Ugrás a fő tartalomra

Orosz kapcsolataiért büntetik Gerhard Schröder volt német kancellárt

Megvonta a német szövetségi parlament (Bundestag) Gerhard Schröder több juttatását, mert a volt kancellár az Ukrajna elleni háború kezdete óta nem határolódott el Vlagyimir Putyin orosz elnöktől, és nem vált meg a Rosznyeft orosz energiaipari cégben betöltött tisztségétől - jelentették csütörtökön német hírportálok.

A parlament költségvetési bizottságában a kormánypártok - szociáldemokraták (SPD), Zöldek, liberálisok (FDP) - és a legnagyobb ellenzéki erő, a CDU/CSU jobbközép pártszövetség képviselőinek támogatásával elfogadott indítvány szerint Gerhard Schröder nem kap többé közpénzt az egykori kormányfői tisztségéhez kapcsolódó tevékenységét szolgáló berlini iroda és stáb fenntartására. A volt kancellár a mintegy 8300 eurós ( forint) nyugdíját megtarthatja, és továbbra is gondoskodik a védelméről a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA).

A döntéssel hivatalosan csupán felfüggesztették az iroda és a személyzet fenntartásához szükséges költségekre szánt költségvetési támogatás folyósítását. Ezzel kapcsolatban a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap kiemelte, hogy az indítványban nem említik Gerhard Schröder orosz vállalatokhoz vagy Vlagyimir Putyinhoz fűződő kapcsolatait. Ennek hátterében az a megfontolás áll, hogy a juttatások elvonása bírósági úton támadható lenne, ha úgy tűnne, hogy megbüntetik a véleménye, a politikai nézetei miatt.

A szociáldemokrata politikus kancellárként - az SPD és a Zöldek 1998-2005 közötti koalíciójának vezetőjeként - barátkozott össze Vlagyimir Putyinnal. Hivatali idejében egy 2004-es kijelentésével kellett leginkább megdöbbenést, amelyben úgy vélte, hogy az orosz elnök "kifogástalan demokrata".

Az elveszített 2005-ös szövetségi Bundestag-választás után elvállalta az elnöki tisztséget az Oroszországot és Németországot Ukrajna és Lengyelország megkerülésével, a Balti-tenger alatt összekötő Északi Áramlat földgázvezeték megépítésére alapított cég (Nord Stream AG) felügyelőbizottságában, 2017-ben pedig a többségi tulajdonos orosz állam javaslatára a Rosznyeft kőolaj- és földgázipari társaság részvényesei választották meg ugyancsak felügyelőbizottsági elnöknek.

A volt kancellár többször elítélte az Ukrajna elleni agressziót. Április végén a New York Times című amerikai lapnak azt mondta, hogy hiba volt elindítani a háborút, és Vlagyimir Putyinnál tett márciusi látogatása alapján úgy látja, hogy az orosz államfő be is akarja fejezni, "de ez nem olyan egyszerű", mert "van néhány kérdés, amelyet tisztázni kell".

Gerhard Schröder arról is szólt, hogy továbbra sem hajlandó teljesíteni az elhatárolódásra és a céges tisztségek visszaadására vonatkozó követeléseket. "Nem fogok elkezdeni mea culpázni" - mondta.

(MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Augusztus végén véget ér a hadiállapot Ukrajnában?

Ukrajnában a hadiállapot valószínűleg nem ér véget augusztus 23-án - jelentette ki az RBK-Ukrajina hírportálnak adott interjújában Olekszandr Zavitnevics, a Legfelsőbb Tanács Nemzetbiztonsági és Védelmi Bizottságának vezetője. Szavai szerint ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, Ukrajnának meg kell nyernie a háborút. "Nem csak be kell fejezni, hanem katonai győzelmet kell aratnunk, fel kell szabadítani az összes megszállt területet" - tette hozzá. Zavitenics biztos abban, hogy ilyen rövid időn belül nem valószínű a győzelem. Szerinte ősszel várható a háború aktív szakasza. "Sok múlik a beérkező fegyvereken, azok mennyiségén és minőségén” – jegyezte meg. Zavitenics hangsúlyozta: jelenleg a mozgósítás második hulláma zajlik az országban, egyelőre nem terveznek újabbat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Hatályba lép az ukrán nyelvtörvény második és hatodik cikkelye, a szabálysértőket akár 12 ezer hrivnyára is büntethetik

Július 16-án lép hatályba Ukrajna Az ukrán nyelv államnyelvként való működésének biztosításáról szóló törvényének második és hatodik cikkelye. Ennek értelmében minden árunak az ukrán fogyasztókat kell megcélozni. Az az áru, amely jelenleg már Ukrajna területén van, megmaradhat a korábbi formájában, de minden másnak, amely július 16-át követően jelenik meg országunkban, ukrán felülettel kell rendelkeznie. Az ukrán nyelvre való átállást a vállalkozásoknak kell biztosítaniuk. A törvény betartását az államnyelv védelméért felelős biztos felügyeli. A felület ukrán nyelvű változatának hiánya esetében első alkalommal három és fél ezer hrivnyától hét és fél ezer hrivnyáig terjedő pénzbírság szabható ki. A jogszabályi normák ismételt be nem tartásáért 7500-tól csaknem 12 ezer hrivnyáig terjedő pénzbírságot kell fizetnie a szabálysértőnek. Ezenkívül Olekszandr Packan, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás helyettes vezetője elmondta, hogy a web- és közösségi oldalak, a YouTube-, a Viber-, a

Hivatalos közlemény jelent meg a nők mozgósításáról

Egy tavaly elfogadott védelmi minisztériumi rendelet alapján bizonyos foglalkozású nők valóban hadkötelezettekké válnak Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) mellett működő Dezinformáció Elleni Központ közben a Facebookon közölt bejegyzésében oszlatta el azt a álhírt, amely szerint a hadkötelezettség alá eső nőket is mozgósíthatják ősztől. Kifejtették, hogy egy tavaly elfogadott védelmi minisztériumi rendelet alapján bizonyos foglalkozású nők valóban hadkötelezettekké válnak, azaz a fegyveres erők, a nemzeti gárda vagy más katonai alakulatok tartalékállományába kerülnek.  A tartalékosként történő bejegyzésük viszont nem jelenti a mozgósításukat, mivel háború idején nőket csak szerződéses alapon vagy önkéntesen lehet toborozni. A 18 év alatti gyermeket nevelő nők pedig eleve nem kötelezhetők katonai szolgálatra - mutattak rá a központnál. (MTI)

Törvényben tiltanák meg a 18 és 60 év közötti katonaköteles férfiak külföldre történő kiutazását

Ukrajna Legfelső Tanácsa azt javasolja, hogy törvényben tiltsák meg a 18 és 60 év közötti katonaköteles férfiak külföldre történő kiutazását a hadiállapot idején. A képviselők által összeállított törvényjavaslat szövege felkerült a parlament hivatalos honlapjára. A törvényjavaslat meghatározná azon személyek kategóriáit is, akik katonai szolgálatot teljesíthetnek a tartózkodási vagy nyilvántartási helyükön. Jelenleg Ukrajnában a hadiállapot idején az ukrán állampolgárságú hadköteles férfiak kiutazásának rendjét csak az ukrán elnök rendelete szabályozza, azonban törvény erről nem rendelkezik.  Az ukrán törvényalkotók új cikkellyel egészítenék ki Ukrajna Alkotmányát: Az állampolgárok Ukrajnából való kilépésének és Ukrajnába való belépésének eljárásáról. Kivételt képeznének az ukrán kormány által felmentett személyek és a halasztásra jogosultak. Ilyenek például a felsőfokú szakképzési és felsőoktatási intézmények hallgatói, az asszisztensek és gyakornokok, aspiránsok és doktoranduszok, ha

Kreml: a nap végére véget érhet a háború, ha Kijev teljesíti Moszkva feltételeit

Akár már a mai nap végére véget érhetne a háború, ha Ukrajna kapitulálna és teljesítené az orosz fél valamennyi követelését - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő az RBK-Ukrajina hírportál szerint.  Peszkov szerint amennyiben Kijev kiadja a parancsot a fegyverletételre és elfogadja Moszkva követeléseit, az a harcok végét jelentené. Arról, hogy Moszkva milyen feltéleket szabott, Peszkov nem adott bővebb tájékoztatást. Volodimir Zelenszkij szerint a legkésőbb a tél beálltáig véget kell vetni Oroszország Ukrajna elleni háborújának, a legerősebb iparú demokráciákat összefogó G7 csoportnak pedig minden lehetséges segítséget meg kell adnia ehhez az orosz agresszió ellen védekező országnak. Korábban Kirilo Budanov tábornok, az ukrán katonai hírszerzés főnöke a ITV brit televíziónak adott interjújában azt állította, hogy augusztustól fordulópont következik be az orosz-ukrán háborúban, az év végére a harcok intenzitása szinte a nullára fog csökkenni. KÖVESSEN MIN

Fény derült az oroszok igazi tervére

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat leleplezte az orosz vezérkar főigazgatóságának (GRU) Ukrajnában tevékenykedő ügynökhálózatát, amely az ország elfoglalását próbálta segíteni. Köztük volt egy ukrán parlamenti képviselő is - írta az Index . Egy ukrán parlamenti képviselő is segítette Oroszországot Ukrajna elfoglalásában – állítja az ukrán titkosszolgálat (SZBU). Andrij Derkacs parlamenti képviselő a nyomozás szerint felügyelte számos magánbiztonsági cég létrehozását különböző régiókban, hogy „ezeket Ukrajna gyors átvételére használja fel”. A titkosszolgálat szerint a hálózat operatív fejlesztése már régóta zajlott, de az SZBU végül a háború elején semlegesítette azt egy volt képviselői asszisztens, Ihor Kolesznyikov letartóztatásával. Az ukrán fél állítása szerint a letartóztatott asszisztens fedőneve „Veterán” volt, és ő volt az összekötő az orosz különleges szolgálat és Andrij Derkacs parlamenti képviselő között. Kolesznyikov szerint Derkacsot 2016-ban vették fel, és személyesen a GRU fel

Nyugtalanító kijelentést tett az orosz külügyminiszter arról, mikor ér véget az ukrajnai háború

Minél több nyugati ország küld fegyvereket Ukrajnába, annál tovább fog tartani a konfliktus – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Híradó szerint. Oroszország többször is a Nyugatot vádolta a konfliktus elhúzódásáért, és rakétacsapásokat intézett az Egyesült Államok és Európa által Kijevnek szállított fegyvereket tároló fegyverraktárak ellen. A türkmenisztáni látogatása során tartott sajtótájékoztatón Lavrov elmondta, hogy Oroszország nem célzott meg egy bevásárlóközpontot sem az ukrajnai Kremencsuk városában hétfőn. Lavrov – az orosz védelmi minisztérium által kedden kiadott nyilatkozatot megismételve – újságíróknak azt mondta, hogy a bevásárlóközpont üres volt, amikor a tűz keletkezett annak következtében, hogy Oroszország csapást mért egy nyugati fegyvereket tároló fegyverraktárra, amely a bevásárlóközpont mellett volt. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: