Ugrás a fő tartalomra

Döntött az Európai Bizottság: tagjelölti státust ajánl Ukrajnának

Az Európai Bizottság azt ajánlja a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak, hogy adja meg a tagjelölti státust Ukrajnának és Moldovának, Georgiának azonban ehhez további feltételeket kell még teljesítenie - jelentette be Ursula von der Leyen, a brüsszeli testület elnöke pénteken.

Az elnök elmondta: a bizottság Ukrajna csatlakozási kérelmét a koppenhágai kritériumok alapján körültekintően értékelte. Véleménye szerint, Ukrajna egyértelműen bizonyította elkötelezettségét az európai uniós értékek iránt, az ország évek óta az ország fokozatosan közeledik az EU-hoz.

"Ukrajnát mint tagjelölt országot kell üdvözölnünk, ez azon a felismerésen alapul, hogy jó munkát végeztek, de még nagyon sok tennivaló van hátra" - hangsúlyozta von der Leyen. Mint mondta, 2016 óta az EU-nak társulási megállapodása van Ukrajnával, és annak keretein belül az ország 70 százalékban átültette az uniós szabályokat, szabványokat és normákat. "Ennek alapján a bizottság azt ajánlja, hogy Ukrajna kapjon lehetőséget arra, hogy az Európai Unió tagjává váljon. A tagjelölti státust azzal a feltétellel kell megadni, hogy számos területen további lépéseket tesz"-  tette hozzá.

A bizottság sajtóközleménye szerint, a testület úgy látja, Ukrajna összességében előrehaladást ért el a demokráciát, a jogállamiságot, az emberi jogokat, valamint a kisebbségek tiszteletben tartását és védelmét garantáló intézmények stabilitását illetően. Makrogazdasági teljesítménye erős, és számos területen fokozatosan közeledett az uniós joganyag lényeges elemeihez.

A bizottság pénteken Moldovának is tagjelölt státus megadását ajánlotta. Von der Leyen közölte, Moldova és Georgia is bizonyította elkötelezettségét az európai uniós értékek betartása iránt. Georgia esetében viszont a testület azt állapította meg, hogy meg kell adni az országnak az uniós tagság perspektíváját, de a tagjelölt státushoz még Tbiliszinek "rendeznie kell bizonyos kérdéseket".

"Mindkét ország szilárd alapot teremtett ahhoz, hogy tovább igazodjanak az uniós vívmányokhoz, de néhány feltétlenek még teljesülnie kell, további kulcsfontosságú reformok végrehajtása minkét fél részéről még szükséges" - tette hozzá az uniós bizottság elnöke.

Von der Leyen hangsúlyozta: a bizottság most egyértelműen kifejezte, hogy támogatja Ukrajnát, Moldovát és Georgiát csatlakozási törekvéseikben. "Ez egy történelmi nap e három ország számára. A bizottság kijelöli az utat, amelyet követniük kell ahhoz, hogy csatlakozhassanak az EU-hoz. A döntés immáron a tagállamok kezében van" - jelentette ki.

Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztos szerint a bizottság gyorsan és hatékonyan dolgozott. Arra számít, hogy a tagállamok az elkövetkező napokban meghozzák a döntéseket, de a partnerországoknak már most meg kell kezdeniük a munkát, hogy a maguk részéről megvalósítsák az ajánlásokban felvázolt reformokat. "Ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy Ukrajna, Moldova és Georgia továbbléphessen" - hangsúlyozta.

Ukrajna február 28-án, Georgia és a Moldova március 3-án nyújtotta be felvételi kérelmét. Az uniós tagállamok vezetői június 23-24-i csúcstalálkozójukon vitatják meg a következő lépéseket.

(MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hatályba lép az ukrán nyelvtörvény második és hatodik cikkelye, a szabálysértőket akár 12 ezer hrivnyára is büntethetik

Július 16-án lép hatályba Ukrajna Az ukrán nyelv államnyelvként való működésének biztosításáról szóló törvényének második és hatodik cikkelye. Ennek értelmében minden árunak az ukrán fogyasztókat kell megcélozni. Az az áru, amely jelenleg már Ukrajna területén van, megmaradhat a korábbi formájában, de minden másnak, amely július 16-át követően jelenik meg országunkban, ukrán felülettel kell rendelkeznie. Az ukrán nyelvre való átállást a vállalkozásoknak kell biztosítaniuk. A törvény betartását az államnyelv védelméért felelős biztos felügyeli. A felület ukrán nyelvű változatának hiánya esetében első alkalommal három és fél ezer hrivnyától hét és fél ezer hrivnyáig terjedő pénzbírság szabható ki. A jogszabályi normák ismételt be nem tartásáért 7500-tól csaknem 12 ezer hrivnyáig terjedő pénzbírságot kell fizetnie a szabálysértőnek. Ezenkívül Olekszandr Packan, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás helyettes vezetője elmondta, hogy a web- és közösségi oldalak, a YouTube-, a Viber-, a

Ezt a 7 pontot kell teljesíteni Ukrajnának, hogy megőrizhesse EU-tagjelölti státusát

Az Európai Bizottság azt ajánlja a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak, hogy adja meg a tagjelölti státust Ukrajnának azonban ehhez további feltételeket kell még teljesítenie A brüsszeli testület a tagjelöltséggel kapcsolatban Ukrajnának átadott dokumentumban jelezte, fenntartja a státusz megvonásáról szóló döntés lehetőségét abban az esetben, ha Ukrajna nem teljesíti a vállalt kötelezettségeit - írta a 444 . 1. Az Alkotmánybíróság reformja Az ukrán Alkotmánybíróság és az ukrán elnöki hivatal közötti viták általánosak voltak az elmúlt években, ami több esetben éles szembenállássá fajult. A helyzetet bonyolította, hogy a testület elnökét, Olekszandr Tupickijt még a Janukovics-korszak végén nevezték ki, és ezt a pozícióját Petro Porosenko elnöksége idején is megőrizte. A korrupcióval vádolt Ab-elnököt 2021 tavaszán vitatott jogszerűségű rendelettel felfüggesztette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, ám a csatározások folytatódtak. Május végén Andrij Szmirnov, az államfő hivatalának he

Volodimir Zelenszkij felhívta Orbán Viktort

Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke kedden felhívta Orbán Viktor miniszterelnököt; a megbeszélésen Ukrajna európai integrációjáról, a háborús menekültek befogadásáról valamint a magyar-ukrán együttműködés egyéb területeiről volt szó - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár. Orbán Viktor a tárgyalás során hangsúlyozta: Magyarország támogatja, hogy Ukrajna megkapja a EU-tagjelölti státuszt, és mielőbb le kell bontani a bürokratikus akadályokat Ukrajna tényleges uniós csatlakozása előtt is. A magyar miniszterelnök tájékoztatta az ukrán államfőt, hogy az e heti európai uniós csúcstalálkozón Brüsszelben ezt az álláspontot fogja képviselni. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarország immár közel 800 ezer ukrajnai menekültet fogadott be, és készen áll a további energiaügyi együttműködésre, az ukrán gabona vasúti fuvarozására valamint még több ukrán diák fogadására is. Volodimir Zelenszkij az ukrán nép nevében köszönetet mondo

Az oroszok hadrendbe állítják a Szarmat rakétarendszert, amellyel egy fél kontinenst el lehet pusztítani

Az év végéig hadrendbe áll az első Szarmat interkontinentális ballisztikus rakétarendszer - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy katonai iskolák végzős hallgatóival kedden Moszkvában megtartott találkozón. Putyin szerint az orosz csapategységekhez elkezdtek megérkezni az Sz-500-as légvédelmi és rakétavédelmi rendszerek is, amelyeknek nincs párjuk a világon. Az orosz elnök azt mondta, hogy Moszkva lehetséges katonai fenyegetések és kockázatok figyelembe vételével  fogja erősíteni és fejleszteni fegyveres erőit. Kiemelt feladatnak nevezte a csapatok felszerelését új fegyverrendszerekkel. "Sokkal szélesebb körben kell majd alkalmaznunk a robotikát, a legújabb irányító és felderítő berendezéseket, a pilóta nélküli légi járműveket, és aktívan ki kell fejlesztenünk az új fizikai elveken alapuló fegyverrendszereket. A lézer-, az elektromágneses és egyéb fegyverekre gondolok" - mondta Putyin, aki szerint a világon jelenleg nincs az orosznál hatékonyabb haderő. Korábbi tájék

Putyin szerint Ukrajna a Szovjetunióból való kilépése óta "elherdálta" a gazdaságát

Oroszországnak semmi kifogása Ukrajna európai uniós csatlakozása ellene, mert az EU nem katonai blokk - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a 25. Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén. "Az EU nem katonai szervezet, katonapolitikai blokk, ellentétben a NATO-val, ezért mindig is azt mondtuk (.), semmi kifogásunk nincs ellene. Bármely ország szuverén döntése, hogy csatlakozik-e egy gazdasági egyesüléshez vagy sem, és az adott gazdasági egyesülésen múlik, hogy vegyen-e fel új államokat a tagjai közé vagy sem" - mondta. Egyúttal kifejtette, hogy az ukrán gazdaság szerkezete nagyon nagy támogatásokat igényel, és ha Ukrajna nem védi meg a belső piacát, akkor végül félgyarmattá válik. Nem tartotta valószínűnek, hogy a szomszédos ország visszaállítja majd az elveszett repülőgépgyártását, hajógyártását, elektronikai iparát és más kritikus iparágait, mert az európai óriások nem fognak versenytársat teremteni maguk számára. Lehetségesnek nevezte, hogy U

Kuleba az Ukrajnának nyújtott nyugati segítségről, Magyarországról és a kárpátaljai magyarokról

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a HVG-nek beszélt az Ukrajnának nyújtott nyugati segítségről, Magyarországról és a kárpátaljai magyarokról. "Az eddig nyújtott támogatás minden várakozást felülmúlt, és nagyra értékeljük, amit kaptunk.  De a háború olyan méreteket ölt, hogy a hatalmas segítség sem elég.  Ez azonban nem a mi vagy a partnereink hibája. Az az Oroszország a bűnös, amely a február 24-én indított háborúban teljes hadigépezetét mozgósította Ukrajna ellen. Csak egy példa arra, mennyire súlyos a helyzet: a jelenleg a fő hadszíntérnek számító Szeverodonyeck térségében az orosz hadseregnek tizenötször annyi ágyúja van, mint az ukránnak. Ennyi is elég annak megértéséhez, hogy több fegyverre van szükségünk" - mondta a politikus. Már felmerült a hetedik szankciós csomag lehetősége. Arról, hogy annak mit kellene tartalmaznia Kuleba a következőket mondta: "Három héttel ezelőtt, amikor az EU még nem fogadta el a hatodik szankciós csomagot, azt az üzenetet kaptuk több

Nemzetközi elfogató parancsot adtak ki egy kárpátaljai férfi ellen, aki Kárpátalja elszakadására szólított fel

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki egy kárpátaljai lakos ellen, aki Kárpátalja elszakadására szólított fel  - írta az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) közleményére hivatkozva az RBK-Ukrajina hírportál. A 43 éves férfi nyilvánosan a Podkarpatszka Rusz Köztársaság létrehozását hirdette, a közösségi médiában pedig ukránellenes bejegyzéseket tett közzé. "Az Ungvári Kerületi Bíróság bűnösnek találta az elkövetőt Ukrajna Büntetőtörvénykönyve 110. cikkelyéének 2. része (Ukrajna területi integritásának és sérthetetlenségének megsértése) alapján, és hét év börtönbüntetésre ítélte" - közölte az SZBU. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: