Ugrás a fő tartalomra

Lavrov szerint az amerikai politikusoknak rossz a lelkiismeretük

Joe Biden amerikai elnök Vlagyimir Putyin orosz államfőre vonatkozó kijelentése azt mutatja, hogy az amerikai politikusoknak rossz a lelkiismeretük - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában az Arab Liga kapcsolattartó csoportjával Ukrajnáról folytatott megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón.

"Ez a kijelentés mindenekelőtt arra vall, hogy sok amerikai politikus, aki az iraki háborút a jól ismert ürügyekre hivatkozva kezdeményezte, aki a NATO-partnerekkel együtt tönkretette Líbiát, aki behatolt Szíriába, általában nem áll jól a lelkiismeretével" - mondta a miniszter.

Lavrov Bidennek azt a kijelentését kommentálta, amely szerint Putyin háborús bűnös.

Joe Biden amerikai elnök hétfői nyilatkozata szerint Vlagyimir Putyin orosz elnöknek háborús bűnök miatt bíróság elé kell állnia, és a Fehér Ház további büntetőintézkedéseket tervez Oroszországgal szemben, egyebek között az ukrajnai Bucsában elkövetett gyilkosságok miatt.

„Látták, mi történt Bucsában” – mondta Biden elnök, majd hozzátette: Putyin „háborús bűnös”. Joe Biden kijelentésére azt követően került sor, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán államfő a Kijev belvárosától alig 27 kilométerre fekvő Bucsába látogatott, ahol ukrán tisztségviselők szerint több száz civil áldozat holttestét találták meg az utcákon.

Zelenszkij „népirtásnak” nevezte az orosz katonai akciót, és felszólította a nyugati országokat, hogy még keményebb büntetőintézkedéseket fogadjanak el Oroszországgal szemben. Biden elnök ugyanakkor nem nevezte „népirtásnak” a bucsai mészárlást.

A 410 polgári áldozat olyan Kijev környéki kisvárosokból származik, amelyeket az elmúlt napokban az ukrán csapatok visszafoglaltak az orosz erőktől, nyilatkozott Irina Venediktova ukrán főügyész. Az AP amerikai hírügynökség újságírói legalább 21 civil áldozat holttestét látták személyesen Bucsa utcáin.

„Tovább kell folytatnunk az Ukrajna számára szükséges fegyverszállításokat, hogy folytathassák a harcot. És minden részletet össze kell gyűjtenünk, (…) háborús bűnöket vizsgáló bíróságra van szükségünk” – fejtette ki Biden, aki ezúttal „brutálisnak” nevezte Putyint.

„Ami Bucsában történt, az felháborító, és ezt mindenki láthatja” – tette hozzá. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn Twitter-üzenetében arról számolt be, hogy az Európai Unió nyomozókat küld Ukrajnába, hogy segítsék az ukrán főügyészség munkáját a „háborús bűnök dokumentálásában”.

Az orosz diplomácia vezetője bejelentette, hogy az orosz ENSZ-képviselet hétfőn New Yorkban sajtótájékoztatót tart a bucsai incidensről, amelyen részletes anyagokat fognak bemutatni az ott történtek valódi természetéről. Elvetette a vádat, amely szerint az orosz hadsereg atrocitásokat követett volna el az ukrán civil lakosság ellen.

Beszámolt róla, hogy az orosz és az ukrán delegáció videokonferencia keretében folytatja az "intenzív" tárgyalásokat. Kifejezte reményét, hogy Kijev küldöttségét az ukrán nemzeti érdekek, nem pedig a "messziről jött tanácsadók" fogják vezérelni.

Mint mondta, a cél az, hogy az orosz "különleges hadművelet" Vlagyimir Putyin orosz elnök által bejelentett céljai rögzítésre kerüljenek a készülő megállapodásban. A miniszter szerint a március 29-én Isztambulban tartott forduló eredményei alapján az orosz fél úgy véli, hogy az ukrán delegáció álláspontjában realizmus jelent meg Ukrajna semleges és atomfegyvermentes státusával, továbbá a Krím, valamint a donyecki és luhanszki "népköztársaság" jogállásával kapcsolatban - írta az MTI.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zaluzsnij: ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege

Az ukrán hadsereg nehéz fejlődési utat járt be az elmúlt három évtizedben, amíg a világ egyik vezető hadserege lett – mondta hétfőn Valerij Zaluzsnij altábornagy, a fegyveres erők főparancsnoka az ukrán hadsereg napja alkalmából mondott köszöntőjében. A Kárpát.in.ua beszámolója szerint a Védelmi Minisztérium honlapján közzétett videoüzenetében a főparancsnok emlékeztetett arra, hogy a harminc év alatt az ukrán fegyveres erők hosszú utat tettek meg. "Visszavertük az ellenség támadását, és megbízhatóan védjük országunkat" - hangoztatta Zaluzsnij. Szerinte ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege. Úgy véli: Ukrajna jövője a NATO-ban van. A tábornok a videóüzenet végén köszönetet mondott mindenkinek, aki úgy döntött, hogy az ukrán fegyveres erők soraiban szolgálja a népét. A hadsereg napja alkalmából a katonáknak kitartást, magabiztosságot és hitet, a fegyveres erőknek és Ukrajnának pedig dicsőséget kívánt. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Hogyan lehet lemondani az ukrán állampolgárságról?

Az ukrán állampolgárság megszüntetése általában hosszadalmas és nem a legegyszerűbb procedúra, éppen ezért sokan nem is vállalkoznak rá, hacsak nem feltétlenül szükséges. A ukrán állampolgárságáról való lemondás semmiképpen nem tanácsos azok számára, akiknek Ukrajnában (is) van a lakhelyük, illetve valamilyen oknál fogva szükségszerű számukra a gyakori vagy/és tartós ukrajnai tartózkodás. Tudniillik, az állampolgárság elvesztésével ukrajnai tartózkodásuk csak az aktuális szabályok szerinti időtartam keretében lesz lehetséges, és bármilyen szabály és/vagy törvénysértés esetén (illetve, mint ezt számos gyakorlati példa mutatja, akár enélkül is) az ukrán szervek megtagadhatják tőlük az ország területére való belépést - írta a Kárpáti Igaz Szó. Az Alkotmány 25. cikke szerint Ukrajna állampolgárát nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától és állampolgársága megváltoztatásának jogától. A jogviszonyok e területét szabályzó állampolgársági törvény 18. cikke ez utóbbi jog gyakorlását, a f

Emberölés miatt körözik László Józsefet

Elfogató parancs alapján, emberölés miatt körözik a Mezőváriban születetett László Józsefet. A kárpátaljai férfi ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogadtó parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és az elet.brfk@budapest.police.hu tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Tragédia Zápszonyban - a vonat alá vetette magát egy fiatal nő

Augusztus 19-én éjszaka végzett magával Pereszta Krisztina. A zápszonyi születésű huszonéves fiatal nő a vonat alá vetette magát. Egyelőre nincs arról információ arról, mi vezetett a tragédiához. Őszinte részvétünk az egész családnak!  KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Megölték Ukrajna nemzeti hősét

Március harmadikán megölték Ukrajna nemzeti hősét, Valerij Csibinyejevet, akit „Karakut” becenéven is ismertek. 34 éves volt, a születésnapján esett el az orosz erők elleni harcban - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál. "Valerij Viktorovics Csibinyejev kapitány, Ukrajna hőse Gosztomel közelében meghalt. Valerij árva volt, Berdjanszk szülötte, a város tiszteletbeli lakosa" - írta búcsúüzenetében .Vjacseszlav Zajcev veterán katona Csibinyejev a zaporizsjai katonai líceum növendéke. Néhány éve egyetlen testvére a Donyec-medencében életét vesztette. Valerij Csibinyejev az ukrán fegyveres erők légideszant csapatainak 79. különálló légideszant támadó dandárja mesterlövész századának parancsnoka volt. Az Ukrajninszka Pravda emlékeztet: Csibinyejev 2015 decemberében a donyecki repülőtér közelében védte a repülőteret, 2016 augusztusában megkapta az Ukrajna Hőse címet. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Gyárat építenek Ukrajnában a Bayraktar típusú török harci drónok gyártására

Az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktus diplomáciai és jogi síkon fog megoldódni - fejtette ki meggyőződését Recep Tayyip Erdogan török államfő csütörtökön Kijevben, miután tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. "Őszintén hisszük, hogy a válság békés diplomáciai módszerekkel, a minszki megállapodások keretein belül megoldódik Ukrajna területi integritása és a nemzetközi jog figyelembe vételével" - fogalmazott Erdogan. A török elnök megerősítette: országa készen áll arra, hogy helyszíne legyen olyan csúcstalálkozónak, amelynek a célja a Donyec-medencei konfliktus rendezése a minszki megállapodások keretein belül. Szavai szerint ez lehet akár egy ukrán-orosz csúcstalálkozó vagy egyéb szintű megbeszélés is. Kifejtette: Törökországot az a logika vezérli, hogy "a tűz szítása helyett azon gondolkodik, hogyan lehetne csökkenteni annak hőfokát". Erdogan ismételten leszögezte, hogy Törökország változatlanul támogatja Ukrajna területi integritását és szuverenitásá

Az ukrán vendégmunkásoknak jár-e családi kedvezmény, szja-visszatérítés Magyarországon?

Magyarországon munkát végző külföldi – nem EU-s – (főként ukrán) adóügyi illetőségű vendégmunkások milyen feltételekkel jogosultak családi kedvezményre, illetve jár-e nekik szja-visszatérítés? – kérdezte az Adózóna egyik olvasója.  "Az érintett munkavállalók családi pótlékra jogosultak, de azt nem Magyarországon kapják a gyermekek után. Az első adóévben az összes jövedelmük 75%-át meghaladja a Magyarországon adókötelezettség alá eső összes jövedelmük. Kérhetik-e ők is az szja-visszatérítést? Jogosultak-e a családi kedvezmény igénybevételére?." A Magyarországon működő munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó gazdasági társaságok több ezres létszámban foglalkoztatnak nem EU-s államból – elsődlegesen Ukrajnából – érkező embereket. A kérdés alapján, jelentős nagyságrendű összegről beszélünk országos szinten. A munkaerő-kölcsönző társaságoknál problémát okoz ezen kérdések megítélése – ecsetelte. Azokat a külföldieket, akik belföldön és külföldön együttesen megszerzett adóévi jövedelmének