Ugrás a fő tartalomra

Elemzők összeomlásszerű visszaesést várnak az ukrán gazdaságban

Londoni makrogazdasági elemzők szerdán ismertetett új alapeseti előrejelzése szerint az idén 40 százalékot megközelítő mértékben zuhanhat az ukrán hazai össztermék (GDP), de a helyzet bizonytalansága miatt több alternatív - ennél jobb, illetve rosszabb - forgatókönyv is elképzelhető.

A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató konglomerátum feltörekvő piacokkal foglalkozó londoni elemzőstábja 25 oldalas helyzetértékelésében közölte: központi prognózisa elhúzódó, de idővel gyengülő intenzitású konfliktust valószínűsít.

Ez az előrejelzési forgatókönyv azt is feltételezi, hogy Oroszországnak egyetlen nagyobb ukrajnai várost sem sikerül elfoglalnia, de drasztikusan megváltozik az ukrán gazdaság szerkezete: az ukrán üzleti vállalkozások az ország biztonságosabb nyugati térségeibe húzódnak, és a gazdaság alapvetően a háborús szükségletek kiszolgálására áll át.

A Morgan Stanley e forgatókönyv-változata azzal számol, hogy az ukrán GDP-érték 2022-ben 39 százalékkal zuhan.

A ház várakozása szerint a háztartási szektor kereslete az idén 42 százalékkal esik vissza, és ez, valamint a munkaerő nagyarányú kényszerű mozgása és az ellátási oldalon jelentkező komoly sokkok az állóeszköz-beruházások értékének 65 százalékos idei zuhanását okozzák az ukrán gazdaságban.

A Morgan Stanley londoni elemzői szerint ugyanakkor hosszabb távon az újjáépítéshez nyújtandó nemzetközi pénzügyi segítség jelentős szerephez juthat.

A ház szerint jóllehet jelentős jogi akadályok merülhetnek fel, de az ukrajnai újjáépítéshez az orosz devizakészletből a szankciók által befagyasztott 300 milliárd dollárnyi hányadot is fel lehetne használni.

A cég a bizonytalanságok miatt ennél kedvezőtlenebb, illetve kedvezőbb előrejelzési forgatókönyveket is felvázolt.

A negatív változat azzal számol, hogy az ukrajnai háború egyértelmű megoldás nélkül hosszabb ideig elhúzódik, és Ukrajna elveszíti hozzáférését a Fekete-tengerhez, amelynek kikötőiből az ukrán gabonaexport csaknem 90 százaléka, a napraforgóolaj-kivitel 70 százaléka, a fémexportnak pedig több mint a fele indult a célállomások felé.

E forgatókönyv-változat esetén a Morgan Stanley számításai szerint az ukrán hazai össztermék az idén 60 százalékkal is zuhanhat, és az ukrán gazdaság teljesítménye csak 2030-ra vagy még később érné el újból a háború előtti szintet.

A ház kedvező forgatókönyvének alapfeltételezése szerint már 2022 közepére létrejön valamilyen politikai megegyezés, és Ukrajna nem veszít több területet. Ebben az esetben a Morgan Stanley londoni elemzői szerint az ukrán GDP-érték az idén 22 százalékkal esne vissza - e csökkenés zöme az év első felére koncentrálódna -, és jövőre 8 százalékkal emelkedne.

E forgatókönyv megvalósulása esetén az ukrán gazdaság teljesítménye már 2025 elejére visszatérne a háború előtti szintre - áll a cég szerdai tanulmányában.

Az ukrán gazdaságban más nagy londoni elemzőházak is összeomlásszerű visszaesést várnak az idei évre.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a múlt héten Londonban bemutatott, jelentősen rontott térségi előrejelzésében közölte: várakozása szerint az ukrán hazai össztermék az idén 30 százalékkal zuhan, és ez a szűkebb kelet-európai és kaukázusi régióban is átlagosan 18,4 százalékos GDP-zuhanást okoz 2022 egészében.

Az EBRD Ukrajnán kívül Örményországot, Azerbajdzsánt, Georgiát és Moldovát sorolta ebbe a csoportba.

Az EBRD az ukrajnai háború miatt soron kívül összeállított előző, márciusi előrejelzésben 20 százalékos ukrán gazdasági visszaesést jósolt 2022-re, vagyis azóta 10 százalékponttal rontotta tovább ezt a prognózisát.

(MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zaluzsnij: ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege

Az ukrán hadsereg nehéz fejlődési utat járt be az elmúlt három évtizedben, amíg a világ egyik vezető hadserege lett – mondta hétfőn Valerij Zaluzsnij altábornagy, a fegyveres erők főparancsnoka az ukrán hadsereg napja alkalmából mondott köszöntőjében. A Kárpát.in.ua beszámolója szerint a Védelmi Minisztérium honlapján közzétett videoüzenetében a főparancsnok emlékeztetett arra, hogy a harminc év alatt az ukrán fegyveres erők hosszú utat tettek meg. "Visszavertük az ellenség támadását, és megbízhatóan védjük országunkat" - hangoztatta Zaluzsnij. Szerinte ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege. Úgy véli: Ukrajna jövője a NATO-ban van. A tábornok a videóüzenet végén köszönetet mondott mindenkinek, aki úgy döntött, hogy az ukrán fegyveres erők soraiban szolgálja a népét. A hadsereg napja alkalmából a katonáknak kitartást, magabiztosságot és hitet, a fegyveres erőknek és Ukrajnának pedig dicsőséget kívánt. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Hogyan lehet lemondani az ukrán állampolgárságról?

Az ukrán állampolgárság megszüntetése általában hosszadalmas és nem a legegyszerűbb procedúra, éppen ezért sokan nem is vállalkoznak rá, hacsak nem feltétlenül szükséges. A ukrán állampolgárságáról való lemondás semmiképpen nem tanácsos azok számára, akiknek Ukrajnában (is) van a lakhelyük, illetve valamilyen oknál fogva szükségszerű számukra a gyakori vagy/és tartós ukrajnai tartózkodás. Tudniillik, az állampolgárság elvesztésével ukrajnai tartózkodásuk csak az aktuális szabályok szerinti időtartam keretében lesz lehetséges, és bármilyen szabály és/vagy törvénysértés esetén (illetve, mint ezt számos gyakorlati példa mutatja, akár enélkül is) az ukrán szervek megtagadhatják tőlük az ország területére való belépést - írta a Kárpáti Igaz Szó. Az Alkotmány 25. cikke szerint Ukrajna állampolgárát nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától és állampolgársága megváltoztatásának jogától. A jogviszonyok e területét szabályzó állampolgársági törvény 18. cikke ez utóbbi jog gyakorlását, a f

Megölték Ukrajna nemzeti hősét

Március harmadikán megölték Ukrajna nemzeti hősét, Valerij Csibinyejevet, akit „Karakut” becenéven is ismertek. 34 éves volt, a születésnapján esett el az orosz erők elleni harcban - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál. "Valerij Viktorovics Csibinyejev kapitány, Ukrajna hőse Gosztomel közelében meghalt. Valerij árva volt, Berdjanszk szülötte, a város tiszteletbeli lakosa" - írta búcsúüzenetében .Vjacseszlav Zajcev veterán katona Csibinyejev a zaporizsjai katonai líceum növendéke. Néhány éve egyetlen testvére a Donyec-medencében életét vesztette. Valerij Csibinyejev az ukrán fegyveres erők légideszant csapatainak 79. különálló légideszant támadó dandárja mesterlövész századának parancsnoka volt. Az Ukrajninszka Pravda emlékeztet: Csibinyejev 2015 decemberében a donyecki repülőtér közelében védte a repülőteret, 2016 augusztusában megkapta az Ukrajna Hőse címet. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Emberölés miatt körözik László Józsefet

Elfogató parancs alapján, emberölés miatt körözik a Mezőváriban születetett László Józsefet. A kárpátaljai férfi ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogadtó parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és az elet.brfk@budapest.police.hu tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Több mint 120 elfogatóparancs van érvényben Magyarországon beregszásziak ellen

A magyar rendőrség hivatalos honlapja szerint számos beregszászi személy ellen van jelenleg is érvényben elfogatóparancs Magyarországon. A legtöbb esetben közokirat-hamisítás a vád. Van azobnan akit emberölés, rablás, fogolyszökés vagy kábítószer birtoklása miatt keres a rendőrség. A körözött személyek listáját ide kattintva tudja megtekinteni! KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Egy izraeli történészprofesszor szerint Putyin miatt kihalhat az emberiség

A Vlagyimir Putyin által elindított háború még az emberi faj túlélését is veszélyeztetheti – írta esszéjében Juval Noah Harari izraeli történészprofesszor, számos bestseller szerzője. A The Atlantic oldalán publikált írásban Harari felidézte: egyik korábbi munkájában még arról írt, hogy az utóbbi évtizedek viszonylag békés időszaka után a háborús kockázatok kisebbek lehetnek a jövőben. Azzal is érvelt, hogy gazdaságilag és geopolitikai értelemben sem éri már meg háborút indítani - írta az Index . Ezek a tényezők végül azért nem garantálták a békét, mert az „emberi hülyeség” még mindig a világ egyik legfontosabb mozgatórugója, és a világ vezető politikusai is gyakran csinálhatnak „hülyeségeket” – írta most Harari, aki azt is elismerte, hogy teljesen váratlanul érte és megdöbbentette az ukrajnai invázió. Hozzáfűzte: a háború elindítása „előrelátható, Oroszországra és az egész emberiség számára is pusztító következményekkel járt”, és emiatt még egy „szívtelen, megalomániás” Putyintól sem

Sorra buknak le a háború elől menekülő ukrán férfiak

Kárpátalján alig telik el úgy nap, hogy ne próbálkoznának illegális határátlépéssel a katonaköteles férfiak, akik a hadiállapot és az általános mozgósítás miatt legálisan nem tudják elhagyni az országot. Az elmúlt napokban újabb eseteket jegyzőkönyveztek a határőrség munkatársai. A Kárpáti Igaz Szó beszámolója szerint vannak aki azt állították, külföldön folytatják egyetemi tanulmányaikat.  Akadtak olyanok is, akik hamisított születési bizonyítványokat mutattak fel, azt próbálták elhitetni a határőrökkel, hogy három kiskorú gyermekük van - írták. Voltak olyan próbálkozók is, akik Odesszában 5000 dollárért beszerzett, a katonai mozgósítás alóli felmentést igazoló orvosi papírokkal igyekeztek túljárni a hatóság munkatársainak eszén, de szintén sikertelenül. A hamisított igazolásokat a határőrök lefoglalták, az elkövetők ellen egyrészt okirat-hamisítás, másrészt a mozgósítás alóli kibúvás bűntette miatt indult hatósági eljárás. Korábban az Ukrán Állami Határőrség szóvivője, Andrij Demcsen