Ugrás a fő tartalomra

Zeman engedélyezte cseh állampolgárok belépését az ukrán fegyveres erők kötelékébe

Milos Zeman államfő engedélyezte 103 cseh állampolgár belépését az ukrán fegyveres erők kötelékébe - jelentette be Jirí Ovcácek elnöki szóvivő szerdán a Twitteren. Az államfő döntését Petr Fiala kormányfőnek is alá kell még írnia.

Az államfő és a kormányfő még március elején megállapodott, hogy azok a cseh állampolgárok, akik Ukrajnába mennek az orosz hadsereg ellen harcolni, büntetlenséggel számolhatnak.

Csehországban jelenleg hatályos törvény tiltja a külföldi hadseregekben történő szolgálatot, erre csak az államfő, mint a hadsereg főparancsnoka adhat külön és személyre szóló engedélyt.

"Megállapodtunk, hogy garantálni tudjuk a büntetlenséget elnöki kegyelemmel és az én ellenjegyzésemmel" - mondta akkor Petr Fiala újságíróknak. Rámutatott: azért választották ezt a megoldást, mert nincs lehetőség arra, hogy az állampolgároknak kollektív engedélyt adjanak az országhatárokon túli harcokban történő részvételre, s tekintettel az érdeklődők magas számára az sem lehetséges, hogy egyenként vizsgálják meg a kérvényeket. Március elején mintegy 300, ilyen irányú kérvényt tartottak nyilván a cseh hivatalok, a védelmi tárca szerint azóta ez mintegy négyszázra emelkedett.

Milos Zeman a kormányfővel egyeztetve azonban időközben megváltoztatta az eredeti álláspontját, s úgy döntött, hogy mégis egyéni engedélyeket ad ki minden, Ukrajnában harcolni akaró cseh állampolgárnak. A kérvényeket előzőleg a védelmi és a belügyi tárca is megvizsgálja.

Eddig 103 kérvényt véglegesített és adott ki az elnöki hivatal. Jirí Ovcácek szerint Zeman azért változtatta meg korábbi álláspontját, mert minden formában támogatni akarja az orosz agresszió ellen harcoló Ukrajnát.

(MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Rakétatámadás ért egy orosz légibázist Moszkva mellett

Feltételezhetően ukrán rakétatámadás érte az oroszországi Engels–2 légibázist – számolt a Twitterre feltöltött videók alapján a német Focus Online. A jelentések szerint két orosz Tu–95-ös vadászrepülő megsérült a robbanásban. A Focus szerint az orosz légierő gépei rendszeresen indítottak innen bombázásokat ukrán városok ellen. Az Engels–2 légibázis Moszkvától 450 kilométerre délkeletre, Szaratov mellett található, tehát nem az ukrán határ közelében - tudatta a Híradó . Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Zelenszkij: az embereknek joguk van hozzá, hogy tervezni tudják az életüket

Az energetikai vállalatoknak és a helyi hatóságoknak igazságossá és kiszámíthatóvá kell tenniük a stabilizációs áramszüneteket Ukrajnában, az embereknek joguk van hozzá, hogy tervezni tudják az életüket – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök az RBK-Ukrajina hírportál. „Rögzítjük a rendszereink védelmében már elért eredményeket. Új megoldásokat készítünk elő. Az energetikai- és közművállalatok mindent megtesznek annak érdekében, hogy stabilizálják a rendszert, és hosszabb ideig több áramot biztosítsanak az embereknek.” - mondta az államfő. Az elnök hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy az emberek tudják, mikor és mennyi időre szűnik meg az áramellátás - írta a Kárpát.in.ua . „Ez mind maguknak az energetikai vállalatoknak, mind a helyi hatóságoknak a felelőssége. Az embereknek joguk van tudni. És amennyire ez most lehetséges, biztosítani kell az élet kiszámíthatóságát. Az emberek ugyanis azt látják, hogy a szomszédos házakban vagy a legközelebbi utcákban valamiért az áramkikapcsolások

Az orosz támadás miatt a kijevi, a dnyipropetrovszki és a donyecki régiókban kritikus a helyzet

Az orosz erők újabb nagyszabású rakétatámadása során hétfőn két infrastrukturális létesítményt ért találat a dél-ukrajnai Odessza megyében - közölte Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki iroda helyettes vezetője a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. A tisztségviselő hozzátette, hogy egy embert szállítottak sérülésekkel kórházba. Arra nem tért ki, konkrétan mit találtak el az orosz rakéták. Az odesszai városi tanács arról adott hírt, hogy a megyeközpont egy részében megszakadt az áramellátás, emiatt leállították az elektromos árammal működő közösségi közlekedési eszközöket a városban. Úgyszintén leállították a távhőt biztosító összes városi kazánházat is, valamint a helyi vízművek közlése szerint teljesen megszűnt a vezetékes vízellátás Odesszában. Az Ukrenerho áramszolgáltató társaság sajtószolgálata közölte, hogy több helyütt vészleállás történt az elektromos infrastruktúra károsodása miatt. Részleteket későbbre ígértek. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videoüzenetet intézett a lakossághoz

A zaporizzsjai atomerőmű főmérnökhelyettese elárulta Ukrajnát

Petro Kotyin, az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom vállalat elnöke felszólította a zaporizzsjai atomerőmű dolgozóit, hogy ne írjanak alá semmit az oroszokkal és a Roszatom orosz vállalattal.  Kijelentette, hogy Jurij Csernyicsuk, a zaporizzsjai atomerőmű főmérnökhelyettese elárulta Ukrajnát, és együttműködik az oroszokkal. Szavai szerint Csernyicsuk - akit az oroszok szerdán kineveztek az erőmű igazgatójának - ahelyett, hogy minden erőfeszítést megtett volna az erőmű mielőbbi felszabadítása érdekében, "úgy döntött, hogy segít az orosz támadóknak legalizálni a nukleáris létesítmény jogellenes megszállását, és más atomtudósokat is erre buzdít". Kotyin közölte, hogy Csernyicsukot menesztették az Enerhoatomtól, és "előbb-utóbb mindenért felelni fog a törvény és az emberek előtt". Az Enerhoatom elnöke felszólította az erőmű dolgozóit, hogy "ne tegyenek olyan helyrehozhatatlan lépéseket, amelyekkel áthúzzák egész korábbi életútjukat, semmissé teszik mind

Zelenszkij az orosz olaj árplafonjáról: komolytalan és kényelmes döntés a terrorista állam költségvetése szempontjából

Az Európai Unió és a G7-csoport megállapodott az orosz kőolaj hordónkénti 60 dolláros árplafonjáról, miután az EU-tagországok a tagállami kormányokat tömörítő Tanácsban jóváhagyták az intézkedés unión belüli végrehajtását - közölte az Európai Bizottság szombaton Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elégtelennek nevezte, Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője pedig elutasította a döntést. A brüsszeli testület közleményében hangsúlyozta: a tengeren szállított orosz olaj ára felső határának meghatározása csökkenteni fogja Oroszország bevételeit, miközben stabilan tartja a globális energiapiacokat. Közölték: noha az orosz nyersolaj hordónkénti felső árhatárát 60 amerikai dollárban határozták meg, az árkorlát a jövőben módosítható, hogy reagálni lehessen a piaci fejleményekre. Az ársapkát a részt vevő országok mindegyike azonos időben vezeti be a megfelelő hazai jogi eljárásain keresztül. Az uniós testület közleménye Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét idézte,

Az EU pénzügyminiszterei nem járultak hozzá, hogy az EU 18 milliárd eurót biztosítson Ukrajnának

Az Európai Unió pénzügyminisztereinek tanácsa (Ecofin) nem járult hozzá, hogy az EU 18 milliárd eurót biztosítson Ukrajna 2023-as finanszírozási szükségleteinek fedezésére, de jóváhagyták az uniós költségvetési rendelet módosítását, amelynek alapján az Európai Bizottság lépéseket tehet Ukrajna pénzügyi támogatása érdekében - tájékoztatott a tagállamokat tömörítő Tanács kedden. Az uniós költségvetési rendelet módosítása hozzájárul az Ukrajnának nyújtani szánt pénzügyi támogatásról szóló jogalkotási csomag létrehozásához, azonban ez csak az egyike annak a három intézkedésnek, amelyek célja, hogy az EU strukturális megoldást biztosítson Ukrajna 2023-as támogatására. A rendelet elfogadott módosítása lehetővé teszi, hogy a makroszintű pénzügyi támogatás finanszírozására az úgynevezett diverzifikált finanszírozási stratégia keretében kerüljön sor - tették hozzá. A pénzügyminiszterek tanácsa nem fogadta el az Európai Bizottság által javasolt támogatási csomag többi elemét, köztük a többéves u

Fontos információt jelentett be a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány

A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány tudatja az érintettekkel, hogy az egészségügyi dolgozók támogatása, a gyermekétkeztetési támogatás és az oktatási-nevelési támogatás megérkezett.  Az összegek előreláthatólag december 23-tól lesznek felvehetők. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: