Ugrás a fő tartalomra

Kiakadt az orosz külügyi szóvivő amiatt, hogy az európai országok növelik fegyverszállításaikat Ukrajnába

Az európai országok saját kötelezettségvállalásaikat szegik meg azzal, hogy növelik fegyverszállításaikat Ukrajnába - jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője egy csütörtöki tájékoztatón.

A szóvivő azzal vádolta meg az euroatlanti szövetségeseket, hogy a délkelet-ukrajnai konfliktus politikai rendezés alapjának tekintett minszki megállapodások Kijevvel való betartatása helyett az elmúlt években inkább Ukrajna katonai birtokbavételével és azzal voltak elfoglalva, "hogy felkészítsék a nacionalista alakulatokat a másként gondolkodás erőszakos elfojtására az ország keleti és déli részén".

"Ezen túlmenően, ez a kijevi rezsimet támogató önjelölt csoport számos nemzetközi kötelezettséget sért, egyebek között az EU közös álláspontját, amely megtiltja a fegyverexportot, ha felmerül a nyilvánvaló kockázata annak, hogy a fegyvereket a fogadóországban belső elnyomásra fogják felhasználni, ha ez a nemzetközi humanitárius jog megsértéséhez vezet, ha hozzájárul a fegyveres konfliktusok kialakulásához vagy eszkalációjához" - mondta a diplomata.

Zaharova felhívta a figyelmet arra, hogy az EU által kezdeményezett nemzetközi fegyverkereskedelmi szerződés előírja az objektív értékelését annak valószínűségnek, hogy az átadott fegyverek árthatnak-e a békének és a biztonságnak, és hogy felhasználhatók-e a nemzetközi humanitárius jog megsértésére, valamint a nők és gyermekek elleni erőszakos cselekmények elkövetésére.

"Ez a szerződés megtiltja az egyszerű fegyverek átadását is, ha megbízhatóan ismert, hogy ezeket a fegyvereket népirtásra, emberiesség elleni bűncselekményekre, a genfi egyezmények súlyos megsértésére fogják használni - vagyis azoknak a bűncselekményeknek a gyűjteményére, amelyeket az ukrán neonácik és az ukrán fegyveres erők általuk vezetett egységei nap mint nap elkövetnek" - mondta

A diplomata szerint a Nyugat durván semmibe veszi azokat a nemzetközi megállapodásokat, amelyek célja a nagypontosságú fegyverek árnyékforgalomba kerülése kockázatának minimalizálása. Kifogásolta, hogy az euroatlanti szövetségesek szerinte megszegik a végfelhasználói tanúsítvány rendelkezéseinek szigorú betartására vonatkozó sokéves gyakorlatot, amelynek egyik legfontosabb feltétele, hogy az importáló állam nem engedheti meg a kapott fegyverek újbóli kivitelét az exportáló ország vagy az adott technológiai szellemi tulajdon tulajdonosa írásos hozzájárulása nélkül.

"A fegyverszállítási kötelezettségek ilyen meggondolatlan megsértéséért a felelősség teljes egészében a kollektív Nyugat országait terheli, élükön az Egyesült Államokkal" - hangoztatta Zaharova.

A szóvivő egyebek között azt is elmondta, hogy Kijev hivatalosan nem lépett ki az Oroszországgal folytatott tárgyalásokból. Közölte, hogy Moszkva elkötelezettje a tárgyalásos rendezésnek és továbbra is várja az ukrán fél válaszát az az orosz megállapodástervezetre.

A szóvivő szerint Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa a helyzet ellenőrzött tényekre támaszkodó elemzése helyett ukrán "koholmányokra" támaszkodik, amikor Oroszországgal szembeni vádakat fogalmaz meg az ukrajnai háborús bűncselekményekről nyilatkozva. Mint mondta, a világszervezet vezető tisztviselőjének kijelentései távol állnak "az objektivitás és pártatlanság normáitól, amelyeket az ENSZ titkárságának és a világszervezet minden munkatársának követnie kellene".

Megjegyezte, hogy Bachelet nyilatkozatában mellékesen utalt az ukrán katonák és nacionalisták által a saját lakosságuk ellen elkövetett bűncselekményekre, ám, mint mondta ezek valódi mértékét megdönthetetlen dokumentumok bizonyítják.

Objektív vizsgálatot sürgetett annak a vádnak a kivizsgálásában az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Donyec-medencei különleges megfigyelő missziójának munkatársai rendszeresen adatokat szolgáltattak ki az ukrán fegyveres erőknek és szakszolgálatoknak, valamint a külföldi hírszerzés képviselőinek a donyecki és luhanszki "népi milícia" csapatainak elhelyezkedéséről. Zaharova szerint erre a célra használták a misszió kameráit, beleértve azokat is, amelyek a tűzszüneti rendszer betartását és a feleknek azt kötelezettségét voltak hivatottak ellenőrizni, hogy a felszereléseket és nehézfegyvereket raktárban tárolják.

Kifogásolta, hogy a missziónak a konfliktusövezetből visszavonuló munkatársai a szervezet költségvetéséből- így orosz tagdíjból is - létrehozott archívum nagy részét megsemmisítették, "ahogy egy szembenálló fél képviselői vagy a hírszerző szolgálatok szokták". Zaharova szerint a megszerzett adatok nagy része mégis visszaszerezhető és később bizonyítékként felhasználható.

A szóvivő azzal vádolta meg az EBESZ lengyel elnökségét, hogy az ukrajnai különleges megfigyelő misszió értékelésében eltérést mutat az objektivitás és a pártatlanság elveitől. Rámutatott, hogy Lengyelországnak ebben a szerepkörében egyértelmű megbízatása és hatásköre van, és senkitől sem kapott felhatalmazást arra, hogy nyíltan támogassa a konfliktus egyik felét.

(MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zaluzsnij: ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege

Az ukrán hadsereg nehéz fejlődési utat járt be az elmúlt három évtizedben, amíg a világ egyik vezető hadserege lett – mondta hétfőn Valerij Zaluzsnij altábornagy, a fegyveres erők főparancsnoka az ukrán hadsereg napja alkalmából mondott köszöntőjében. A Kárpát.in.ua beszámolója szerint a Védelmi Minisztérium honlapján közzétett videoüzenetében a főparancsnok emlékeztetett arra, hogy a harminc év alatt az ukrán fegyveres erők hosszú utat tettek meg. "Visszavertük az ellenség támadását, és megbízhatóan védjük országunkat" - hangoztatta Zaluzsnij. Szerinte ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege. Úgy véli: Ukrajna jövője a NATO-ban van. A tábornok a videóüzenet végén köszönetet mondott mindenkinek, aki úgy döntött, hogy az ukrán fegyveres erők soraiban szolgálja a népét. A hadsereg napja alkalmából a katonáknak kitartást, magabiztosságot és hitet, a fegyveres erőknek és Ukrajnának pedig dicsőséget kívánt. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Hogyan lehet lemondani az ukrán állampolgárságról?

Az ukrán állampolgárság megszüntetése általában hosszadalmas és nem a legegyszerűbb procedúra, éppen ezért sokan nem is vállalkoznak rá, hacsak nem feltétlenül szükséges. A ukrán állampolgárságáról való lemondás semmiképpen nem tanácsos azok számára, akiknek Ukrajnában (is) van a lakhelyük, illetve valamilyen oknál fogva szükségszerű számukra a gyakori vagy/és tartós ukrajnai tartózkodás. Tudniillik, az állampolgárság elvesztésével ukrajnai tartózkodásuk csak az aktuális szabályok szerinti időtartam keretében lesz lehetséges, és bármilyen szabály és/vagy törvénysértés esetén (illetve, mint ezt számos gyakorlati példa mutatja, akár enélkül is) az ukrán szervek megtagadhatják tőlük az ország területére való belépést - írta a Kárpáti Igaz Szó. Az Alkotmány 25. cikke szerint Ukrajna állampolgárát nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától és állampolgársága megváltoztatásának jogától. A jogviszonyok e területét szabályzó állampolgársági törvény 18. cikke ez utóbbi jog gyakorlását, a f

Emberölés miatt körözik László Józsefet

Elfogató parancs alapján, emberölés miatt körözik a Mezőváriban születetett László Józsefet. A kárpátaljai férfi ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogadtó parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és az elet.brfk@budapest.police.hu tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Tragédia Zápszonyban - a vonat alá vetette magát egy fiatal nő

Augusztus 19-én éjszaka végzett magával Pereszta Krisztina. A zápszonyi születésű huszonéves fiatal nő a vonat alá vetette magát. Egyelőre nincs arról információ arról, mi vezetett a tragédiához. Őszinte részvétünk az egész családnak!  KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Megölték Ukrajna nemzeti hősét

Március harmadikán megölték Ukrajna nemzeti hősét, Valerij Csibinyejevet, akit „Karakut” becenéven is ismertek. 34 éves volt, a születésnapján esett el az orosz erők elleni harcban - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál. "Valerij Viktorovics Csibinyejev kapitány, Ukrajna hőse Gosztomel közelében meghalt. Valerij árva volt, Berdjanszk szülötte, a város tiszteletbeli lakosa" - írta búcsúüzenetében .Vjacseszlav Zajcev veterán katona Csibinyejev a zaporizsjai katonai líceum növendéke. Néhány éve egyetlen testvére a Donyec-medencében életét vesztette. Valerij Csibinyejev az ukrán fegyveres erők légideszant csapatainak 79. különálló légideszant támadó dandárja mesterlövész századának parancsnoka volt. Az Ukrajninszka Pravda emlékeztet: Csibinyejev 2015 decemberében a donyecki repülőtér közelében védte a repülőteret, 2016 augusztusában megkapta az Ukrajna Hőse címet. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Gyárat építenek Ukrajnában a Bayraktar típusú török harci drónok gyártására

Az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktus diplomáciai és jogi síkon fog megoldódni - fejtette ki meggyőződését Recep Tayyip Erdogan török államfő csütörtökön Kijevben, miután tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. "Őszintén hisszük, hogy a válság békés diplomáciai módszerekkel, a minszki megállapodások keretein belül megoldódik Ukrajna területi integritása és a nemzetközi jog figyelembe vételével" - fogalmazott Erdogan. A török elnök megerősítette: országa készen áll arra, hogy helyszíne legyen olyan csúcstalálkozónak, amelynek a célja a Donyec-medencei konfliktus rendezése a minszki megállapodások keretein belül. Szavai szerint ez lehet akár egy ukrán-orosz csúcstalálkozó vagy egyéb szintű megbeszélés is. Kifejtette: Törökországot az a logika vezérli, hogy "a tűz szítása helyett azon gondolkodik, hogyan lehetne csökkenteni annak hőfokát". Erdogan ismételten leszögezte, hogy Törökország változatlanul támogatja Ukrajna területi integritását és szuverenitásá

Az ukrán vendégmunkásoknak jár-e családi kedvezmény, szja-visszatérítés Magyarországon?

Magyarországon munkát végző külföldi – nem EU-s – (főként ukrán) adóügyi illetőségű vendégmunkások milyen feltételekkel jogosultak családi kedvezményre, illetve jár-e nekik szja-visszatérítés? – kérdezte az Adózóna egyik olvasója.  "Az érintett munkavállalók családi pótlékra jogosultak, de azt nem Magyarországon kapják a gyermekek után. Az első adóévben az összes jövedelmük 75%-át meghaladja a Magyarországon adókötelezettség alá eső összes jövedelmük. Kérhetik-e ők is az szja-visszatérítést? Jogosultak-e a családi kedvezmény igénybevételére?." A Magyarországon működő munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó gazdasági társaságok több ezres létszámban foglalkoztatnak nem EU-s államból – elsődlegesen Ukrajnából – érkező embereket. A kérdés alapján, jelentős nagyságrendű összegről beszélünk országos szinten. A munkaerő-kölcsönző társaságoknál problémát okoz ezen kérdések megítélése – ecsetelte. Azokat a külföldieket, akik belföldön és külföldön együttesen megszerzett adóévi jövedelmének