Ugrás a fő tartalomra

Zápszonyi gondolatok az ukrajnai háború árnyékában

A Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola "Iskolák a határon" címmel indított útjára egy cikksorozatot azokról az óvodákról, iskolákról, akik a határon innen vagy túl tapasztalják meg az esztelen háború következményeit, a menekültáradatot. Szülek Marianna, a zápszonyi Fecske Óvoda vezetője osztotta meg gondolatait:

Zápszony egy – zömében – magyarlakta település a Kárpátok alján, a Beregszászi járásban. Körülbelül 5 km-re fekszik a Mezőkaszony–Barabás határátkelőhelytől. Református és baptista gyülekezete, egy magyar tannyelvű gimnáziuma és egy – szintén magyar tannyelvű – bölcsőde-óvodája van.

Településünk 1800 lelket számlált, azonban ez a szám napjainkra jelentősen megcsappant. Az utóbbi hetek történései felbolygatták viszonylagos nyugalmunkat, hiszen 2022. február 24-én riasztó hírre ébredtünk: államelnökünk hadiállapotot hirdetett ki az országban. Villámcsapásként sújtott le mindenkit ez a bejelentés. Voltak, akik a hír hallatán azonnal csomagoltak, és családjukkal együtt elindultak külföldre,legtöbben Magyarországra – rokonokhoz, barátokhoz, ismerősökhöz, vagy akár ismeretlenekhez… A családokon túl a legtöbb fiatal és idősebb férfi is – 18. és 60. életév között – menekülésre kényszerült, hiszen hadkötelezettségük folytán hatalmas veszélynek lettek kitéve.

Azonban, hála Istennek, maradtunk jó néhányan, akik – felmérve bár a vészhelyzetet – eltökéltük, hogy helytállunk, s mindenben segítjük egymást: az itt maradottakat, s mindazokat, akik a háborús területekről megriadva kényszerültek otthonuk elhagyására, nálunk keresve menedéket. Ez emberségünk, keresztény emberi mivoltunk parancsa. Nem csupán az ész, hanem a szív diktálja, s vési bele lelkünkbe, beleég egész lényünkbe…

A Községi Tanács, a bölcsőde-óvoda és a gimnázium vezetése azonnal hozzálátott a lehetőségek felméréséhez és a munka megszervezéséhez. E három intézmény kollektívája együttes erővel nézett szembe a kezdeti nehézségekkel, kihívásokkal, s kitartóan vállalt minden rá háruló feladatot – s vállal azóta is, időt és fáradságot nem kímélve.

Az első nehézséget a menekültek fogadása, elhelyezése és megfelelő élelmezése jelentette. Ekkor derült fény arra, hogy mennyire össze tudunk tartani a bajban, hiszen a felhívásra – miszerint élelemre, meleg takarókra, párnákra, meleg ruhákra, tisztálkodási- és tisztítószerekre van szükség – a helyben maradt lakosság egy emberként fogott össze, és azonnal reagálva, napokig biztosította a szükséges eszközöket, majd ezt követően is folytatódott a segítségnyújtás. A falu közössége ékes példát mutatott emberségből, felebaráti szeretetből, együttérzésből…

Az első menekülők már a háború második reggelén – február 25-én – megjelentek, majd számuk napról napra növekedett. A falu lakosságának segítségén túl, március 1-jétől elindultak felénk az anyaországi felajánlások, segélyszállítmányok. Testvértelepülések, valamint különféle szervezetek, vagy pusztán jóérzésű emberek biztosítottak minket arról, hogy mellettünk állnak a bajban, s minden lehetőt megtesznek annak érdekében, hogy biztonságban érezzük magunkat, s legalább a holnap, a mindennapi kenyerünk felől ne kelljen aggódnunk – eltekintve az egyébként ijesztő és bizonytalan háborús helyzettől.

Így keresett meg bennünket nagy szeretettel többek között a Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, segítő jobbot nyújtva felénk.

Nincs elég szavunk rá, hogy mindent megköszönjünk… Isten gazdag áldását kérjük lelki társaink életére, családjára, munkájára. Köszönjük, hogy nem hagytak magunkra…

Hálásak vagyunk azért, hogy hadban álló nagy országunk e kis szegletében még békésen ragyog fölöttünk az égbolt, hogy ezen a viruló tavaszon még madárdalra és napsütésre ébredhetünk… Hálánk határtalan, bizakodásunk töretlen, hitünk megingathatatlan… Amíg egy ilyen – kis és ugyanakkor egy nagy – közösség tagjai lehetünk, bátran nézünk szembe a nehézségekkel, s igyekszünk megmaradni ezen a talpalatnyi földön igaz magyar emberként. S – akarva-akaratlanul – ide kívánkoznak Balla D. Károly verssorai:

„…állunk jegenyés vigyázzba

fiainknak e kis hazát

keservvel híven megvigyázva

szél el ne hordja

eső el ne mossa

tenger magába ne nyalogassa”.

Így nézünk a holnap elébe Zápszonyban, 2022 tavaszán…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zaluzsnij: ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege

Az ukrán hadsereg nehéz fejlődési utat járt be az elmúlt három évtizedben, amíg a világ egyik vezető hadserege lett – mondta hétfőn Valerij Zaluzsnij altábornagy, a fegyveres erők főparancsnoka az ukrán hadsereg napja alkalmából mondott köszöntőjében. A Kárpát.in.ua beszámolója szerint a Védelmi Minisztérium honlapján közzétett videoüzenetében a főparancsnok emlékeztetett arra, hogy a harminc év alatt az ukrán fegyveres erők hosszú utat tettek meg. "Visszavertük az ellenség támadását, és megbízhatóan védjük országunkat" - hangoztatta Zaluzsnij. Szerinte ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege. Úgy véli: Ukrajna jövője a NATO-ban van. A tábornok a videóüzenet végén köszönetet mondott mindenkinek, aki úgy döntött, hogy az ukrán fegyveres erők soraiban szolgálja a népét. A hadsereg napja alkalmából a katonáknak kitartást, magabiztosságot és hitet, a fegyveres erőknek és Ukrajnának pedig dicsőséget kívánt. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Hogyan lehet lemondani az ukrán állampolgárságról?

Az ukrán állampolgárság megszüntetése általában hosszadalmas és nem a legegyszerűbb procedúra, éppen ezért sokan nem is vállalkoznak rá, hacsak nem feltétlenül szükséges. A ukrán állampolgárságáról való lemondás semmiképpen nem tanácsos azok számára, akiknek Ukrajnában (is) van a lakhelyük, illetve valamilyen oknál fogva szükségszerű számukra a gyakori vagy/és tartós ukrajnai tartózkodás. Tudniillik, az állampolgárság elvesztésével ukrajnai tartózkodásuk csak az aktuális szabályok szerinti időtartam keretében lesz lehetséges, és bármilyen szabály és/vagy törvénysértés esetén (illetve, mint ezt számos gyakorlati példa mutatja, akár enélkül is) az ukrán szervek megtagadhatják tőlük az ország területére való belépést - írta a Kárpáti Igaz Szó. Az Alkotmány 25. cikke szerint Ukrajna állampolgárát nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától és állampolgársága megváltoztatásának jogától. A jogviszonyok e területét szabályzó állampolgársági törvény 18. cikke ez utóbbi jog gyakorlását, a f

Emberölés miatt körözik László Józsefet

Elfogató parancs alapján, emberölés miatt körözik a Mezőváriban születetett László Józsefet. A kárpátaljai férfi ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogadtó parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és az elet.brfk@budapest.police.hu tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Tragédia Zápszonyban - a vonat alá vetette magát egy fiatal nő

Augusztus 19-én éjszaka végzett magával Pereszta Krisztina. A zápszonyi születésű huszonéves fiatal nő a vonat alá vetette magát. Egyelőre nincs arról információ arról, mi vezetett a tragédiához. Őszinte részvétünk az egész családnak!  KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Megölték Ukrajna nemzeti hősét

Március harmadikán megölték Ukrajna nemzeti hősét, Valerij Csibinyejevet, akit „Karakut” becenéven is ismertek. 34 éves volt, a születésnapján esett el az orosz erők elleni harcban - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál. "Valerij Viktorovics Csibinyejev kapitány, Ukrajna hőse Gosztomel közelében meghalt. Valerij árva volt, Berdjanszk szülötte, a város tiszteletbeli lakosa" - írta búcsúüzenetében .Vjacseszlav Zajcev veterán katona Csibinyejev a zaporizsjai katonai líceum növendéke. Néhány éve egyetlen testvére a Donyec-medencében életét vesztette. Valerij Csibinyejev az ukrán fegyveres erők légideszant csapatainak 79. különálló légideszant támadó dandárja mesterlövész századának parancsnoka volt. Az Ukrajninszka Pravda emlékeztet: Csibinyejev 2015 decemberében a donyecki repülőtér közelében védte a repülőteret, 2016 augusztusában megkapta az Ukrajna Hőse címet. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Gyárat építenek Ukrajnában a Bayraktar típusú török harci drónok gyártására

Az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktus diplomáciai és jogi síkon fog megoldódni - fejtette ki meggyőződését Recep Tayyip Erdogan török államfő csütörtökön Kijevben, miután tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. "Őszintén hisszük, hogy a válság békés diplomáciai módszerekkel, a minszki megállapodások keretein belül megoldódik Ukrajna területi integritása és a nemzetközi jog figyelembe vételével" - fogalmazott Erdogan. A török elnök megerősítette: országa készen áll arra, hogy helyszíne legyen olyan csúcstalálkozónak, amelynek a célja a Donyec-medencei konfliktus rendezése a minszki megállapodások keretein belül. Szavai szerint ez lehet akár egy ukrán-orosz csúcstalálkozó vagy egyéb szintű megbeszélés is. Kifejtette: Törökországot az a logika vezérli, hogy "a tűz szítása helyett azon gondolkodik, hogyan lehetne csökkenteni annak hőfokát". Erdogan ismételten leszögezte, hogy Törökország változatlanul támogatja Ukrajna területi integritását és szuverenitásá

Az ukrán vendégmunkásoknak jár-e családi kedvezmény, szja-visszatérítés Magyarországon?

Magyarországon munkát végző külföldi – nem EU-s – (főként ukrán) adóügyi illetőségű vendégmunkások milyen feltételekkel jogosultak családi kedvezményre, illetve jár-e nekik szja-visszatérítés? – kérdezte az Adózóna egyik olvasója.  "Az érintett munkavállalók családi pótlékra jogosultak, de azt nem Magyarországon kapják a gyermekek után. Az első adóévben az összes jövedelmük 75%-át meghaladja a Magyarországon adókötelezettség alá eső összes jövedelmük. Kérhetik-e ők is az szja-visszatérítést? Jogosultak-e a családi kedvezmény igénybevételére?." A Magyarországon működő munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó gazdasági társaságok több ezres létszámban foglalkoztatnak nem EU-s államból – elsődlegesen Ukrajnából – érkező embereket. A kérdés alapján, jelentős nagyságrendű összegről beszélünk országos szinten. A munkaerő-kölcsönző társaságoknál problémát okoz ezen kérdések megítélése – ecsetelte. Azokat a külföldieket, akik belföldön és külföldön együttesen megszerzett adóévi jövedelmének