Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter és Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter élő videós bejelentkezésben számolt be az ankarai tárgyalásairól.
A tárcavezető a török kollégájával, Mevlüt Cavusogluval tartott közös sajtótájékoztatón aláhúzta, hogy a rendkívüli körülmények, az ukrajnai háború jelentette gazdasági és biztonsági kihívások közepette a stratégiai partnerség jelentősége még inkább felértékelődik.
Rámutatott, hogy Törökország szerepe ezen kihívások kezelésében egyre erősödik, és Magyarország nagyra becsüli a felek közötti közvetítésre, a béketárgyalások elősegítésére irányuló erőfeszítéseket is. Hozzátette: az sem véletlen, hogy a választást követő első klasszikus kétoldalú látogatását most épp Ankarába szervezték.
„Számunkra a legfontosabb szempont itt most Magyarország biztonsága, mindent megteszünk annak érdekében, hogy elkerüljük hazánk belesodródását a háborúba (.) Ezért továbbra sem szállítunk fegyvereket Ukrajnának, és nem engedjük át a fegyverszállítmányokat közvetlenül Ukrajna területére Magyarországon keresztül” – jelentette ki Szijjártó Péter.
Úgy vélekedett, hogy a kormány ezen döntésének helyessége már többször beigazolódott, legutóbb az elmúlt napokban, amikor Lviv környékén Ukrajnának szánt fegyverszállítmányokat semmisítettek meg bombatámadásokkal. „Nem akarjuk, hogy hasonló jelenetek történjenek magyarlakta területeken, a magyar-ukrán határ közelében” – szögezte le.
„Ezzel párhuzamosan természetesen kiállunk Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, és folytatjuk Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akcióját, valamint beengedjük az Ukrajnából menekülőket” – tette hozzá.
(MTI)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: