Ugrás a fő tartalomra

Oroszország teljesen leállíthatja a földgázszállítást az Északi Áramlat-1 vezetéken

A német közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) vezetője szerint előfordulhat, hogy Oroszország júliusban teljesen leállítja a Németországba irányuló földgázszállítást a két országot összekötő Északi Áramlat-1 vezetéken.

Klaus Müller a földgázellátási válsághelyzet riasztási fokozatának csütörtöki kihirdetésével kapcsolatban tett nyilatkozataiban rámutatott, hogy július 11-én kezdődik a vezeték szokásos éves karbantartása.

A munkálatok tíz napig tartanak, a vezetéket erre az időre leállítják, "és nem tudjuk, hogy mi történik utána" - mondta a szövetségi hatóság vezetője csütörtök este az RTL kereskedelmi televíziónak.

Ugyanerről beszélt péntek reggel is az ARD közszolgálati televízióban és a Deutschlandfunk közszolgálati rádióban is, kifejtve: nem lehet kizárni, hogy a vezetéket használó Gazprom orosz állami energetikai óriáscég a karbantartás után nem indítja újra a földgázszállítást.

A hatóság a bizonytalanság miatt számításokat végzett az ellátási helyzet lehetséges alakulásáról. "A legtöbb forgatókönyv nem szép, azt jelzik, hogy túl kevés gáz lesz a tél végére, vagy akár már ősszel, vagy télen, ami nagyon nehéz helyzetet teremtene" - mondta Klaus Müller az ARD-nek.

A Gazprom már eddig is jelentősen csökkentette a Németországba irányuló szállításait, aminek következtében a földgáz eleve szélsőségesen magas ára még tovább emelkedett, június közepe óta további 50 százalékkal drágult. Az importőrök szeretnék érvényesíteni áraikban a költségek emelkedését. Ehhez a kormánynak be kellene indítania egy úgynevezett árkiigazítási mechanizmust, vagyis engedélyeznie kellene a szolgáltatóknak, hogy azonnal, a még hatályos tarifát felülírva érvényesítsék a fogyasztói árakban az utóbbi hetekben robbanásszerűen megemelkedett földgázbeszerzési árakat.

A mechanizmus azt szolgálja, hogy az importőrök, szolgáltatók ne omoljanak össze a hirtelen hatalmasra növekedett terhek alatt. Beindítása nagyban függ attól, hogy miként alakul az ellátási helyzet az Északi Áramlat-1 rutinszerű karbantartása után - fejtette ki a Bundesnetzagentur vezetője.

Mint mondta, előfordulhat, hogy a fogyasztóknak - az adott ingatlan műszaki állapotától függően - kétszer-háromszor többet kell fizetniük a földgázért. Ezért már most érdemes félretenni pénzt, és bérelt lakás esetén egyeztetni a tulajdonossal, ingatlankezelővel. Fontos a takarékoskodás is, érdemes lejjebb állítani a fűtést, és inkább felvenni egy pulóvert, és beszerezni víztakarékos zuhanyfejet - mondta Klaus Müller.

A Gazprom technikai fennakadásokra hivatkozva nagyjából 50 százalékkal csökkentette a Németországba szállított földgázmennyiséget. A Bundesnetzagentur adatai szerint a két országot közvetlenül összekötő Északi Áramlat-1 vezetéken így alig 700 gigawattórának (GWh) megfelelő mennyiség érkezik napi szintre számítva. Ez a mennyiség a Gazprom korlátozása előtt még 1400 GWh felett volt.

Szintén jelentősen csökkent az Ukrajna-Szlovákia-Csehország útvonalon érkező orosz gáz mennyisége, a német-cseh határon fekvő Waidhaus mérőállomáson regisztrált adatok szerint 600 GWh-ról 200 GWh-ra.

A hatóság legutóbbi, csütörtöki napi jelentés szerint az ellátási helyzet "feszített, és nem zárható ki, hogy romlik majd", de a piaci szereplők más forrásból tudják pótolni a kieső mennyiséget, bár "jelentősen drágábban". A tározók feltöltése egyelőre zavartalanul folytatódik, a töltöttségi szint 58,65 százalékos, meghaladja a 2015, 2017, 2018 és 2021 azonos időszakában regisztrált értéket - közölte a Bundesnetzagentur.

A szövetségi kormány szerint a Gazprom mondvacsinált indokokkal korlátozza a németországi exportot. Valójában arról van szó, hogy az Ukrajna ellen háborúzó orosz elnök, Vlagyimir Putyin "a gázexport csökkentésével felsrófolja az árakat Németországban és Európában, hogy így szítsa a nyugtalanságot" az Ukrajna mellett kiálló országok körében - fejtette ki Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter a ZDF országos köztelevíziónak.

(MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zaluzsnij: ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege

Az ukrán hadsereg nehéz fejlődési utat járt be az elmúlt három évtizedben, amíg a világ egyik vezető hadserege lett – mondta hétfőn Valerij Zaluzsnij altábornagy, a fegyveres erők főparancsnoka az ukrán hadsereg napja alkalmából mondott köszöntőjében. A Kárpát.in.ua beszámolója szerint a Védelmi Minisztérium honlapján közzétett videoüzenetében a főparancsnok emlékeztetett arra, hogy a harminc év alatt az ukrán fegyveres erők hosszú utat tettek meg. "Visszavertük az ellenség támadását, és megbízhatóan védjük országunkat" - hangoztatta Zaluzsnij. Szerinte ma az ukrán fegyveres erők a világ egyik vezető hadserege. Úgy véli: Ukrajna jövője a NATO-ban van. A tábornok a videóüzenet végén köszönetet mondott mindenkinek, aki úgy döntött, hogy az ukrán fegyveres erők soraiban szolgálja a népét. A hadsereg napja alkalmából a katonáknak kitartást, magabiztosságot és hitet, a fegyveres erőknek és Ukrajnának pedig dicsőséget kívánt. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Megölték Ukrajna nemzeti hősét

Március harmadikán megölték Ukrajna nemzeti hősét, Valerij Csibinyejevet, akit „Karakut” becenéven is ismertek. 34 éves volt, a születésnapján esett el az orosz erők elleni harcban - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál. "Valerij Viktorovics Csibinyejev kapitány, Ukrajna hőse Gosztomel közelében meghalt. Valerij árva volt, Berdjanszk szülötte, a város tiszteletbeli lakosa" - írta búcsúüzenetében .Vjacseszlav Zajcev veterán katona Csibinyejev a zaporizsjai katonai líceum növendéke. Néhány éve egyetlen testvére a Donyec-medencében életét vesztette. Valerij Csibinyejev az ukrán fegyveres erők légideszant csapatainak 79. különálló légideszant támadó dandárja mesterlövész századának parancsnoka volt. Az Ukrajninszka Pravda emlékeztet: Csibinyejev 2015 decemberében a donyecki repülőtér közelében védte a repülőteret, 2016 augusztusában megkapta az Ukrajna Hőse címet. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Emberölés miatt körözik László Józsefet

Elfogató parancs alapján, emberölés miatt körözik a Mezőváriban születetett László Józsefet. A kárpátaljai férfi ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg nemzetközi elfogadtó parancs van érvényben. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3613914930-os telefonszámon és az elet.brfk@budapest.police.hu tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Több mint 120 elfogatóparancs van érvényben Magyarországon beregszásziak ellen

A magyar rendőrség hivatalos honlapja szerint számos beregszászi személy ellen van jelenleg is érvényben elfogatóparancs Magyarországon. A legtöbb esetben közokirat-hamisítás a vád. Van azobnan akit emberölés, rablás, fogolyszökés vagy kábítószer birtoklása miatt keres a rendőrség. A körözött személyek listáját ide kattintva tudja megtekinteni! KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON VAGY CSATLAKOZZON A  CSOPORTUNKHOZ !

Hogyan lehet lemondani az ukrán állampolgárságról?

Az ukrán állampolgárság megszüntetése általában hosszadalmas és nem a legegyszerűbb procedúra, éppen ezért sokan nem is vállalkoznak rá, hacsak nem feltétlenül szükséges. A ukrán állampolgárságáról való lemondás semmiképpen nem tanácsos azok számára, akiknek Ukrajnában (is) van a lakhelyük, illetve valamilyen oknál fogva szükségszerű számukra a gyakori vagy/és tartós ukrajnai tartózkodás. Tudniillik, az állampolgárság elvesztésével ukrajnai tartózkodásuk csak az aktuális szabályok szerinti időtartam keretében lesz lehetséges, és bármilyen szabály és/vagy törvénysértés esetén (illetve, mint ezt számos gyakorlati példa mutatja, akár enélkül is) az ukrán szervek megtagadhatják tőlük az ország területére való belépést - írta a Kárpáti Igaz Szó. Az Alkotmány 25. cikke szerint Ukrajna állampolgárát nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától és állampolgársága megváltoztatásának jogától. A jogviszonyok e területét szabályzó állampolgársági törvény 18. cikke ez utóbbi jog gyakorlását, a f

Egy izraeli történészprofesszor szerint Putyin miatt kihalhat az emberiség

A Vlagyimir Putyin által elindított háború még az emberi faj túlélését is veszélyeztetheti – írta esszéjében Juval Noah Harari izraeli történészprofesszor, számos bestseller szerzője. A The Atlantic oldalán publikált írásban Harari felidézte: egyik korábbi munkájában még arról írt, hogy az utóbbi évtizedek viszonylag békés időszaka után a háborús kockázatok kisebbek lehetnek a jövőben. Azzal is érvelt, hogy gazdaságilag és geopolitikai értelemben sem éri már meg háborút indítani - írta az Index . Ezek a tényezők végül azért nem garantálták a békét, mert az „emberi hülyeség” még mindig a világ egyik legfontosabb mozgatórugója, és a világ vezető politikusai is gyakran csinálhatnak „hülyeségeket” – írta most Harari, aki azt is elismerte, hogy teljesen váratlanul érte és megdöbbentette az ukrajnai invázió. Hozzáfűzte: a háború elindítása „előrelátható, Oroszországra és az egész emberiség számára is pusztító következményekkel járt”, és emiatt még egy „szívtelen, megalomániás” Putyintól sem

Sorra buknak le a háború elől menekülő ukrán férfiak

Kárpátalján alig telik el úgy nap, hogy ne próbálkoznának illegális határátlépéssel a katonaköteles férfiak, akik a hadiállapot és az általános mozgósítás miatt legálisan nem tudják elhagyni az országot. Az elmúlt napokban újabb eseteket jegyzőkönyveztek a határőrség munkatársai. A Kárpáti Igaz Szó beszámolója szerint vannak aki azt állították, külföldön folytatják egyetemi tanulmányaikat.  Akadtak olyanok is, akik hamisított születési bizonyítványokat mutattak fel, azt próbálták elhitetni a határőrökkel, hogy három kiskorú gyermekük van - írták. Voltak olyan próbálkozók is, akik Odesszában 5000 dollárért beszerzett, a katonai mozgósítás alóli felmentést igazoló orvosi papírokkal igyekeztek túljárni a hatóság munkatársainak eszén, de szintén sikertelenül. A hamisított igazolásokat a határőrök lefoglalták, az elkövetők ellen egyrészt okirat-hamisítás, másrészt a mozgósítás alóli kibúvás bűntette miatt indult hatósági eljárás. Korábban az Ukrán Állami Határőrség szóvivője, Andrij Demcsen