Zápszony egy – zömében – magyarlakta település a Kárpátok alján, a Beregszászi járásban. Körülbelül 5 km-re fekszik a Mezőkaszony–Barabás határátkelőhelytől. Református és baptista gyülekezete, egy magyar tannyelvű gimnáziuma és egy – szintén magyar tannyelvű – bölcsőde-óvodája van.
Településünk 1800 lelket számlált, azonban ez a szám napjainkra jelentősen megcsappant. Az utóbbi hetek történései felbolygatták viszonylagos nyugalmunkat, hiszen 2022. február 24-én riasztó hírre ébredtünk: államelnökünk hadiállapotot hirdetett ki az országban. Villámcsapásként sújtott le mindenkit ez a bejelentés. Voltak, akik a hír hallatán azonnal csomagoltak, és családjukkal együtt elindultak külföldre,legtöbben Magyarországra – rokonokhoz, barátokhoz, ismerősökhöz, vagy akár ismeretlenekhez… A családokon túl a legtöbb fiatal és idősebb férfi is – 18. és 60. életév között – menekülésre kényszerült, hiszen hadkötelezettségük folytán hatalmas veszélynek lettek kitéve.
Azonban, hála Istennek, maradtunk jó néhányan, akik – felmérve bár a vészhelyzetet – eltökéltük, hogy helytállunk, s mindenben segítjük egymást: az itt maradottakat, s mindazokat, akik a háborús területekről megriadva kényszerültek otthonuk elhagyására, nálunk keresve menedéket. Ez emberségünk, keresztény emberi mivoltunk parancsa. Nem csupán az ész, hanem a szív diktálja, s vési bele lelkünkbe, beleég egész lényünkbe…
A Községi Tanács, a bölcsőde-óvoda és a gimnázium vezetése azonnal hozzálátott a lehetőségek felméréséhez és a munka megszervezéséhez. E három intézmény kollektívája együttes erővel nézett szembe a kezdeti nehézségekkel, kihívásokkal, s kitartóan vállalt minden rá háruló feladatot – s vállal azóta is, időt és fáradságot nem kímélve.
Az első nehézséget a menekültek fogadása, elhelyezése és megfelelő élelmezése jelentette. Ekkor derült fény arra, hogy mennyire össze tudunk tartani a bajban, hiszen a felhívásra – miszerint élelemre, meleg takarókra, párnákra, meleg ruhákra, tisztálkodási- és tisztítószerekre van szükség – a helyben maradt lakosság egy emberként fogott össze, és azonnal reagálva, napokig biztosította a szükséges eszközöket, majd ezt követően is folytatódott a segítségnyújtás. A falu közössége ékes példát mutatott emberségből, felebaráti szeretetből, együttérzésből…
Az első menekülők már a háború második reggelén – február 25-én – megjelentek, majd számuk napról napra növekedett. A falu lakosságának segítségén túl, március 1-jétől elindultak felénk az anyaországi felajánlások, segélyszállítmányok. Testvértelepülések, valamint különféle szervezetek, vagy pusztán jóérzésű emberek biztosítottak minket arról, hogy mellettünk állnak a bajban, s minden lehetőt megtesznek annak érdekében, hogy biztonságban érezzük magunkat, s legalább a holnap, a mindennapi kenyerünk felől ne kelljen aggódnunk – eltekintve az egyébként ijesztő és bizonytalan háborús helyzettől.
Így keresett meg bennünket nagy szeretettel többek között a Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, segítő jobbot nyújtva felénk.
Nincs elég szavunk rá, hogy mindent megköszönjünk… Isten gazdag áldását kérjük lelki társaink életére, családjára, munkájára. Köszönjük, hogy nem hagytak magunkra…
Hálásak vagyunk azért, hogy hadban álló nagy országunk e kis szegletében még békésen ragyog fölöttünk az égbolt, hogy ezen a viruló tavaszon még madárdalra és napsütésre ébredhetünk… Hálánk határtalan, bizakodásunk töretlen, hitünk megingathatatlan… Amíg egy ilyen – kis és ugyanakkor egy nagy – közösség tagjai lehetünk, bátran nézünk szembe a nehézségekkel, s igyekszünk megmaradni ezen a talpalatnyi földön igaz magyar emberként. S – akarva-akaratlanul – ide kívánkoznak Balla D. Károly verssorai:
„…állunk jegenyés vigyázzba
fiainknak e kis hazát
keservvel híven megvigyázva
szél el ne hordja
eső el ne mossa
tenger magába ne nyalogassa”.
Így nézünk a holnap elébe Zápszonyban, 2022 tavaszán…
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: