A Bucsában történt bűncselekményeknél is szörnyűbb dolgok derülhetnek még ki tekintettel arra, hogy Ukrajna más régiói még mindig orosz ellenőrzés alatt állnak – közölte vasárnap esti videóüzenetében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Mint mondta, azokon a helyeken „még több halott lehet és bántalmazás történhetett”. „Mert ez az orosz hadsereg természete, amely az országunkba jött. Olyan embertelen teremtmények, akik nem tudnak másként cselekedni” – hangoztatta Zelenszkij.
Beszélt arról is, hogy Ukrajnának elvileg nem is kellett volna külföldi partnereitől fegyvereket kérnie. „Mert minden szükséges fegyverzetet kérés nélkül a rendelkezésünkre kellett volna bocsájtaniuk. Mert pontosan tudták, milyen vész közeleg és az mit hoz magával” – tette hozzá az ukrán elnök.
Ukrán hivatalos közlések szerint a településen tömegsírra is bukkantak, amelyben 280 férfi holttestét találták meg. Az orosz kormány ukrán szélsőségesek provokációjának minősítette a történteket, míg Kijev az orosz csapatokat vádolja ártatlan civilek lemészárlásával.
Zelenszkij helyi idő szerint vasárnap videóüzenetben fordult a 64. Grammy-díjátadó gála résztvevőihez Las Vegasban. A nézőktől azt kérte, hogy minden lehetséges módon támogassák Ukrajnát.
„Mi lehet ellentétesebb a zenénél? Lerombolt városok és meggyilkolt emberek csendje. Töltsétek meg zenétekkel a csendet. Töltsétek meg ma, hogy elmeséljétek történetünket. Támogassatok, amiben csak tudtok. Csak ne legyen csend” – fogalmazott az ukrán elnök.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter vasárnap este közölte a Twitter-oldalán közzétett videóüzenetében, hogy elégtelennek találja a bucsai atrocitások nyomán tervezett újabb uniós szankciókat.
„A jelen helyzet szerint ez elégtelen válasz Oroszország bűncselekményeire és az orosz agresszióra” – mondta a tárcavezető, miután alkalma volt megvizsgálni a büntetőintézkedések tervezetét.
„Szigorítani kell az uniós szankciókat” – jelentette ki Kuleba. Különös tekintettel az orosz olaj, gáz és szén embargóját szorgalmazta, az európai kikötők lezárását az orosz termékek előtt, valamint újabb orosz bankok kizárását a SWIFT globális fizetési rendszerből. Ugyanezt követelte a világ legfejlettebb ipari államait összefogó, az Európai Uniót is magában foglaló G7 csoporttól is.
A szatellit képek kiértékelésével foglalkozó Maxar Technologies amerikai cég közlése szerint a térségről készült műholdfelvételek egy 13,5 méter hosszú árkot mutatnak egy ukrán templomhoz tartozó telken, ahol a tömegsírt találták.
A Maxar Technologies szerint az első ásatási munkálatoknak március 10-én látták jeleit a szatellit felvételeken. A Reuters globális hírügynökség nem tudta független forrásból ellenőrizni a felvételek hitelességét - írta az MTI.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: