Az orosz hadsereg Kelet-Ukrajnában készül a következő offenzívára, amelynek célja az ott állomásozó ukrán erők megsemmisítése, visszavonulásra kényszerítése - írta elemzésében Tarjányi Péter író és biztonságpolitikai szakértő. Hozzátette: csak Harkiv térségében megközelítőleg 30-40 ezer orosz katona összpontosul mintegy 40 zászlóaljnyi csoportszervezésben.
Szerinte Moszkva támadását nehezíti, hogy a Donyec medencében az elmúlt nyolc év harcai miatt egyes helyeken az ukrán védelem 30-35 kilométer mélységű, amit nem lehet egykönnyen áttörni. Ezért elsősorban az átkaroló, bekerítő hadműveleteket preferálja a Kreml, és több helyen ilyen hadmozdulatokra akár a terep, akár az eddigi terület elfoglalásai miatt valóban van lehetősége - jegyezte meg. Ha ez sikerül az ukrán védelem mögé kerülhetnek és “katlanba” zárhatják Kijev erőit - hívta fel a figyelmet.
"Az orosz erők támadásának komolyságát mutatja az is, hogy új parancsnok, Alekszandr Dvornyikov tábornok, érkezett a térségbe, aki egyrészt komoly harci tapasztalattal rendelkezik, hiszen Szíriában irányította az orosz expedíciós erőket. Másrészt átszervezték a teljes irányítói láncolatot és Dvornyikov egyszemélyben irányítja a teljes Ukrajna elleni inváziós műveleteket." - írta Tarjányi.
Mariupol továbbra is kitart, "ami hihetetlen és döbbenetes katonai és polgári teljesítmény" - jegyezte meg a szakértő.
Az elemző emlékeztetett: a hétvégén újabb tömegsírok kerültek elő. "Sajnos ezek száma egyre több lesz" - írta.
Az ukrán kormány elismerte, hogy nem szorgalmazza az orosz és ukrán elnök közötti találkozót, egyszerűen azért, mert tudják a támadás elkerülhetetlen és bíznak abban, hogy Oroszország hadseregét megállítják és súlyosan meggyengítik a Donyec medencében - olvasható Tarjányi elemzésében. "Ha ez sikerül, jobb tárgyalási eséllyel tudnak Moszkvával egyeztetni (...) A katonai logika mentén érthető is, de ennek a logikának “köszönhetően” sokan fognak meghalni ugyancsak mindkét oldalon"
Tarjányi kitért arra is, hogy felgyorsultak Finnország és Svédország NATO csatlakozási tárgyalásai Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajna elleni támadása miatt. "De ez nem napokban, hanem hónapokban értendő és vezethet eredményre" - írta. Szerinte emiatt azonban nem várható orosz támadás északon.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: