Ugrás a fő tartalomra

Az orosz erők ismét lőtték Harkivot és Mikoljivot, áldozatok

Az orosz erők kedden ismét támadták Ukrajna második legnépesebb városát, a keleti országrészben lévő Harkivot, délen pedig Mikolajivot, ahol civilek is áldozatul estek - közölték az érintett megyék kormányzói.

Vitalij Kim, Mikolajiv megye kormányzója közölte, hogy a régió központját ért orosz támadás következtében legalább tizenketten sérültek meg. Szavai szerint a lövedékek két egészégügyi intézményt és több lakóházat találtak el a városban.  

Oleh Szinyehubov, Harkiv megye kormányzója a Telegram üzenetküldő alkalmazáson arról tájékoztatott, hogy a megyeszékhely ipari övezetét érték találatok. Helyi források a Telegram-csatornán legalább 15 becsapódásról számoltak be, az egyik után komoly tűz keletkezett. Áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.  

Közben a katasztrófavédelmi szolgálat közölte, hogy 38-ra nőt a Csasziv Jar elleni vasárnapi orosz támadás halálos áldozatainak száma. A Donyeck megyei településen egy ötszintes lakóházat ért találat. Az elhunytak között van egy kilenc év körüli kisfiú. A romok alól eddig kilenc sérültet mentettek ki élve. Pavlo Kirilenko Donyeck megyei kormányzó tájékoztatása szerint mostanáig a romok mintegy 70 százalékát takarították el. A katasztrófavédelem délutáni közleménye szerint eddig több mint 400 tonna megsemmisült házelemet takarítottak el, illetve és szedtek szét, de a munkálatok még tartanak.

Az ukrán katonai hírszerzés közölte, hogy öt ukrán foglyot - egy katonát egy rendőrt és három civilt - mentettek ki "különleges művelettel" orosz fogságból, az ország déli részén orosz megszállás alá került Herszon megyéből. A kiszabadított foglyok egyikének súlyos harci sebesülései vannak. A kiszabadító műveletről több részletet nem hoztak nyilvánosságra.

Ivan Fedorov, az oroszok által elfoglalt Melitopol polgármestere a Telegramon arról adott hírt, hogy a Zaporizzsja megyében lévő város mellett, Mirne faluban kigyulladt az orosz erők egyik bázisa. A polgármester elmondása szerint ez az a bázis, ahová az oroszok katonai felszereléseiket áthelyezték, miután egy héttel ezelőtt az ukrán fegyveres erők pusztító csapásokat mértek a melitopoli repülőtér melletti orosz támaszpontra. A RIA Melitopol helyi orosz nyelvű hírportál azt írta hogy helybeliek Mirne falu közelében körülbelül 25 robbanást hallottak, és magas füstoszlop szállt fel a területről.

Ezt megelőzően az ukrán fegyveres erők keddre virradó éjjel megtámadták az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) oroszok által elfoglalt épületét Enerhodarban. A város ad otthont a szintén orosz megszállás alá került zaporizzsjai atomerőmű dolgozóinak. Az ukrajnai atomerőműveket működtető Enerhoatom állami vállalat közlése szerint a támadást az ukrán hadsereg drónokkal hajtotta végre, és eltalálták az épületet. Az Ukrajinszka Pravda hírportál a RIA Novosztyi orosz hírportál jelentése alapján azt írta, hogy az ukrán drónok két aknát dobtak egy épületre a zaporizzsjai atomerőmű közelében, de senki sem sérült meg. Az orosz hírportál által közölt fotókon az látható, hogy megsérült az épület teteje és kitörtek az ablakai.

Az ukrán fegyveres erők déli parancsnoksága megerősítette, hogy megsemmisítették az oroszok egyik lőszerraktárát a Herszon megyei Nova Kahovkában. A jelentés szerint az ukrán rakéta- és tüzérségi egységek sikeres műveletének következtében az orosz erők 52 katonát, egy 152 milliméter kaliberű tarackot és hát darab páncélozott és más járművet, valamint lőszereket veszítettek.

(MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zelenszkij döntött a hadköteles férfiak külföldi utazásának engedélyezéséről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elutasítóan válaszolt arra a lakossági petícióra, amelyben azt kezdeményezték, hogy a hadköteles korú férfiak is utazhassanak Ukrajnából külföldre a hadiállapot ideje alatt - számolt be kedden az Ukrajinszka Pravda hírportál. Az elektronikus petíciót az elnöki honlapon három hónap alatt több mint 25 ezren támogatták, így Zelenszkij köteles volt választ adni a kérdésre. A petíció indoklása szerint harcolni csak a "harcképes embereknek" kell, mások azzal lehetnek hasznosak, hogy külföldön dolgoznak, és pénzzel támogatják az ukrán hadsereget - írta az MTI. Zelenszkij viszont emlékeztetett arra, hogy az alkotmány 17. cikke szerint az állam szuverenitásának és területi integritásának védelme az egész ukrán nép dolga, az alaptörvény 65. cikke szerint pedig a haza védelme, a függetlenség, illetve Ukrajna területi integritása Ukrajna állampolgárainak felelőssége. Rámutatott továbbá arra, hogy az általános mozgósításról február 24-én rendelet születet

Kiderült, meddig hosszabbítják meg a hadiállapotot Ukrajnában

Ukrajnában ismét meghosszabbítják a hadiállapotot és az általános mozgósítás időszakát.  Augusztus 23-tól újabb 90 napra hosszabbítják meg a hadiállapotot és az általános mozgósítást Ukrajnában. Az erről szóló törvénytervezetet Volodimir Zelenszkij nyújtotta be az Ukrán Legfelsőbb Tanácsnak - tudatta az Ukrajinszka Pravda. Február 24-én, az Oroszország által Ukrajna ellen elindított teljes körű háború első napján vezették be az egész országra kiterjedő hadiállapotot Ukrajnában. Ezt követően Volodimir Zelenszkij kezdeményezésére már három alkalommal - márciusban, áprilisban és májusban - meghosszabbították a hatályát. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Egy 23 éves bátyúi főhadnagy vesztette életét az oroszok elleni háborúban

Újabb kárpátaljai áldozatot követelt Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja. A Bátyúi kistérség közleménye szerint a frontvonalon életét vesztette Vitalij Holubka főhadnagy. "Szomorúan tudatjuk, hogy 2022. augusztus 12-én, államunk függetlenségét, szuverenitását és területi integritását védve, a frontvonalon életét vesztette kistérségünk lakosa - Golubka Vitalij főhadnagy (született: 1999. szeptember 1.). Kistérségünk minden lakosa nevében őszinte részvétünket fejezzük ki az elesett katona hozzátartozóinak. Örök dicsőség és tisztelet a Hősnek!A temetés idejéről és helyéről tájékoztatjuk a lakosságot." - olvasható a közleményben . Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Sok hadköteles férfi fellélegezhet, az ukrán védelmi miniszter konkretizálta kiket mozgósítanak

A jelen helyzetben nincs szükség a személyi állomány növelésére, hanem specialisták kellenek - erősítette meg Olekszij Reznyikov védelmi miniszter. Ukrajnában az adott helyzetben nem mozgósítanak mindenkit válogatás nélkül. Konkrét szakmai tudással rendelkezőket hívnak be – nyilatkozta a Reznyikov a Kárpáti Igaz Szó szerint. Hozzátette: az adott körülmények között nem indokolt a hadsereg személyi állományának felduzzasztása, hanem konkrét feladatok elvégzésére képes specialistákat keresnek. A védelmi tárca vezetője rámutatott: a mozgósítást a vezérkar szakemberei irányítják - írta a Korrespondent hírportál. „Ők értékelik a létszámot, az erőt és eszközöket, melyek egy adott harci feladat elvégzésére szükségesek, és felbecsülik a veszteségeket is. Legyünk realisták, nekünk is vannak veszteségeink, sebesültek és –   sajnos – elesettek is” – mondta Reznyikov. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Az orosz delegáció felajánlotta, hogy kivonják csapataikat Ukrajnából

Meglepő kijelentést tett Olekszij Aresztovics, az ukrán elnöki hivatal tanácsadója. Mark Fejgin újságírónak nyilatkozva azt állította, hogy az ő információi szerint a márciusi isztambuli béketárgyalásokon az orosz delegáció felajánlotta, kivonják csapataikat a február 23-a után elfoglalt ukrajnai területekről cserébe azért, ha Ukrajna lemond NATO-csatlakozási törekvéseiről és neutrális, azaz katonailag független státuszt hirdet - írta a Kárpáti Igaz Szó. Aresztovics hozzáfűzte, erre vonatkozó információja nem az elnöki hivataltól származik, hanem más, alternatív csatornákon keresztül szerzett tudomást erről a fejleményről. Az ominózus interjúban arra is panaszkodott, hogy nincs belelátása az ukrán fegyveres erők terveibe, valójában nagyon keveset tud a front állásáról, a reális állapotokról. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Eddig tart a mozgósítás Ukrajnában

A mozgósítás Ukrajnában a hadiállapot megszüntetéséig fog folytatódni, a férfiakat továbbra is a katonai szakterületek létszámigényének megfelelően hívják majd be szolgálatra – közölte vasárnap Roman Horbacs, a fegyveres erők szárazföldi erői parancsnoksága személyzeti osztályának vezetője a liga.net hírportálnak adott interjújában. A Kárpát.in.ua szerint Horbacs elmondta, Ukrajnában a mozgósítás folyamatban van, és a front szükségleteitől, vagyis a fegyveres erők emberveszteségétől függ. Maga a mozgósítás pedig a hadiállapot megszüntetéséig tart – tette hozzá. „A mozgósítás közvetlenül függ a katonai egységek további létszámigényétől. Még ha a frontokon súlyosbodik is a helyzet, minden mozgósítási feladatot teljesíteni fogunk” – jelezte. Az osztályvezető hangsúlyozta, „hogy ma már van elég ember az ukrán fegyveres erőkben, minden régió 100 százalékban vagy még jobban teljesítette a mozgósítási tervet. Mára februárhoz képest tízszeresére csökkent a katonai egységek létszámfeltöltési

A fronton életét vesztette egy kárpátaljai ezredes

A fronton vesztette életét Ihor Olekszjuk ezredes – tudatta a Munkácsi Városi Tanács a hivatalos Facebook-oldalán. Olekszjuk ezredest Volodimr Zelenszkij elnök korábban a Bohdan Hmelnickij érdemrend III. fokozatával tüntette ki. A katona temetési szertartását augusztus 15-én tartják Munkácson - tudatta a Kárpátalja ma.  KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: