Ugrás a fő tartalomra

Stoltenberg: a háború sokáig tarthat, hónapokig vagy akár évekig is

A NATO-nak hosszan tartó szembenállásra kell felkészülnie az Ukrajna ellen háborút folytató Oroszországgal, ehhez a szankciók fenntartására, valamint a védelem megerősítésére van szükség - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, a tagállamok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozására érkezve szerdán.

"Reálisnak kell lennünk. A háború sokáig tarthat, hónapokig vagy akár évekig is" - fogalmazott Stoltenberg.

Leszögezte: nincs jele annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök feladta vagy megváltoztatta volna az egész Ukrajna ellenőrzésére és a nemzetközi rend átírására vonatkozó törekvéseit.

Moszkva teljes körű offenzívára készül Kelet-Ukrajnában, a Donyec-medence teljes régiójának ellenőrzésére. A térség elfoglalásával közvetlen összeköttetést kíván teremteni Oroszországgal. Ukrajnának ezért sürgősen katonai támogatásra van szüksége, nehéz- és könnyűfegyverekre egyaránt - mondta Stoltenberg.

Úgy fogalmazott: az ukrajnai Bucsa városában a civilek tömeges kivégzése megmutatta Putyin háborújának természetét. Civilek megölése háborús bűn, a katonai szövetség a mészárlás minden részletének felderítését, felelőseinek elszámoltatását sürgeti - tette hozzá a NATO-főtitkár.

Tájékoztatása szerint a külügyminiszterek a tanácskozás első napján, csütörtökön megvitatják a megváltozott biztonsági környezettel foglalkozó új NATO-stratégia koncepcióját. A stratégia a NATO útiterve arra vonatkozóan, hogy a katonai szövetség milyen válaszokat adjon a veszélyesebbé vált világ kihívásaira, és hogyan biztosítsa az összes tagállam védelmét - mondta.

A miniszterek áttekintik a változó globális erőegyensúlyokat, köztük Oroszország agresszív lépéseinek következményeit, Kína gazdasági megerősödésének biztonságra gyakorolt hatását, valamint azokat a kihívásokat, melyeket Oroszország és Kína együtt jelentenek a szabályokon alapuló nemzetközi rendre és a demokratikus értékekre - számolt be az MTI. Megbeszélik azt is, hogy a NATO miként kezelje a kiber- és a hibrid hadviselés, a terrorizmus, valamint a klímaváltozás okozta fenyegetéseket és azoknak a biztonságra gyakorolt következményeit - tájékoztatott a főtitkár.

Stoltenberg közölte, hogy a tanácskozáshoz Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter is csatlakozik videókapcsolaton keresztül.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter a tanácskozásra érkezve közölte: az elmúlt hónapokban rendkívül szoros együttműködés alakult ki az Egyesült Államok és a NATO többi tagországa között. Fontosnak nevezte a további együttműködés, az egyeztetés, és a megbeszélések folytatását az Ukrajna elleni orosz agresszióra adható válaszok szempontjából.

Hangsúlyozta, a szövetségesek közösen döntöttek arról, hogy támogatják Ukrajnát az Oroszország indította háborúban. Döntöttek arról, hogy rendkívüli nyomást helyeznek Oroszországra, valamint arról, hogy tovább erősítik a szövetség védelmét. A tagországok külügyminiszerei nem csak arról beszélnek majd, hogyan folytassák erőfeszítéseiket, hanem arról is, miként lépjenek előre ezeken a területeken - közölte.

"Fontos pillanat ez szövetségünk jövője szempontjából" - fogalmazott az amerikai diplomácia vezetője.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zaluzsnij: ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege

Az ukrán hadsereg nehéz fejlődési utat járt be az elmúlt három évtizedben, amíg a világ egyik vezető hadserege lett – mondta hétfőn Valerij Zaluzsnij altábornagy, a fegyveres erők főparancsnoka az ukrán hadsereg napja alkalmából mondott köszöntőjében. A Kárpát.in.ua beszámolója szerint a Védelmi Minisztérium honlapján közzétett videoüzenetében a főparancsnok emlékeztetett arra, hogy a harminc év alatt az ukrán fegyveres erők hosszú utat tettek meg. "Visszavertük az ellenség támadását, és megbízhatóan védjük országunkat" - hangoztatta Zaluzsnij. Szerinte ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege. Úgy véli: Ukrajna jövője a NATO-ban van. A tábornok a videóüzenet végén köszönetet mondott mindenkinek, aki úgy döntött, hogy az ukrán fegyveres erők soraiban szolgálja a népét. A hadsereg napja alkalmából a katonáknak kitartást, magabiztosságot és hitet, a fegyveres erőknek és Ukrajnának pedig dicsőséget kívánt. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Hogyan lehet lemondani az ukrán állampolgárságról?

Az ukrán állampolgárság megszüntetése általában hosszadalmas és nem a legegyszerűbb procedúra, éppen ezért sokan nem is vállalkoznak rá, hacsak nem feltétlenül szükséges. A ukrán állampolgárságáról való lemondás semmiképpen nem tanácsos azok számára, akiknek Ukrajnában (is) van a lakhelyük, illetve valamilyen oknál fogva szükségszerű számukra a gyakori vagy/és tartós ukrajnai tartózkodás. Tudniillik, az állampolgárság elvesztésével ukrajnai tartózkodásuk csak az aktuális szabályok szerinti időtartam keretében lesz lehetséges, és bármilyen szabály és/vagy törvénysértés esetén (illetve, mint ezt számos gyakorlati példa mutatja, akár enélkül is) az ukrán szervek megtagadhatják tőlük az ország területére való belépést - írta a Kárpáti Igaz Szó. Az Alkotmány 25. cikke szerint Ukrajna állampolgárát nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától és állampolgársága megváltoztatásának jogától. A jogviszonyok e területét szabályzó állampolgársági törvény 18. cikke ez utóbbi jog gyakorlását, a f

Emberölés miatt körözik László Józsefet

Elfogató parancs alapján, emberölés miatt körözik a Mezőváriban születetett László Józsefet. A kárpátaljai férfi ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogadtó parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és az elet.brfk@budapest.police.hu tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Tragédia Zápszonyban - a vonat alá vetette magát egy fiatal nő

Augusztus 19-én éjszaka végzett magával Pereszta Krisztina. A zápszonyi születésű huszonéves fiatal nő a vonat alá vetette magát. Egyelőre nincs arról információ arról, mi vezetett a tragédiához. Őszinte részvétünk az egész családnak!  KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Megölték Ukrajna nemzeti hősét

Március harmadikán megölték Ukrajna nemzeti hősét, Valerij Csibinyejevet, akit „Karakut” becenéven is ismertek. 34 éves volt, a születésnapján esett el az orosz erők elleni harcban - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál. "Valerij Viktorovics Csibinyejev kapitány, Ukrajna hőse Gosztomel közelében meghalt. Valerij árva volt, Berdjanszk szülötte, a város tiszteletbeli lakosa" - írta búcsúüzenetében .Vjacseszlav Zajcev veterán katona Csibinyejev a zaporizsjai katonai líceum növendéke. Néhány éve egyetlen testvére a Donyec-medencében életét vesztette. Valerij Csibinyejev az ukrán fegyveres erők légideszant csapatainak 79. különálló légideszant támadó dandárja mesterlövész századának parancsnoka volt. Az Ukrajninszka Pravda emlékeztet: Csibinyejev 2015 decemberében a donyecki repülőtér közelében védte a repülőteret, 2016 augusztusában megkapta az Ukrajna Hőse címet. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Gyárat építenek Ukrajnában a Bayraktar típusú török harci drónok gyártására

Az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktus diplomáciai és jogi síkon fog megoldódni - fejtette ki meggyőződését Recep Tayyip Erdogan török államfő csütörtökön Kijevben, miután tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. "Őszintén hisszük, hogy a válság békés diplomáciai módszerekkel, a minszki megállapodások keretein belül megoldódik Ukrajna területi integritása és a nemzetközi jog figyelembe vételével" - fogalmazott Erdogan. A török elnök megerősítette: országa készen áll arra, hogy helyszíne legyen olyan csúcstalálkozónak, amelynek a célja a Donyec-medencei konfliktus rendezése a minszki megállapodások keretein belül. Szavai szerint ez lehet akár egy ukrán-orosz csúcstalálkozó vagy egyéb szintű megbeszélés is. Kifejtette: Törökországot az a logika vezérli, hogy "a tűz szítása helyett azon gondolkodik, hogyan lehetne csökkenteni annak hőfokát". Erdogan ismételten leszögezte, hogy Törökország változatlanul támogatja Ukrajna területi integritását és szuverenitásá

Az ukrán vendégmunkásoknak jár-e családi kedvezmény, szja-visszatérítés Magyarországon?

Magyarországon munkát végző külföldi – nem EU-s – (főként ukrán) adóügyi illetőségű vendégmunkások milyen feltételekkel jogosultak családi kedvezményre, illetve jár-e nekik szja-visszatérítés? – kérdezte az Adózóna egyik olvasója.  "Az érintett munkavállalók családi pótlékra jogosultak, de azt nem Magyarországon kapják a gyermekek után. Az első adóévben az összes jövedelmük 75%-át meghaladja a Magyarországon adókötelezettség alá eső összes jövedelmük. Kérhetik-e ők is az szja-visszatérítést? Jogosultak-e a családi kedvezmény igénybevételére?." A Magyarországon működő munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó gazdasági társaságok több ezres létszámban foglalkoztatnak nem EU-s államból – elsődlegesen Ukrajnából – érkező embereket. A kérdés alapján, jelentős nagyságrendű összegről beszélünk országos szinten. A munkaerő-kölcsönző társaságoknál problémát okoz ezen kérdések megítélése – ecsetelte. Azokat a külföldieket, akik belföldön és külföldön együttesen megszerzett adóévi jövedelmének