Zelenszkij rendelkezett a gáz- és áramdíjakról - Ukrajnának történelme legnehezebb fűtési szezonjára kell készülnie
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök utasította a miniszteri kabinetet, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a gáz- és áramdíjak ne változzanak a következő fűtési szezonban – jelentette az UNIAN hírügynökség az államfő esti videoüzenete alapján.
„Hangsúlyoznám, hogy konkrét feladatot tűztem ki a kormány elé, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a következő fűtési szezonban ne változzanak a gáz- és áramdíjak. Amúgy is nehéz az embereknek, mert háború van. Ez biztosítva lesz” – mondta az államfő.
Zelenszkij szerint a helyi hatóságok felelősek a távhő- és melegvíz-díjakért, és 2022–2023 telén is változatlan tarifaszintet kell biztosítaniuk helyben.
Amint arról az UNIAN beszámolt, az elnök közölte, hogy a miniszteri kabinet a következő fűtési szezonra való felkészülés céljából törzset alakít. Emellett szerinte a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy növelje a villamosenergia-export lehetőségeit - írta a Kárpátalja.
„Oroszország teljes körű megszállása volt a legnagyobb kihívás az ukrán állam történetében az elmúlt 30 évben. Idén tavasszal sikeresen lebonyolítottuk az állam történetének legnehezebb vetési akcióját. Most fel kell készülnünk. Ukrajna történetének legnehezebb fűtési szezonjára, amely ezen a télen vár ránk” – mondta Denisz Smihal ukrán kormányfő.
A miniszterelnök kiemelte, a kormány kialakít egy csapatot a fűtési szezonra való felkészülés érdekében. Fő feladatuk a rendszer kiegyensúlyozása, javítása, minden probléma gyors megoldása és a szükséges kommunikáció kialakítása az érintett szintek között.
Bevonják az önkormányzatok, a hőszolgáltatók és az állami Naftohaz képviselőit is.
Az orosz csapatok súlyosan megrongálták a kremencsuki, csernyihivi, ohtirkai, luhanszki és szevjerodonecki hőerőműveket. Több száz villanyvezeték és transzformátor alállomás is megsérült. Jelenleg ezeknek a berendezéseknek és hálózatoknak a javítása és korszerűsítése a legfőbb feladat.
Denisz Smihal úgy fogalmazott, június 1-i adatok szerint 10 milliárd köbméter gázt raktároztak az ukrán földalatti tárolókban. Ez 7,5 százalékkal, vagyis 700 millió köbméterrel több, mint például a 2014-2018-as évek középátlaga - írta a Kárpáti Igaz Szó.
„A kormány több forgatókönyvvel is kalkulál a maximális téli készültség érdekében. Ilyen körülmények között is a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy minden ukránnak világosság és meleg legyen az otthonában ezen a télen is” – mondta Ukrajna miniszterelnöke.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: