Ismét a frontvonalra látogatott szombaton Volodimir Zelenszkij szombaton, ahol dicséretet mondott a bátor és keményen dolgozó katonáknak az előretolt állások megtartásáért és megígérte, hogy az ország győzni fog. Az ukrán elnök itüntetéseket adott át és a katonáknak, feltehetően egy földalatti óvóhelyen a dél-ukrajnai Mikolajiv megyében. Az elnöki hivatal nem közölte, hogy Zelenszkij mikor utazott – immár másodszor – a frontvonalra.
A hivatal szerint az államfő Mikolajiv megyeszékhelyre látogatott, és megtekintette a megyei közigazgatási hivatal lerombolt székházát, ahol egy robbanásban márciusban harminchét ember halt meg.
Ellátogatott a mikolajivi kórházba is, és kitüntetést adott át Olekszandr Szenkevics polgármesternek és Vitalij Kimnek, Mikolajiv megye állami közigazgatási hivatala vezetőjének az orosz invázió négy hónapja alatt tanúsított bátorságukért és munkájukért.
A háború előtt félmilliós lélekszámú fekete-tengeri kikötőváros ukrán kézen van, de közel van az oroszok által már teljesen elfoglalt Herszon megyéhez.
A hivatal közleménye szerint Zelenszkij a nemzeti gárda állásait látogatta meg Odessza megyében, ahol köszönetet mondott a szolgálatukért a katonáknak.
(MTI)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: