Vadászrepülőket és repülőgép-alkatrészeket küldött az Egyesült Államok Ukrajnának – közölte a Pentagon az Euractiv cikke szerint. A Pentagon azonban nem árulja el, hogy pontosan hány darab és milyen típusú gépeket küldtek Ukrajnába. Joe Biden amerikai elnök a múlt héten 800 millió dolláros katonai segélyt jelentett be Ukrajnának, ami – tekintettel a kelet-ukrajnai harcok intenzitására – már aknavetőket és nehezebb hadi felszereléseket is tartalmazott.
John Kirby, a Pentagon szóvivője újságíróknak azt mondta, hogy az ukránoknak több merevszárnyú vadászgép áll rendelkezésére, mint két héttel korábban. Kirby sem volt hajlandó elárulni, hogy milyen típusú gépeket adtak Ukrajnának, azonban az Euractiv szerint azt sugallta, hogy orosz gyártmányúakat.
Kijev elsősorban MiG-29-es vadászgépek szállítására szólította fel nyugati szövetségeseit, mert ezeket tudják pilótáik kezelni. Jelentések szerint Szlovákia is fontolgatja, hogy MiG-29-es gépekből álló flottáját Ukrajnának adományozza.
Az Euractiv elemzése szerint a vadászgépek küldése a Nyugat hozzáállásának változását jelzik, hiszen kezdetben elutasították, hogy nehézfegyverzetet biztosítsanak Ukrajnának, nehogy Oroszország azt a konfliktusba való közvetlen beavatkozásként értékelje.
(HVG)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: