Ugrás a fő tartalomra

“Sajnos akármi lesz is ennek a háborúnak a végén, nagyon rossz lesz itt ezután magyarnak lenni”

Kárpátalján készített riportot a hvg.hu, melyből kiderül, hogyan látja saját helyzetét a magyarság.

“Sajnos akármi lesz is ennek a háborúnak a végén, nagyon rossz lesz itt ezután magyarnak lenni. Amúgy is, Kárpátalján a magyarságnak hosszútávon reszeltek” - mondta a lapnak Balla Kolos. És ennek a legfőbb oka még csak nem is a háború, bár a mértéktelen pusztítás kétségtelenül feltette az i-re a pontot. Az elmúlt évek tömeges kivándorlásáért viszont sokkal inkább Ukrajna rossz gazdasági helyzete és a Magyarországon, vagy nyugatabbra adódó kedvező lehetőségek adta kontraszt felelős.

“Senki nem akar itt dolgozni 50 ezer forintért, ha Magyarországon megkeresheti az ötszörösét is, Csehországban pedig akár a tízszeresét is. És ez már jóval korábban elkezdődött, mint akár a nyelvtörvény. Igazán az állampolgárság könnyített megszerzésének bevezetése után gyorsult fel az elvándorlás. Persze a donbaszi háború kezdete, az amiatt következő válság is jókora löketet adott ennek” - mondta Kolos.

Nem segít az, hogy ha a magyar nagypolitikában valaki negatívan nyilatkozik az ukránokról, vagy akár az ukrán vezetésről, az az itt élő magyarok hátán csattan. “Sokan írják, hogy itt a magyarokat üldözték. Ez hülyeség. Volt egy csomó dolog, ami hátrányosan érintett minket, mint természetesen a nyelvtörvény, de az üldözés azért messze nem ez. Kárpátalján már régóta itt él mindenki együtt. Hülyék mindig is voltak, de nem zavartak túl sok vizet” - értékelte a kárpátaljai valóságot Kolos. Most viszont háború van és ez sok mindent megváltoztatott. “Idáig sem rajongott azért itt értünk senki, a két ország politikusai pedig már régóta csak az asztalt verik, ha felmerül valami közös probléma. Ez korábban is lecsapódott itt, de ez már nem intézik el az emberek egy válllrándítással" - mondt Kolos. Hiába érzik egyébként Ukrajnában is, hogy Magyarország most rengeteget segít - és nem csak a magyarokon-, nagyon nehéz kiegyensúlyozni a negatív narratívát. “A magyar segélyekről, segítségről megjelenik egy kishír valahol elrejtve, a legújabb Orbán, vagy Szijjártó megszólalást pedig megtalálod a címlapon” - fejtette ki Kolos.

Molnár Adrienn egy kis faluban született, Ungvártól 7 kilométerre. Zeneiskolát végzett, most is a zeneiparban dolgozik. Azt mondta, korábban is tervezték már, hogy Magyarországra költöznek, mostanra viszont szinte létkérdés lett: “A háború most megindít mindannyiunkat. Eddig is nagyon kevés magyar volt már itt. Az ismerőseink, a barátaink, szinte mindenki elment már. Azok is, akik esküdöztek, hogy innen soha”.  “Akkor hogyhogy ti még mindig itt?” - adja magát a kérdés. “Itt vannak a szüleink, ők maradósabbak” - vázolta a generációs perspektívákat Adrienn.

Pedig alapesetben átköltözni Magyarországra békeidőben nem túl bonyolult procedúra, mióta a kettős állampolgárság intézménye létezik és már kialakult intézményrendszer és háttér áll rendelkezésre a külhoni magyarok számára. “Albérletet, számlákat ott is kell fizetni, meg itt is. Csak ott sokkal könnyebb munkát találni” - tette hozzá Adrienn. Most viszont természetesen nincs békeidő, az itteni ingatlanok, kertesházak, belvárosi lakások szinte eladhatatlanok. “Ha el tudnám adni, már holnap elindulnék. Most már nem szeretnék itt maradni” - tette hozzá keserű mosollyal Adrienn. A katonakorú férfiak, mint Kolos, viszont el sem hagyhatják az országot. Őt még ugyan nem hívták be, de ennek is fennáll a veszélye.

“Egyelőre nem tartok tőle, hogy behívnak, nem voltam katona. Rengeteg az önkéntes és egyébként is azokat veszik előre, akik szolgáltak korábban. Egy ismerősünkről tudunk eddig, akit behívtak, de ő volt katona. De tudok több olyan magyarról is, aki tudta, hogy már nem fog tudni kilépni az országból, mégis hazajött, akár a világ másik végéből is és bevonult harcolni. Több olyan magyart ismerek, aki harcol ebben a háborúban, vagy ha még nem, akkor is közös ügynek tekinti” - mesélte Kolos. Az országot mindenesetre nem hagyhatja el. Sokan mások viszont ezt megtették, szinte megbecsülhetetlen, hogy a háború kezdete óta hányan-

Bihari Ádám teljes cikkét a hvg.hu oldalán olvashatja el.

Címlapkép: Molnár Adrienn és Balla Kolos/Fotó: Túry Gergely, HVG

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zaluzsnij: ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege

Az ukrán hadsereg nehéz fejlődési utat járt be az elmúlt három évtizedben, amíg a világ egyik vezető hadserege lett – mondta hétfőn Valerij Zaluzsnij altábornagy, a fegyveres erők főparancsnoka az ukrán hadsereg napja alkalmából mondott köszöntőjében. A Kárpát.in.ua beszámolója szerint a Védelmi Minisztérium honlapján közzétett videoüzenetében a főparancsnok emlékeztetett arra, hogy a harminc év alatt az ukrán fegyveres erők hosszú utat tettek meg. "Visszavertük az ellenség támadását, és megbízhatóan védjük országunkat" - hangoztatta Zaluzsnij. Szerinte ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege. Úgy véli: Ukrajna jövője a NATO-ban van. A tábornok a videóüzenet végén köszönetet mondott mindenkinek, aki úgy döntött, hogy az ukrán fegyveres erők soraiban szolgálja a népét. A hadsereg napja alkalmából a katonáknak kitartást, magabiztosságot és hitet, a fegyveres erőknek és Ukrajnának pedig dicsőséget kívánt. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Emberölés miatt körözik László Józsefet

Elfogató parancs alapján, emberölés miatt körözik a Mezőváriban születetett László Józsefet. A kárpátaljai férfi ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogadtó parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és az elet.brfk@budapest.police.hu tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Megölték Ukrajna nemzeti hősét

Március harmadikán megölték Ukrajna nemzeti hősét, Valerij Csibinyejevet, akit „Karakut” becenéven is ismertek. 34 éves volt, a születésnapján esett el az orosz erők elleni harcban - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál. "Valerij Viktorovics Csibinyejev kapitány, Ukrajna hőse Gosztomel közelében meghalt. Valerij árva volt, Berdjanszk szülötte, a város tiszteletbeli lakosa" - írta búcsúüzenetében .Vjacseszlav Zajcev veterán katona Csibinyejev a zaporizsjai katonai líceum növendéke. Néhány éve egyetlen testvére a Donyec-medencében életét vesztette. Valerij Csibinyejev az ukrán fegyveres erők légideszant csapatainak 79. különálló légideszant támadó dandárja mesterlövész századának parancsnoka volt. Az Ukrajninszka Pravda emlékeztet: Csibinyejev 2015 decemberében a donyecki repülőtér közelében védte a repülőteret, 2016 augusztusában megkapta az Ukrajna Hőse címet. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Egy izraeli történészprofesszor szerint Putyin miatt kihalhat az emberiség

A Vlagyimir Putyin által elindított háború még az emberi faj túlélését is veszélyeztetheti – írta esszéjében Juval Noah Harari izraeli történészprofesszor, számos bestseller szerzője. A The Atlantic oldalán publikált írásban Harari felidézte: egyik korábbi munkájában még arról írt, hogy az utóbbi évtizedek viszonylag békés időszaka után a háborús kockázatok kisebbek lehetnek a jövőben. Azzal is érvelt, hogy gazdaságilag és geopolitikai értelemben sem éri már meg háborút indítani - írta az Index . Ezek a tényezők végül azért nem garantálták a békét, mert az „emberi hülyeség” még mindig a világ egyik legfontosabb mozgatórugója, és a világ vezető politikusai is gyakran csinálhatnak „hülyeségeket” – írta most Harari, aki azt is elismerte, hogy teljesen váratlanul érte és megdöbbentette az ukrajnai invázió. Hozzáfűzte: a háború elindítása „előrelátható, Oroszországra és az egész emberiség számára is pusztító következményekkel járt”, és emiatt még egy „szívtelen, megalomániás” Putyintól sem

Hogyan lehet lemondani az ukrán állampolgárságról?

Az ukrán állampolgárság megszüntetése általában hosszadalmas és nem a legegyszerűbb procedúra, éppen ezért sokan nem is vállalkoznak rá, hacsak nem feltétlenül szükséges. A ukrán állampolgárságáról való lemondás semmiképpen nem tanácsos azok számára, akiknek Ukrajnában (is) van a lakhelyük, illetve valamilyen oknál fogva szükségszerű számukra a gyakori vagy/és tartós ukrajnai tartózkodás. Tudniillik, az állampolgárság elvesztésével ukrajnai tartózkodásuk csak az aktuális szabályok szerinti időtartam keretében lesz lehetséges, és bármilyen szabály és/vagy törvénysértés esetén (illetve, mint ezt számos gyakorlati példa mutatja, akár enélkül is) az ukrán szervek megtagadhatják tőlük az ország területére való belépést - írta a Kárpáti Igaz Szó. Az Alkotmány 25. cikke szerint Ukrajna állampolgárát nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától és állampolgársága megváltoztatásának jogától. A jogviszonyok e területét szabályzó állampolgársági törvény 18. cikke ez utóbbi jog gyakorlását, a f

Sorra buknak le a háború elől menekülő ukrán férfiak

Kárpátalján alig telik el úgy nap, hogy ne próbálkoznának illegális határátlépéssel a katonaköteles férfiak, akik a hadiállapot és az általános mozgósítás miatt legálisan nem tudják elhagyni az országot. Az elmúlt napokban újabb eseteket jegyzőkönyveztek a határőrség munkatársai. A Kárpáti Igaz Szó beszámolója szerint vannak aki azt állították, külföldön folytatják egyetemi tanulmányaikat.  Akadtak olyanok is, akik hamisított születési bizonyítványokat mutattak fel, azt próbálták elhitetni a határőrökkel, hogy három kiskorú gyermekük van - írták. Voltak olyan próbálkozók is, akik Odesszában 5000 dollárért beszerzett, a katonai mozgósítás alóli felmentést igazoló orvosi papírokkal igyekeztek túljárni a hatóság munkatársainak eszén, de szintén sikertelenül. A hamisított igazolásokat a határőrök lefoglalták, az elkövetők ellen egyrészt okirat-hamisítás, másrészt a mozgósítás alóli kibúvás bűntette miatt indult hatósági eljárás. Korábban az Ukrán Állami Határőrség szóvivője, Andrij Demcsen

Több mint 120 elfogatóparancs van érvényben Magyarországon beregszásziak ellen

A magyar rendőrség hivatalos honlapja szerint számos beregszászi személy ellen van jelenleg is érvényben elfogatóparancs Magyarországon. A legtöbb esetben közokirat-hamisítás a vád. Van azobnan akit emberölés, rablás, fogolyszökés vagy kábítószer birtoklása miatt keres a rendőrség. A körözött személyek listáját ide kattintva tudja megtekinteni! KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !