Onyiksz precíziós rakéták semmisítettek meg egy amerikai, és európai országokból származó fegyvereket és lőszereket tároló hangárt egy Odessza közelében lévő katonai repülőtéren, amelynek a kifutópályáját is tönkretették - közölte Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnap délelőtti hadijelentést ismertetve.
A tábornok szerint az orosz légierő az éjszaka folyamán megsemmisített két ukrán Sz-300-as légvédelmi rendszert Zaporizzsja és Artemivszk település közelében, emellett csapást mért két lőszer- és üzemanyagraktárra a Zaporizzsja megyében lévő Privolne és Sevcsenko település közelében, továbbá tizenöt erődítményre valamint az élőerő- és és hadfelszerelés-koncentráció területeire. Azt mondta, hogy a csapások következtében az ukrán fegyveres erők mintegy 140 katonája és 19 páncélozott járműve semmisült meg.
A hadijelentés értelmében az orosz rakéta- és tüzérségi erők a nap folyamán 786 célpontra mértek csapást, egyebek között az élőerő- és a hadfelszerelés összpontosításának területeire, 24 harcálláspontra és három lőszerraktárra, Grusevaha közelében. Konasenkov szerint ezek az erők kétszáz főnyi személyi állományt, egy több rakéta-sorozatvetőből álló üteget és mintegy húsz katonai eszközt semmisítettek meg.
A légvédelem lelőtt két ukrán Szu-24-es repülőgépet a Harkiv megyei Petrovszke közelében, valamint 12 drónt, két Tocska-U rakétát és két reaktív Szmercs-lövedéket is.
A Konasenkov által ismertetett összesítés értelmében az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta összesen 145 repülőgépet, 112 helikoptert, 672 drónt, 281 légvédelmi rakétarendszert, 2703 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 312 rakéta-sorozatvetőt, 1203 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 2514 különleges katonai járművet veszítettek.
(MTI)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: