddig hozzávetőlegesen 18 900 orosz katona esett el, mintegy ezer került fogságba. Az ukrán erők megsemmisítettek 150 orosz repülőgépet, 135 helikoptert, hét hadihajót, 698 harckocsit, 1891 páncélozott harcjárművet, 332 tüzérségi és 55 légvédelmi rendszert, valamint 108 rakéta-sorozatvetőt.

Az ukrán országos rendőrség csütörtökön arról tájékoztatott, hogy lefoglalták a Vlagyimir Putyin "komájaként" emlegetett, hazaárulással meggyanúsított Viktor Medvedcsuk ukrán oligarcha és parlamenti képviselő feleségének a vagyonát. A házi őrizetre ítélt Medvedcsukról a nyílt háború kitörése óta nem tudják az ukrán hatóságok, hogy hol tartózkodik. Az ügyészség már elrendelte a letartóztatását. Csütörtökön az egyik vidéki házában több mint háromszáz nagy értékű festményt foglaltak le. Ezenfelül a bíróság engedélyezte hét lakás és két ingatlanegyüttes lefoglalását is. A rendőrségi közlemény szerint a lefoglalt vagyontárgyak eladásából befolyt pénzeszközöket az ukrán fegyveres erők szükségleteire és az orosz hadsereg által lerombolt infrastruktúra helyreállítására fordíthatják. Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a Facebookon hozzáfűzte, hogy Medvedcsuk magánrepülőgépe már "Ukrajna védelmét szolgálja".

Oleh Szinyehubov harkivi kormányzó egy lapinterjúban elmondta, hogy frissen szerzett értesülései szerint Ivan Sztolbovij, Balaklija polgármestere családjával együtt Oroszországba menekült.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zaluzsnij: ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege

Az ukrán hadsereg nehéz fejlődési utat járt be az elmúlt három évtizedben, amíg a világ egyik vezető hadserege lett – mondta hétfőn Valerij Zaluzsnij altábornagy, a fegyveres erők főparancsnoka az ukrán hadsereg napja alkalmából mondott köszöntőjében. A Kárpát.in.ua beszámolója szerint a Védelmi Minisztérium honlapján közzétett videoüzenetében a főparancsnok emlékeztetett arra, hogy a harminc év alatt az ukrán fegyveres erők hosszú utat tettek meg. "Visszavertük az ellenség támadását, és megbízhatóan védjük országunkat" - hangoztatta Zaluzsnij. Szerinte ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege. Úgy véli: Ukrajna jövője a NATO-ban van. A tábornok a videóüzenet végén köszönetet mondott mindenkinek, aki úgy döntött, hogy az ukrán fegyveres erők soraiban szolgálja a népét. A hadsereg napja alkalmából a katonáknak kitartást, magabiztosságot és hitet, a fegyveres erőknek és Ukrajnának pedig dicsőséget kívánt. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Hogyan lehet lemondani az ukrán állampolgárságról?

Az ukrán állampolgárság megszüntetése általában hosszadalmas és nem a legegyszerűbb procedúra, éppen ezért sokan nem is vállalkoznak rá, hacsak nem feltétlenül szükséges. A ukrán állampolgárságáról való lemondás semmiképpen nem tanácsos azok számára, akiknek Ukrajnában (is) van a lakhelyük, illetve valamilyen oknál fogva szükségszerű számukra a gyakori vagy/és tartós ukrajnai tartózkodás. Tudniillik, az állampolgárság elvesztésével ukrajnai tartózkodásuk csak az aktuális szabályok szerinti időtartam keretében lesz lehetséges, és bármilyen szabály és/vagy törvénysértés esetén (illetve, mint ezt számos gyakorlati példa mutatja, akár enélkül is) az ukrán szervek megtagadhatják tőlük az ország területére való belépést - írta a Kárpáti Igaz Szó. Az Alkotmány 25. cikke szerint Ukrajna állampolgárát nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától és állampolgársága megváltoztatásának jogától. A jogviszonyok e területét szabályzó állampolgársági törvény 18. cikke ez utóbbi jog gyakorlását, a f

Emberölés miatt körözik László Józsefet

Elfogató parancs alapján, emberölés miatt körözik a Mezőváriban születetett László Józsefet. A kárpátaljai férfi ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogadtó parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és az elet.brfk@budapest.police.hu tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Tragédia Zápszonyban - a vonat alá vetette magát egy fiatal nő

Augusztus 19-én éjszaka végzett magával Pereszta Krisztina. A zápszonyi születésű huszonéves fiatal nő a vonat alá vetette magát. Egyelőre nincs arról információ arról, mi vezetett a tragédiához. Őszinte részvétünk az egész családnak!  KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Megölték Ukrajna nemzeti hősét

Március harmadikán megölték Ukrajna nemzeti hősét, Valerij Csibinyejevet, akit „Karakut” becenéven is ismertek. 34 éves volt, a születésnapján esett el az orosz erők elleni harcban - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál. "Valerij Viktorovics Csibinyejev kapitány, Ukrajna hőse Gosztomel közelében meghalt. Valerij árva volt, Berdjanszk szülötte, a város tiszteletbeli lakosa" - írta búcsúüzenetében .Vjacseszlav Zajcev veterán katona Csibinyejev a zaporizsjai katonai líceum növendéke. Néhány éve egyetlen testvére a Donyec-medencében életét vesztette. Valerij Csibinyejev az ukrán fegyveres erők légideszant csapatainak 79. különálló légideszant támadó dandárja mesterlövész századának parancsnoka volt. Az Ukrajninszka Pravda emlékeztet: Csibinyejev 2015 decemberében a donyecki repülőtér közelében védte a repülőteret, 2016 augusztusában megkapta az Ukrajna Hőse címet. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Gyárat építenek Ukrajnában a Bayraktar típusú török harci drónok gyártására

Az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktus diplomáciai és jogi síkon fog megoldódni - fejtette ki meggyőződését Recep Tayyip Erdogan török államfő csütörtökön Kijevben, miután tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. "Őszintén hisszük, hogy a válság békés diplomáciai módszerekkel, a minszki megállapodások keretein belül megoldódik Ukrajna területi integritása és a nemzetközi jog figyelembe vételével" - fogalmazott Erdogan. A török elnök megerősítette: országa készen áll arra, hogy helyszíne legyen olyan csúcstalálkozónak, amelynek a célja a Donyec-medencei konfliktus rendezése a minszki megállapodások keretein belül. Szavai szerint ez lehet akár egy ukrán-orosz csúcstalálkozó vagy egyéb szintű megbeszélés is. Kifejtette: Törökországot az a logika vezérli, hogy "a tűz szítása helyett azon gondolkodik, hogyan lehetne csökkenteni annak hőfokát". Erdogan ismételten leszögezte, hogy Törökország változatlanul támogatja Ukrajna területi integritását és szuverenitásá

Az ukrán vendégmunkásoknak jár-e családi kedvezmény, szja-visszatérítés Magyarországon?

Magyarországon munkát végző külföldi – nem EU-s – (főként ukrán) adóügyi illetőségű vendégmunkások milyen feltételekkel jogosultak családi kedvezményre, illetve jár-e nekik szja-visszatérítés? – kérdezte az Adózóna egyik olvasója.  "Az érintett munkavállalók családi pótlékra jogosultak, de azt nem Magyarországon kapják a gyermekek után. Az első adóévben az összes jövedelmük 75%-át meghaladja a Magyarországon adókötelezettség alá eső összes jövedelmük. Kérhetik-e ők is az szja-visszatérítést? Jogosultak-e a családi kedvezmény igénybevételére?." A Magyarországon működő munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó gazdasági társaságok több ezres létszámban foglalkoztatnak nem EU-s államból – elsődlegesen Ukrajnából – érkező embereket. A kérdés alapján, jelentős nagyságrendű összegről beszélünk országos szinten. A munkaerő-kölcsönző társaságoknál problémát okoz ezen kérdések megítélése – ecsetelte. Azokat a külföldieket, akik belföldön és külföldön együttesen megszerzett adóévi jövedelmének