Ugrás a fő tartalomra

Biden: a háború akár holnap véget érhet

A madridi NATO-csúcstalálkozón meghozott döntések biztosítják, hogy az észak-atlanti szövetség tovább őrizze a békét területén, és elkerülje a konfliktusokat - hangsúlyozta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön Madridban, a spanyol fővárosban rendezett kétnapos állam- és kormányfői találkozó eredményeit ismertetve.

"Megállapodtunk a védelmi politikánk alapvető változtatásában. Megállapodtunk abban, hogy Finnország és Svédország csatlakozik a szövetségünkhöz. Megállapodtunk abban, hogy tovább támogatjuk Ukrajnát, és megállapodtunk abban is, hogy elmélyítjük kapcsolatunkat a csendes-óceáni térségbeli partnereinkkel" - összegezte Jens Stoltenberg.

Záró sajtótájékoztatóján a főtitkár ismét sürgette, hogy Oroszország vessen véget a háborúnak, és vonja ki csapatait Ukrajnából.

Mint mondta, a szövetségesek foglalkoztak azzal is, hogy miként enyhítsék az élelmiszerválságot, hogyan juttassák ki a gabonát Ukrajna területéről földi és vízi úton.

A csúcsértekezlet csütörtöki ülésnapjáról elmondta: áttekintették a terrorizmus elleni harcban elért eredményeket, és megerősítették elkötelezettségüket e küzdelem folytatásához.

"Iraki missziónk segít elkerülni az Iszlám Állam (terrorszervezet) visszatérését" - hangsúlyozta. Elmondta, hogy döntöttek Mauritánia támogatásáról is határbiztonságának fokozása, valamint az illegális bevándorlás és a terrorizmus elleni küzdelme érdekében. Emellett határoztak Tunézia és Jordánia segítéséről is.

Kérdésre válaszolva Stoltenberg elmondta: Finnország és Svédország jövő kedden írja alá a NATO-csatlakozás jegyzőkönyvét Brüsszelben.

A házigazda Spanyolország miniszterelnöke a szövetség egységének és összetartásának üzenetét nevezte a legfontosabbnak a madridi csúcstalálkozó eredményei közül . "Megmutattuk az európai és a transzatlanti kötelék erejét, valamint minden meghozott döntésünk a béke és életformánk megőrzésére irányul" - jelentette ki Pedro Sánchez.

A kormányfő bejelentette: a dél-európai ország fokozatosan fogja növelni védelmi kiadásait, és 2029-re teljesíti a NATO azon célkitűzését, hogy a tagállamok bruttó hazai termékük (GDP) két százalékét fordítsák erre a célra.

Joe Biden amerikai elnök értékelésében történelminek nevezte a madridi csúcstalálkozót, amely véleménye szerint megerősítette a szövetséget a jövő kihívásaival szemben.

Bejelentette egy mintegy 800 millió dollár értékű, légvédelmi eszközöket és támadófegyvereket is tartalmazó amerikai katonai segély várható elfogadását Kijev számára, hangsúlyozva, hogy készek annyi ideig támogatni Ukrajnát ameddig csak szükséges.

"A háború akár holnap véget érhet, ha Oroszország felhagy irracionális viselkedésével" - fogalmazott a Egyesült Államok elnöke, és Oroszországot tette felelőssé a világban kialakuló élelmiszerválságért.

Pozitívan értékelte a NATO új, tíz évre szóló stratégiai koncepcióját elfogadó csúcstalálkozót Franciaország elnöke is, kiemelve, hogy két, eddig semleges ország NATO-tagságáról döntöttek, amely "a lehetséges legvilágosabb stratégiai üzenet Oroszországgal szemben".

Emmanuel Macron hangsúlyozta: amint a helyzet indokolja és lehetővé teszi a visszatérést a párbeszédhez, kész ismét egyeztetni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, mivel Franciaország felelőssége, hogy együttműködjön a sürgős humanitárius kérdésekben.

A francia államfő további katonai támogatást is bejelentett Ukrajna számára: hamarosan újabb hat Caesar önjáró löveget küldenek, ezzel 18-ra emelve számukat.

Olaf Scholz német kancellár arról beszélt a tanácskozás befejezését követően, hogy Moszkva fenyegetést jelent a nemzetközi rendre, de a NATO megfelelően reagált a megváltozott politikai helyzetre.

Mint mondta, az észak-atlanti szövetség keleti szárnyának megerősítéséhez Németország 15 ezer katonával és 60 légi járművel járul hozzá, emellett létrehoznak Rostockban egy parancsnokságot a Balti-tenger védelmére.

Kérdésre válaszolva nevetségesnek nevezte Vlagyimir Putyin állítását, miszerint a NATO birodalmi politikát folytatna. A NATO egy védelmi szövetség nem jelent fenyegetést senki számára - jelentette ki, hozzátéve, hogy épp az orosz elnök az, aki birodalmi politikát folytat szomszédaival szemben.

Boris Johnson brit miniszterelnök Madridban tartott sajtótájékoztatóján kiemelte: a nyugati országoknak együtt kell dolgozniuk annak érdekében, hogy Ukrajna megnyerje a háborút, és a demokráciák győzzenek az értékekről szóló globális vitában.

Ha ezt nem sikerül elérni, az orosz elnök abban a helyzetben lesz, hogy további agressziós cselekményeket kövessen a volt Szovjetunió egykori tagjai ellen - mutatott rá.

Mint mondta, nem minden ország tekinti az orosz inváziót Vlagyimir Putyin felelősségének, ezért le kell bontani azokat a "mítoszokat", melyek a nyugati szankciókat teszik felelősség az élelmiszerválságért, vagy a NATO-t okolják az ukrán konfliktusért.

A brit kormányfő szólt a védelemre fordított kiadások növelésének fontosságáról és bejelentette: országa az évtized végére a GDP 2,5 százalékára növeli az erre fordítandó összeget.

(MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

"A harcképes embereknek kell harcolniuk, az elnök engedélyezze a 18-60 év közötti férfiak kiutazását"

Több mint 25 ezer aláírás gyűlt össze az ukrán elnök honlapján a hadköteles férfiak országból történő kiutazására vonatkozó korlátozások megszüntetését szorgalmazó harmadik elektronikus petíció alatt, tehát Volodimir Zelenszkijnek válaszolnia kell a beadványra – számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportálra hivatkozva a Kárpát.in.ua. A cikk szerint a petíció szerzője, Julija Bulavina úgy vélte, hogy „a harcképes embereknek kell harcolniuk”. Ezért arra kéri az elnököt, hogy engedélyezze a 18-60 év közötti, katonai tapasztalattal nem rendelkező, valamint a korlátozott katonai szolgálati alkalmassággal rendelkező férfiak kiutazását az országból. A petíció május 19-én jelent meg az elnök honlapján, és több mint 27 000 aláírást gyűjtött össze, és most Zelenszkijnek válaszolnia kell rá. Mint Bulavina közölte, február 24-e után több mint 110 000 ember tért vissza Ukrajnába, és több mint 100 000 önkéntes jelentkezett a területvédelmi egységekbe, és 20 000 harcos a Nemzetközi Légióba. Ezenkívül

Kuleba elmondta, Ukrajna mikor fog problémaként tekinteni Magyarországra

Ukrajna Magyarországra csak akkor fog problémaként tekinteni, ha a magyar kormány Kijev ellenes kijelentései egybeesnek a döntéseivel" - jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az RBK-Ukrajina hírportál szerint. "Úgy gondolom, hogy Magyarország önmagának "ötödik oszlopa". Ez az ő belpolitikájuk, a magyar embereknek kell eldönteniük, hogy ez mennyiben felel meg az ő érdekeiknek" - mondta a diplomata. Szerinte Magyarország kijelentései nem mindig jelentenek problémát Ukrajnának, hiszen nem mindig esnek egybe az ország döntéseivel és tetteivel. Budapest például csatlakozott az Oroszország elleni szankciókhoz, támogatta Ukrajna EU-tagjelölt státuszának megadását. Ugyanakkor előfordultak olyan esetek, amikor Magyarország blokkolt néhány lehetséges új szankciót a Kreml ellen. "Vagyis amíg Magyarország nyilatkozatai nem esnek egybe Ukrajnával kapcsolatos döntéseivel, addig lehet élni és dolgozni. Ha az, amit mondanak, kezd egybeesni azzal, amit csinál

Ezek a férfiak elhagyhatják Ukrajnát, de a végső döntést a határőrök hozzák meg

A katonai nyilvántartásból törölt férfiak elhagyhatják Ukrajnát  - közölte az Állami Határőrszolgálat a hivatalos honlapján. Ugyanakkor hozzátették: a végső döntést a határőrök hozzák majd meg, miután átellenőriztek minden szükséges okmányt. A hatályban lévő törvények értelmében a következő kategóriákba eső férfiaknak engedélyezték, hogy elhagyják az országot: rokkanttá nyilvánított személyek, illetve azok a férfiak, akiket a hadkiegészítő parancsnokság egészségügyi bizottsága szolgálatra alkalmatlannak nyilvánított és törölték a katonai nyilvántartásból. Azon férfiak, akik rendelkeznek a területi toborzóközpont által kiállított, „katonai nyilvántartásból eltávolítva” jelzéssel ellátott okmánnyal, ez a jelzés nem igazolja sem a rokkantságot, sem a katonai szolgálatra alkalmatlanságot, ezért nekik fel kell venniük a kapcsolatot a toborzóközponttal. ( Kárpátalja ) KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Novák Katalin visszavonta két kárpátaljai magyar állampolgárságát

Novák Katalin magyar köztársasági elnök Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter előterjesztésére arról döntött, hogy mostantól ketten már nem magyar állampolgárok - írta a 24.hu. A határozatok most is a törvénynek arra a paragrafusára hivatkoznak, amely szerint az állampolgárság visszavonható attól, aki állampolgárságát a jogszabályok megszegésével, így különösen valótlan adatok közlésével, adatok vagy tények elhallgatásával a hatóságot félrevezetve szerezte meg. A határozatokban feltüntetett adatok alapján Novák Katalin egy Csománfalván (Ukrajna, Kárpátalja, Técsői járás) született 35 éves nő, illetve egy Kovácsréten (Ukrajna, Kárpátalja, Huszti járás) született 41 éves férfi magyar állampolgárságát vonta vissza. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Az ideiglenesen katonai szolgálatra alkalmatlannak minősített hadköteles személyek elhagyhatják Ukrajnát

Az érvényben lévő szabályok értelmében azok a férfiak, akiket a katonaorvosi bizottság ideiglenesen szolgálatra alkalmatlannak ítél, átléphetik a határt - olvasható az állami határőrség közleményben . Ehhez fel kell mutatniuk a határátkelőn az ezt igazoló okmányt. Ukrajna „A mozgósítás előkészítéséről és a mozgósításról” szóló törvénye értelmében a mozgósítás során a meghatározott eljárás szerint fogyatékosnak minősített, illetve a katonaorvosi bizottság következtetése szerint ideiglenesen katonai szolgálatra alkalmatlannak minősített hadköteles személyek, nem sorozhatók be. Az átmeneti alkalmatlanság hat hónapig érvényes, utána ismét részt kell venni egy orvosi vizsgálaton - írta a Kárpáti Igaz Szó . Nem hagyhatja el viszont az országot az, akinek a katonakönyvében „békeidőben katonai szolgálatra alkalmatlan, háborúban korlátozottan alkalmas” minősítés szerepel, mivel „A mozgósítás előkészítéséről és a mozgósításról” szóló törvény 23. cikkelye 1. részében nem szerepel ilyen kategória,

Danilov üzent a külföldre menekült ukrán férfiaknak: ne bújjanak a nők szoknyája mögé

Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára biztos abban, van más alternatíva, ha egy férfi nem tud fegyvert fogni a háború alatt, ezért semmi esetre sem meneküljön senki külföldre - írta az RBK-Ukrajina hírportál. "Nem kell a nők szoknyája mögé bújni, és elmenekülni az országból. Segítenünk kell. Ha nem tud harcolni és fegyvert fogni, segítsen más módon. Keressen meg minden más lehetőséget" - fogalmazott a tisztségviselő. Danilov megjegyezte: igazságtalan az, hogy míg egyes férfiak védelmezik Ukrajnát, addig mások menekülőre fogják. Az más kérdés, ha valakit bizonyos okok miatt valóban nem lehet mozgósítani - tette hozzá. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Ekkor függeszthetik fel a nyugdíj utalását Ukrajnában

Abban az esetben, ha a nyugdíjra jogosult személy számláján hat hónapon keresztül nem látnak a kiutaláson kívül más mozgást, a Nyugdíjalap felfüggeszti a folyósítást - mondta el az Interfax ukrán hírügynökségnek adott interjújában Okszana Zholnovics szociálpolitikai miniszter. A tárcavezető szavai szerint erre azért van szükség, mert nem tudhatják, hogy az adott személy valami oknál fogva nem tud a pénzéhez jutni, vagy történt vele valami. Megnyugtatásul elmondta, az összeg nem tűnik el: amint a nyugdíjas jelentkezik, és igazolja a személyazonosságát, folytatják a folyósítást. A miniszter hangsúlyozta: a korábban zárolt összegek is kiutalásra kerülnek. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: