Ugrás a fő tartalomra

Görögország és Ciprus nem támogatja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását

Görögország és Ciprus támogatja Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz, de ellenzik a több kelet-európai ország által javasolt felgyorsított folyamatot - számolt be az RBK-Ukrajina az Euractivra hivatkozva.

A kiadvány a görög külügyminisztérium forrásaira hivatkozva megjegyzi: Athén álláspontja az, hogy be kell tartania az EU-szerződés 49. cikkelye szerinti eljárásokat. A görög fél ugyanakkor kiemelt jelentőséget tulajdonít a Nyugat-Balkán csatlakozásának, és azt közvetlen prioritásnak tekinti.

Ami Ukrajna tagjelölt státuszának megadását illeti, Görögország először az Európai Bizottság javaslatát szeretné látni.

Ciprusi kormányzati források szerint először azt kell látni, hogy az Európai Bizottság javaslatai milyen irányba haladnak. Ha azok pozitívak, Ciprus beleegyezik abba, hogy az Európai Unió Ukrajnának tagjelölti státuszt biztosítson. Azonban minden eljárást be kell tartani, ami alapján az EU-csatlakozás egy hosszú folyamat.

A ciprusi források a görögökhöz hasonlóan, úgy vélik, figyelembe kell venni a nyugat-balkáni tagjelölt országokat, amelyek közül többen már nagy lépéseket tettek a csatlakozás felé.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Módosítanák a férfiak kiutazásával és mozgósításával kapcsolatos törvényt

Módosítani szeretnék a férfiak kiutazásával és mozgósításával kapcsolatos törvényt, a 7848-1-es törvényjavaslatot június 30-án regisztrálták a Legfelsőbb Tanácsnál - szúrta a Kárpát.in.ua. A dokumentum a következő kategóriába tartozó férfiaknak engedélyezné a külföldre való utazást: két 14 év alatti gyerekkel rendelkező férfi; egy 14 év alatti gyerekkel és várandós feleséggel rendelkező férfi; egy 3 év alatti gyerekkel rendelkező férfi; külföldi munkaügyi vagy sporttal kapcsolatos szerződéssel rendelkező férfi; hivatalos igazolás külföldi munkahelyről; szerződések más országokból származó ügyfelekkel IT-szolgáltatások vagy tanácsadási szolgáltatások nyújtására; a külföld vállalkozásokkal rendelkező férfiak. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Ukrajnán belül is korlátozzák a hadköteles korú férfiak szabad mozgását

Ukrajnán belül is korlátozzák a hadköteles korú férfiak szabad mozgását, a lakóhely elhagyásához a területileg illetékes toborzóközpont (hadkiegészítő központ) parancsnokának az engedélyére lesz szükség – jelentette be kedden a fegyveres erők vezérkara, számolt be az rbc.ua hírportálra hivatkozva a Kárpát.in.ua. A vezérkar közleménye szerint A hadkötelezettségről katonai szolgálatról szóló 1992 óta hatályos törvény értelmében a hadiállapot idején sorköteleseknek, hadköteleseknek és tartalékosoknak tilos a lakóhely elhagyása a területileg illetékes toborzó- és szociális ellátó központ parancsnokának engedélye nélkül. Ennek megfelelően a fegyveres erők vezérkara eljárást dolgozott ki az engedélyek megadására a katonai nyilvántartásban szereplő ukrán állampolgárok számára. „Vagyis engedély szükséges a lakóhely (tartózkodási hely) elhagyására a mozgósítás kihirdetésének pillanatától és a hadiállapot idején (azaz 2022. február 24-től)” – áll a közleményben. Az engedély az alany kategóriáját

Politológus: Ukrajna jobban járna a határátlépési tilalom feloldásával

Mint ismert, a hadköteles korúakkal szemben életbe léptetett országelhagyási tilalom február 25-től lépett életbe, miután előző nap Ukrajnát megtámadta Oroszország, az országban pedig hadiállapotot és mobilizációt hirdettek.  Eleinte félő volt, hogy kevesen lesznek, akik hajlandóak fegyvert fogni a kezükbe, de nem így történt. A területvédelmi egységeket azonnal megrohamozták a férfiak, sokakat azért nem tudnak felvenni a soraikba, mert már túljelentkezés van. Több tízezren külföldről is hazatértek, hogy beálljanak a seregbe. Emiatt aztán egyesek azt tanácsolják, oldják fel a szóban forgó korlátozást. Jurij Romanenko kijevi politológus szerint az ország is jobban járna ezzel. Meglátása szerint azok a férfiak, akik mégsem kívánnak fegyvert fogni, vagy éppenséggel alkalmatlanok a harcokra, nagyobb hasznára lennének Ukrajnának, ha külföldre mennének és az ott megkeresett pénzzel támogatnák családjaikat, közvetve pedig a hazai gazdaságot, hiszen az ukrajnai vendégmunkások által hazaküldött

Zelenszkij tanácsadója megjósolta, mikor érhet véget a háború

Olekszij Aresztovics, az ukrán Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója bejelentette új előrejelzését az ukrajnai háború befejezésének időpontjáról, írta az Index . Volodimir Zelenszkij elnök tanácsadója azt mondta, hogy Ukrajna 2,5 éven belül „megoldja ezt a problémát”. Aresztovics meggyőződése szerint az orosz hadsereg már elvesztette azt a képességét, hogy bármilyen sikert elérjen Ukrajnában. Május végén a tanácsadó azt jósolta, hogy a háború több hónapig el fog húzódni, emlékeztet az Unian hírügynökség. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Katasztrofális számokat produkált Zelenszkij sorozata az RTL Klubon

Március 20-án debütált A nép szolgája az RTL Klubon, melynek a főszereplője a jelenlegi ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij. A vígjátéksorozat megkapta az egyik legjobb sávot, a vasárnap este 7 órát. A produkció első néhány epizódja még átlagosan közepes számokat hozott, de hamar beesett a széria nézettsége és az első évad közepétől már nagyon gyenge adatokat szállított, a szezon vége fele pedig egyre katasztrofálisabbakat. Ennek ellenére június 19-én szünet nélkül elkezdték a sorozat 2. évadát is - írta a Sorozatwiki . Most azonban úgy látszik, hogy az RTL Magyarország vezetése megunta a szörnyű számokat és jövő héten jelentkezik utoljára főműsoridőben a produkció. A nép szolgája ugyanis július 17-től, vasárnaponként 12:35-kor kezdődik majd az RTL Klubon. A szériát a tévétársaság továbbra is dupla résszel tűzi majd képernyőre, az említett napon a 2. etap 9-10. epizódjai lesznek láthatóak. A nép szolgája helyett július 17-től visszatér a Cobra 11 az RTL Klubra. Ettől a naptól a 24. évad

Az egészségügy egyes szolgáltatásai fizetőssé válnak Ukrajnában

Az ukrán parlament elfogadta Mihajlo Raduckij törvényjavaslatát, amely az egészségügyi garanciaprogramból kizárja a harmadfokú egészségügyi ellátást, és lehetővé teszi, hogy a kórházak térítés ellenében nyújtsanak szolgáltatást a betegeknek, amelynek összegét az adott egészségügyi intézmény határozza meg - írta a Kárpáti Igaz Szó. A parlament második olvasatban és teljes egészében jóváhagyta a 6306. számú törvénytervezetet, amely előírja, hogy az egészségügy egyes szolgáltatásai fizetőssé válnak. A vonatkozó határozatot 248 képviselő szavazta meg. A dokumentum az egészségügyi garanciaprogramban szereplő, ezért állami költségvetésből finanszírozott szolgáltatások listájának csökkentését irányozza elő. Innen kerül ki a harmadfokú egészségügyi ellátás állami finanszírozása. A várandóssággal és szüléssel kapcsolatos teendők dotálását azonban továbbra is az állam vállalja magára. A fizetős szolgáltatások végleges listáját a kormány és/vagy az egészségügyi minisztérium hagyja jóvá. Kapcsoló

Orbán Viktor elmondta, miért jó a kárpátaljai magyaroknak Ukrajna európai uniós tagjelöltsége

Magyarországnak a béke oldalán kell lennie, a háborús inflációt nem lehet másképpen megakadályozni, csak ha a háborúnak vetünk véget - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, ahol azt is bejelentette, hogy a kormány felgyorsítja a haderőfejlesztést. Orbán Viktor jelezte: Magyarország bizonyos termékek árát hatóságilag korlátozza, azonban ezzel a háborús inflációt csak időlegesen és részlegesen lehet megfékezni. Ezért Magyarországnak és az összes európai országnak az az érdeke, hogy minél előbb vége legyen a háborúnak. Nem szankciókat kell kivetni, hanem el kell érni, hogy tűzszünet legyen, majd meg kell állapodni a béketárgyalások keretéről. A békével mindenki jól járna - hangsúlyozta a kormányfő, aki szerint azonban Magyarországon kívül mások nem képviselik ezt az álláspontot, nem "ütik meg ezt a hangot". Azt is leszögezte: háborús helyzet van, nem támadunk, hanem védekezünk, nem most van az ideje annak, hogy "előre tud