Ugrás a fő tartalomra

Brutális mennyiségű gabona ragadt Ukrajnában

Ukrajna idei tavaszi vetésterülete eddig mintegy 7 millió hektár, ami 25–30 százalékkal elmarad a tavaly tavaszitól – közölte Mikola Szolszkij ukrán mezőgazdasági miniszter, aki arról is beszélt hétfőn, hogy Ukrajna áprilisban 1,090 millió tonna gabonát exportált. A miniszter kiemelte az ukrán gabona Románián keresztül áthaladó exportjának fontosságát, miután Oroszország blokád alá vette az ukrán kikötőket, de szerinte ezt az exportot két hónapon belül megnehezítheti, hogy felfut a román és bolgár új búza kivitele.

Az ukrán mezőgazdasági miniszter üdvözölte Románia „érdeklődését és megértését” az ukrán gabonaexport kapcsán, és azt mondta, hogy a balti kikötők tűnnek a legvonzóbb alternatívának.

Mikola Szolszkij elismerte, hogy az idei vetés minősége elmarad a tavalyitól, és hogy kisebb a kukorica vetésterülete.

A Nemzetközi Gabonatanács adatai szerint Ukrajna volt a világ negyedik legnagyobb kukoricaexportőre a 2020/21-es szezonban, és a hatodik legnagyobb búzaexportőr.

Csaknem 25 millió tonna gabona ragadt Ukrajnában, és nem tudja elhagyni az országot az infrastrukturális kihívások és az elzárt fekete-tengeri kikötők miatt – közölte az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) egyik vezetője pénteken.

Elemzők rámutattak arra, hogy az Ukrajnában felhalmozott nagy készletek azért is jelentenek gondot, mert nem hagynak helyet az új termés tárolására.

(MTI)/Fotó: Illusztráció

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Rakétatámadás ért egy orosz légibázist Moszkva mellett

Feltételezhetően ukrán rakétatámadás érte az oroszországi Engels–2 légibázist – számolt a Twitterre feltöltött videók alapján a német Focus Online. A jelentések szerint két orosz Tu–95-ös vadászrepülő megsérült a robbanásban. A Focus szerint az orosz légierő gépei rendszeresen indítottak innen bombázásokat ukrán városok ellen. Az Engels–2 légibázis Moszkvától 450 kilométerre délkeletre, Szaratov mellett található, tehát nem az ukrán határ közelében - tudatta a Híradó . Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Zelenszkij: az embereknek joguk van hozzá, hogy tervezni tudják az életüket

Az energetikai vállalatoknak és a helyi hatóságoknak igazságossá és kiszámíthatóvá kell tenniük a stabilizációs áramszüneteket Ukrajnában, az embereknek joguk van hozzá, hogy tervezni tudják az életüket – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök az RBK-Ukrajina hírportál. „Rögzítjük a rendszereink védelmében már elért eredményeket. Új megoldásokat készítünk elő. Az energetikai- és közművállalatok mindent megtesznek annak érdekében, hogy stabilizálják a rendszert, és hosszabb ideig több áramot biztosítsanak az embereknek.” - mondta az államfő. Az elnök hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy az emberek tudják, mikor és mennyi időre szűnik meg az áramellátás - írta a Kárpát.in.ua . „Ez mind maguknak az energetikai vállalatoknak, mind a helyi hatóságoknak a felelőssége. Az embereknek joguk van tudni. És amennyire ez most lehetséges, biztosítani kell az élet kiszámíthatóságát. Az emberek ugyanis azt látják, hogy a szomszédos házakban vagy a legközelebbi utcákban valamiért az áramkikapcsolások

Az orosz támadás miatt a kijevi, a dnyipropetrovszki és a donyecki régiókban kritikus a helyzet

Az orosz erők újabb nagyszabású rakétatámadása során hétfőn két infrastrukturális létesítményt ért találat a dél-ukrajnai Odessza megyében - közölte Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki iroda helyettes vezetője a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. A tisztségviselő hozzátette, hogy egy embert szállítottak sérülésekkel kórházba. Arra nem tért ki, konkrétan mit találtak el az orosz rakéták. Az odesszai városi tanács arról adott hírt, hogy a megyeközpont egy részében megszakadt az áramellátás, emiatt leállították az elektromos árammal működő közösségi közlekedési eszközöket a városban. Úgyszintén leállították a távhőt biztosító összes városi kazánházat is, valamint a helyi vízművek közlése szerint teljesen megszűnt a vezetékes vízellátás Odesszában. Az Ukrenerho áramszolgáltató társaság sajtószolgálata közölte, hogy több helyütt vészleállás történt az elektromos infrastruktúra károsodása miatt. Részleteket későbbre ígértek. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videoüzenetet intézett a lakossághoz

A zaporizzsjai atomerőmű főmérnökhelyettese elárulta Ukrajnát

Petro Kotyin, az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom vállalat elnöke felszólította a zaporizzsjai atomerőmű dolgozóit, hogy ne írjanak alá semmit az oroszokkal és a Roszatom orosz vállalattal.  Kijelentette, hogy Jurij Csernyicsuk, a zaporizzsjai atomerőmű főmérnökhelyettese elárulta Ukrajnát, és együttműködik az oroszokkal. Szavai szerint Csernyicsuk - akit az oroszok szerdán kineveztek az erőmű igazgatójának - ahelyett, hogy minden erőfeszítést megtett volna az erőmű mielőbbi felszabadítása érdekében, "úgy döntött, hogy segít az orosz támadóknak legalizálni a nukleáris létesítmény jogellenes megszállását, és más atomtudósokat is erre buzdít". Kotyin közölte, hogy Csernyicsukot menesztették az Enerhoatomtól, és "előbb-utóbb mindenért felelni fog a törvény és az emberek előtt". Az Enerhoatom elnöke felszólította az erőmű dolgozóit, hogy "ne tegyenek olyan helyrehozhatatlan lépéseket, amelyekkel áthúzzák egész korábbi életútjukat, semmissé teszik mind

Zelenszkij az orosz olaj árplafonjáról: komolytalan és kényelmes döntés a terrorista állam költségvetése szempontjából

Az Európai Unió és a G7-csoport megállapodott az orosz kőolaj hordónkénti 60 dolláros árplafonjáról, miután az EU-tagországok a tagállami kormányokat tömörítő Tanácsban jóváhagyták az intézkedés unión belüli végrehajtását - közölte az Európai Bizottság szombaton Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elégtelennek nevezte, Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője pedig elutasította a döntést. A brüsszeli testület közleményében hangsúlyozta: a tengeren szállított orosz olaj ára felső határának meghatározása csökkenteni fogja Oroszország bevételeit, miközben stabilan tartja a globális energiapiacokat. Közölték: noha az orosz nyersolaj hordónkénti felső árhatárát 60 amerikai dollárban határozták meg, az árkorlát a jövőben módosítható, hogy reagálni lehessen a piaci fejleményekre. Az ársapkát a részt vevő országok mindegyike azonos időben vezeti be a megfelelő hazai jogi eljárásain keresztül. Az uniós testület közleménye Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét idézte,

Az EU pénzügyminiszterei nem járultak hozzá, hogy az EU 18 milliárd eurót biztosítson Ukrajnának

Az Európai Unió pénzügyminisztereinek tanácsa (Ecofin) nem járult hozzá, hogy az EU 18 milliárd eurót biztosítson Ukrajna 2023-as finanszírozási szükségleteinek fedezésére, de jóváhagyták az uniós költségvetési rendelet módosítását, amelynek alapján az Európai Bizottság lépéseket tehet Ukrajna pénzügyi támogatása érdekében - tájékoztatott a tagállamokat tömörítő Tanács kedden. Az uniós költségvetési rendelet módosítása hozzájárul az Ukrajnának nyújtani szánt pénzügyi támogatásról szóló jogalkotási csomag létrehozásához, azonban ez csak az egyike annak a három intézkedésnek, amelyek célja, hogy az EU strukturális megoldást biztosítson Ukrajna 2023-as támogatására. A rendelet elfogadott módosítása lehetővé teszi, hogy a makroszintű pénzügyi támogatás finanszírozására az úgynevezett diverzifikált finanszírozási stratégia keretében kerüljön sor - tették hozzá. A pénzügyminiszterek tanácsa nem fogadta el az Európai Bizottság által javasolt támogatási csomag többi elemét, köztük a többéves u

Fontos információt jelentett be a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány

A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány tudatja az érintettekkel, hogy az egészségügyi dolgozók támogatása, a gyermekétkeztetési támogatás és az oktatási-nevelési támogatás megérkezett.  Az összegek előreláthatólag december 23-tól lesznek felvehetők. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: