Ugrás a fő tartalomra

A lengyel elnök szerint júniusban az EU-nak "ki kell nyitnia az ajtaját" Ukrajna előtt

Vasárnap felszólalt a kijevi parlamentben az ukrajnai látogatáson tartózkodó Andrzej Duda lengyel államfő, aki a liga.net hírportál beszámolója szerint egyebek között azt hangsúlyozta, hogy csakis Ukrajna határozhatja meg saját jövőjét. "Ma a szabad világ arca Ukrajna arca" - hangoztatta Duda. "Olyan hangok terjedtek el, amelyek szerint Ukrajnának engednie kell Putyin követeléseinek, de csakis Ukrajnának van joga meghatároznia a jövőjét" - szögezte le a lengyel államfő. A liga.net kiemelte, hogy Duda az első külföldi államfő, aki az Ukrajna elleni orosz háború február 24-i kezdete óta felszólalt a kijevi parlamentben.

A Jevropejszka Pravda tudósításában kiemelte még, hogy Duda hangot adott az ukrán katonák helytállása iránt érzett "csodálatának", külön kiemelve Mariupol védőit. Kijelentette továbbá, hogy a Nyugat "most vizsgázik abból, mit jelentenek számára a deklarált értékek". Leszögezte, hogy minden lehetséges módon előmozdítja Ukrajna uniós csatlakozását, és "nem hagyja abba az erőfeszítéseket mindaddig, amíg Ukrajna e szó teljes értelmében az Európai Unió tagja nem lesz".  

Duda felszólalását követte Zelenszkijé, aki bejelentette még, hogy egyezség született Lengyelországgal egy olyan kétoldalú megállapodásról, amely egyszerűsíti a két ország közötti határátlépést. Megjegyezte, hogy mára az ukrán városok a lengyelek testvérvárosaivá váltak, és testvérekké az ukrán és a lengyel nép, valamint a két ország".

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megköszönte Dudának a Szlovákia vezetőjével tett közös kezdeményezését, hogy meggyőzze a még tétovázó európai kollégáit Ukrajna EU-tagjelölti státusának megadásával kapcsolatban. Az ukrán elnök azt is megjegyezte: Oroszország a háború kirobbantásával akaratlanul is arra késztette Ukrajnát és Lengyelországot, hogy tegyék félre a közös múltjukról szóló vitáikat.

Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap Kijevben kijelentette, hogy az Európai Uniónak meg kell nyitnia kapuit Ukrajna előtt, és tagjelölti státust kell neki adnia a júniusi EU-csúcson.

Erről a lengyel államfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján beszélt. "Ukrajnának most szüksége van a mi jelzésünkre, amely megnyitja az európai kapukat az ukrán állam és társadalom előtt, amely az európai közösségek része akar lenni" - hangoztatta Duda a Jevropejszka Pravda hírportál szerint. Kiemelte, hogy nagy jelentőséggel bírna, ha Ukrajna uniós tagjelölti státusáról a júniusi csúcson hoznának döntést.

"Arra kérek mindenkit, akinél eddig kétségek merültek fel, hogy gondolkodjon el. Az Európai Unióba törekvő országoknak egyértelmű jelzést kell kapniuk, hogy az EU kapui nyitva vannak" - hangsúlyozta a lengyel elnök. Duda azt is szorgalmazta, hogy fokozzák az Oroszországgal szembeni szankciós nyomásgyakorlást.

"Hogyan tud a világ békés úton segíteni a háború befejezésében? Csakis szankciókkal, határozott nyomással, csakis Oroszország elszigetelésével. A hatodik szankciócsomag kérdése az Európai Unión belül egy nagyon fontos kérdés. Ezúton fordulok azokhoz, akiknek még kétségeik vannak: felejtsék el a szokásos üzletkötéseket" - fogalmazott Duda.

A sajtótájékoztatón megkérdezték Zelenszkijtől, mi a véleménye arról a lakossági elektronikus petícióról, amelyben azt kezdeményezték, hogy a sorköteles korú férfiaknak engedélyezzék az ország elhagyását a hadiállapot ideje alatt is. A petíció több mint 25 ezer támogató aláírást kapott, így a törvény szerint az elnöknek válaszolnia kell rá.

"Nem tudom, kinek kellett volna ezt a petíciót címezni. Talán nekem, vagy talán a fiukat elvesztő szülőkhöz kellene szólni, azokhoz, akik életük árán védték ezt vagy azt a területet, ezt vagy azt a várost és többnyire nem azt a települést, ahol születtek. Ma naponta ötven-száz ember halhat meg főként a keleti országrészben, miközben megvédik államunkat és függetlenségünket, amiről annyit beszél a világon mindenki" - fejtegette Zelenszkij.

Közben az ukrán vezérkar vasárnap délutáni helyzetjelentésében arról számolt be, hogy a Donyec-medencében az orosz erők a nap folyamán főként Donyeck és Bahmut városok térségében folytatták támadóműveleteiket, elsősorban azzal a céllal, hogy az ukrán csapatokat visszaszorítsák egészen a donyecki és luhanszki régiók közigazgatási határain túlra, ugyanakkor a Donyec-medencei Avgyijivka, Kurahove, továbbá délen, a Mikolaij megyében lévő Novopavliszk, valamint Zaporizzsja irányában a harci cselekmények intenzitásának csökkenése volt megfigyelhető.

(MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zaluzsnij: ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege

Az ukrán hadsereg nehéz fejlődési utat járt be az elmúlt három évtizedben, amíg a világ egyik vezető hadserege lett – mondta hétfőn Valerij Zaluzsnij altábornagy, a fegyveres erők főparancsnoka az ukrán hadsereg napja alkalmából mondott köszöntőjében. A Kárpát.in.ua beszámolója szerint a Védelmi Minisztérium honlapján közzétett videoüzenetében a főparancsnok emlékeztetett arra, hogy a harminc év alatt az ukrán fegyveres erők hosszú utat tettek meg. "Visszavertük az ellenség támadását, és megbízhatóan védjük országunkat" - hangoztatta Zaluzsnij. Szerinte ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege. Úgy véli: Ukrajna jövője a NATO-ban van. A tábornok a videóüzenet végén köszönetet mondott mindenkinek, aki úgy döntött, hogy az ukrán fegyveres erők soraiban szolgálja a népét. A hadsereg napja alkalmából a katonáknak kitartást, magabiztosságot és hitet, a fegyveres erőknek és Ukrajnának pedig dicsőséget kívánt. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Hogyan lehet lemondani az ukrán állampolgárságról?

Az ukrán állampolgárság megszüntetése általában hosszadalmas és nem a legegyszerűbb procedúra, éppen ezért sokan nem is vállalkoznak rá, hacsak nem feltétlenül szükséges. A ukrán állampolgárságáról való lemondás semmiképpen nem tanácsos azok számára, akiknek Ukrajnában (is) van a lakhelyük, illetve valamilyen oknál fogva szükségszerű számukra a gyakori vagy/és tartós ukrajnai tartózkodás. Tudniillik, az állampolgárság elvesztésével ukrajnai tartózkodásuk csak az aktuális szabályok szerinti időtartam keretében lesz lehetséges, és bármilyen szabály és/vagy törvénysértés esetén (illetve, mint ezt számos gyakorlati példa mutatja, akár enélkül is) az ukrán szervek megtagadhatják tőlük az ország területére való belépést - írta a Kárpáti Igaz Szó. Az Alkotmány 25. cikke szerint Ukrajna állampolgárát nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától és állampolgársága megváltoztatásának jogától. A jogviszonyok e területét szabályzó állampolgársági törvény 18. cikke ez utóbbi jog gyakorlását, a f

Emberölés miatt körözik László Józsefet

Elfogató parancs alapján, emberölés miatt körözik a Mezőváriban születetett László Józsefet. A kárpátaljai férfi ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogadtó parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és az elet.brfk@budapest.police.hu tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Tragédia Zápszonyban - a vonat alá vetette magát egy fiatal nő

Augusztus 19-én éjszaka végzett magával Pereszta Krisztina. A zápszonyi születésű huszonéves fiatal nő a vonat alá vetette magát. Egyelőre nincs arról információ arról, mi vezetett a tragédiához. Őszinte részvétünk az egész családnak!  KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Megölték Ukrajna nemzeti hősét

Március harmadikán megölték Ukrajna nemzeti hősét, Valerij Csibinyejevet, akit „Karakut” becenéven is ismertek. 34 éves volt, a születésnapján esett el az orosz erők elleni harcban - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál. "Valerij Viktorovics Csibinyejev kapitány, Ukrajna hőse Gosztomel közelében meghalt. Valerij árva volt, Berdjanszk szülötte, a város tiszteletbeli lakosa" - írta búcsúüzenetében .Vjacseszlav Zajcev veterán katona Csibinyejev a zaporizsjai katonai líceum növendéke. Néhány éve egyetlen testvére a Donyec-medencében életét vesztette. Valerij Csibinyejev az ukrán fegyveres erők légideszant csapatainak 79. különálló légideszant támadó dandárja mesterlövész századának parancsnoka volt. Az Ukrajninszka Pravda emlékeztet: Csibinyejev 2015 decemberében a donyecki repülőtér közelében védte a repülőteret, 2016 augusztusában megkapta az Ukrajna Hőse címet. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Gyárat építenek Ukrajnában a Bayraktar típusú török harci drónok gyártására

Az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktus diplomáciai és jogi síkon fog megoldódni - fejtette ki meggyőződését Recep Tayyip Erdogan török államfő csütörtökön Kijevben, miután tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. "Őszintén hisszük, hogy a válság békés diplomáciai módszerekkel, a minszki megállapodások keretein belül megoldódik Ukrajna területi integritása és a nemzetközi jog figyelembe vételével" - fogalmazott Erdogan. A török elnök megerősítette: országa készen áll arra, hogy helyszíne legyen olyan csúcstalálkozónak, amelynek a célja a Donyec-medencei konfliktus rendezése a minszki megállapodások keretein belül. Szavai szerint ez lehet akár egy ukrán-orosz csúcstalálkozó vagy egyéb szintű megbeszélés is. Kifejtette: Törökországot az a logika vezérli, hogy "a tűz szítása helyett azon gondolkodik, hogyan lehetne csökkenteni annak hőfokát". Erdogan ismételten leszögezte, hogy Törökország változatlanul támogatja Ukrajna területi integritását és szuverenitásá

Az ukrán vendégmunkásoknak jár-e családi kedvezmény, szja-visszatérítés Magyarországon?

Magyarországon munkát végző külföldi – nem EU-s – (főként ukrán) adóügyi illetőségű vendégmunkások milyen feltételekkel jogosultak családi kedvezményre, illetve jár-e nekik szja-visszatérítés? – kérdezte az Adózóna egyik olvasója.  "Az érintett munkavállalók családi pótlékra jogosultak, de azt nem Magyarországon kapják a gyermekek után. Az első adóévben az összes jövedelmük 75%-át meghaladja a Magyarországon adókötelezettség alá eső összes jövedelmük. Kérhetik-e ők is az szja-visszatérítést? Jogosultak-e a családi kedvezmény igénybevételére?." A Magyarországon működő munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó gazdasági társaságok több ezres létszámban foglalkoztatnak nem EU-s államból – elsődlegesen Ukrajnából – érkező embereket. A kérdés alapján, jelentős nagyságrendű összegről beszélünk országos szinten. A munkaerő-kölcsönző társaságoknál problémát okoz ezen kérdések megítélése – ecsetelte. Azokat a külföldieket, akik belföldön és külföldön együttesen megszerzett adóévi jövedelmének