Az Egyesült Államok által szállított Himars rakétarendszereket már hadrendbe állították Ukrajnában, és célpontokat találnak el az Oroszország által elfoglalt kelet-ukrajnai területeken - közölte az ukrán hadsereg vezérkari főnöke.
„Az ukrán haderők tüzérei szakszerűen eltaláltak néhány célpontot, ukrán területen lévő ellenségünk katonai célpontjait” – írta a Telegram alkalmazásban Valerij Zaluzsnyij tábornok.
Az orosz erők megpróbálják déli irányból körülzárni a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében Liszicsanszkot – közölte a megye közigazgatási vezetője, Szerhij Hajdaj.
Liszicsanszk Szeverodoneckkel szomszédos, a Donyec folyó déli partján fekszik. Északi szomszédjából több hete tartó heves harcok után az ukrán erők kénytelenek voltak megkezdeni a visszavonulást. Az orosz támadások következtében Szeverodoneck nagy része romba dőlt, a százezres lakosság tízezer főre csökkent. Több ukrán katona az Azot vegyiüzembe ásta be magát, mintegy 500 polgári személlyel együtt.
Mintegy ezer kilométerrel nyugatabbra, a Lviv megyei Javorivban négy orosz rakéta eltalált egy „katonai létesítményt” – közölte a megyei kormányzó. Makszim Kozickij további részleteket nem közölt a célpontról, de Javorivban katonai támaszpont található, ahol kiképzés folyik, többek között az ukrán oldalon harcoló külföldi önkénteseké. A bázist márciusban rakétatalálat érte, akkor harmincöt ember meghalt.
Mintegy harminc rakéta csapódott be a közép-ukrajnai Zsitomir megyében, egy ukrán katona meghalt – közölte Vitalij Bucsenko kormányzó.
Északon mintegy húsz rakétát lőttek ki fehérorosz területről Csernyihiv megyére – közölte az ukrán hadsereg.
(MTI)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: