Oroszország feltehetően arra törekszik, hogy „megduplázza vagy akár megháromszorozza” a kelet-ukrajnai Donyec-medence térségében állomásozó csapatai számát a háború következő szakaszában – nyilatkozta „egy nyugati tisztviselő” a Sky Newsnak. Deborah Haynes, a hírmédium védelmi és biztonsági szerkesztője hozzáfűzte, forrása szerint jelentős időt vesz igénybe, amíg Oroszország eléri a térségben ezt a haderőszintet.
„Az oroszok megmutatták, hogy nem képesek hatékonyan kihasználni a számbeli előnyüket ahhoz, hogy belevágjanak egy mindent eldöntő ütközetbe” – idézi a portál a tisztviselőt.
Mindeközben a nemzetközi sajtó arról ír, hogy közeledik a háború következő felvonása, a nagy donbasszi összecsapás. Nyugati szakértők az orosz katonai mozgásokból és a moszkvai nyilatkozatokból arra következtetnek, hogy hamarosan elindulhat a Donyec-medence még ukrán kézben lévő településeinek ostroma, amit az oroszok „felszabadító” műveletnek neveznek.
(Híradó)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: