Ugrás a fő tartalomra

Belga király: "nem hagyjuk, hogy egy nukleáris nagyhatalom zsarolással megosszon bennünket"

"Nem hagyjuk, hogy nukleáris nagyhatalom zsarolással megosszon bennünket, és megtörje a szolidaritásunkat Ukrajnával" - hangsúlyozta szerdán Fülöp belga király televíziós beszédében, amelyet Belgium függetlenné válásának ünnepe, július 21. alkalmából tartott.

A The Brussels Times hírportál tudósítása szerint a király egyértelmű támogatásáról biztosította Ukrajnát, és összetartásra, szolidaritásra szólított fel a belga népet "a nehéz idők átvészelése érdekében." Felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrajnai háború következményei már az egész világon, így Belgiumban is érzékelhetőek.

"Az infláció erőteljes emelkedése alááshatja gazdaságunkat és társadalmunkat is. Sok honfitársunknak nehéz dolga van a jelenlegi áremelkedés miatt, különösen az alacsony jövedelmű háztartásoknak, az egyszülős családoknak és a segélyből élőknek" - jelentette ki.

Fülöp király szerint meg kell akadályozni, hogy a lakosság különböző rétegei közötti szakadék tovább szélesedjen. Mint mondta, a befogadáson és szolidaritáson alapuló belga társadalmi modell képes felfogni a sokkokat, de a magas energiaköltségek nehéz döntéseket tesznek majd elkerülhetetlenné. Figyelmeztetett emellett "az önérdek motiválta tekintélyelvű rendszerek és reflexek újjáéledésének veszélyére".

"Válaszoljunk ezekre a kihívásokra a demokráciába vetett rendíthetetlen hittel. Az összetartás és a befogadás előmozdításával. Ne ássuk tovább azokat az árkokat, amelyek elválaszthatnak minket"- hangoztatta.

A király szerint az Európai Unión belüli összefogás lehetővé tette a közös fellépést az egészségügy, a honvédelem, az energiaügyek és a menekültek befogadása terén. "Ez az összetartás alapvető fontosságú ahhoz, hogy a tagállamok közötti egyenlőtlenségek ne növekedjenek a lakosság kárára"- emelte ki.

Beszéde végén felszólította a belga népet, hogy ne veszítse szem elől a globális felmelegedés elleni küzdelemben meghatározott célokat. "Ebben a tekintetben azt remélem, hogy a fosszilis tüzelőanyagok árának emelkedése hozzájárul majd az energetikai átállás felgyorsításához"- jelentette ki.

(MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

"A harcképes embereknek kell harcolniuk, az elnök engedélyezze a 18-60 év közötti férfiak kiutazását"

Több mint 25 ezer aláírás gyűlt össze az ukrán elnök honlapján a hadköteles férfiak országból történő kiutazására vonatkozó korlátozások megszüntetését szorgalmazó harmadik elektronikus petíció alatt, tehát Volodimir Zelenszkijnek válaszolnia kell a beadványra – számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportálra hivatkozva a Kárpát.in.ua. A cikk szerint a petíció szerzője, Julija Bulavina úgy vélte, hogy „a harcképes embereknek kell harcolniuk”. Ezért arra kéri az elnököt, hogy engedélyezze a 18-60 év közötti, katonai tapasztalattal nem rendelkező, valamint a korlátozott katonai szolgálati alkalmassággal rendelkező férfiak kiutazását az országból. A petíció május 19-én jelent meg az elnök honlapján, és több mint 27 000 aláírást gyűjtött össze, és most Zelenszkijnek válaszolnia kell rá. Mint Bulavina közölte, február 24-e után több mint 110 000 ember tért vissza Ukrajnába, és több mint 100 000 önkéntes jelentkezett a területvédelmi egységekbe, és 20 000 harcos a Nemzetközi Légióba. Ezenkívül

Kuleba elmondta, Ukrajna mikor fog problémaként tekinteni Magyarországra

Ukrajna Magyarországra csak akkor fog problémaként tekinteni, ha a magyar kormány Kijev ellenes kijelentései egybeesnek a döntéseivel" - jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az RBK-Ukrajina hírportál szerint. "Úgy gondolom, hogy Magyarország önmagának "ötödik oszlopa". Ez az ő belpolitikájuk, a magyar embereknek kell eldönteniük, hogy ez mennyiben felel meg az ő érdekeiknek" - mondta a diplomata. Szerinte Magyarország kijelentései nem mindig jelentenek problémát Ukrajnának, hiszen nem mindig esnek egybe az ország döntéseivel és tetteivel. Budapest például csatlakozott az Oroszország elleni szankciókhoz, támogatta Ukrajna EU-tagjelölt státuszának megadását. Ugyanakkor előfordultak olyan esetek, amikor Magyarország blokkolt néhány lehetséges új szankciót a Kreml ellen. "Vagyis amíg Magyarország nyilatkozatai nem esnek egybe Ukrajnával kapcsolatos döntéseivel, addig lehet élni és dolgozni. Ha az, amit mondanak, kezd egybeesni azzal, amit csinál

Ezek a férfiak elhagyhatják Ukrajnát, de a végső döntést a határőrök hozzák meg

A katonai nyilvántartásból törölt férfiak elhagyhatják Ukrajnát  - közölte az Állami Határőrszolgálat a hivatalos honlapján. Ugyanakkor hozzátették: a végső döntést a határőrök hozzák majd meg, miután átellenőriztek minden szükséges okmányt. A hatályban lévő törvények értelmében a következő kategóriákba eső férfiaknak engedélyezték, hogy elhagyják az országot: rokkanttá nyilvánított személyek, illetve azok a férfiak, akiket a hadkiegészítő parancsnokság egészségügyi bizottsága szolgálatra alkalmatlannak nyilvánított és törölték a katonai nyilvántartásból. Azon férfiak, akik rendelkeznek a területi toborzóközpont által kiállított, „katonai nyilvántartásból eltávolítva” jelzéssel ellátott okmánnyal, ez a jelzés nem igazolja sem a rokkantságot, sem a katonai szolgálatra alkalmatlanságot, ezért nekik fel kell venniük a kapcsolatot a toborzóközponttal. ( Kárpátalja ) KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Novák Katalin visszavonta két kárpátaljai magyar állampolgárságát

Novák Katalin magyar köztársasági elnök Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter előterjesztésére arról döntött, hogy mostantól ketten már nem magyar állampolgárok - írta a 24.hu. A határozatok most is a törvénynek arra a paragrafusára hivatkoznak, amely szerint az állampolgárság visszavonható attól, aki állampolgárságát a jogszabályok megszegésével, így különösen valótlan adatok közlésével, adatok vagy tények elhallgatásával a hatóságot félrevezetve szerezte meg. A határozatokban feltüntetett adatok alapján Novák Katalin egy Csománfalván (Ukrajna, Kárpátalja, Técsői járás) született 35 éves nő, illetve egy Kovácsréten (Ukrajna, Kárpátalja, Huszti járás) született 41 éves férfi magyar állampolgárságát vonta vissza. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Az ideiglenesen katonai szolgálatra alkalmatlannak minősített hadköteles személyek elhagyhatják Ukrajnát

Az érvényben lévő szabályok értelmében azok a férfiak, akiket a katonaorvosi bizottság ideiglenesen szolgálatra alkalmatlannak ítél, átléphetik a határt - olvasható az állami határőrség közleményben . Ehhez fel kell mutatniuk a határátkelőn az ezt igazoló okmányt. Ukrajna „A mozgósítás előkészítéséről és a mozgósításról” szóló törvénye értelmében a mozgósítás során a meghatározott eljárás szerint fogyatékosnak minősített, illetve a katonaorvosi bizottság következtetése szerint ideiglenesen katonai szolgálatra alkalmatlannak minősített hadköteles személyek, nem sorozhatók be. Az átmeneti alkalmatlanság hat hónapig érvényes, utána ismét részt kell venni egy orvosi vizsgálaton - írta a Kárpáti Igaz Szó . Nem hagyhatja el viszont az országot az, akinek a katonakönyvében „békeidőben katonai szolgálatra alkalmatlan, háborúban korlátozottan alkalmas” minősítés szerepel, mivel „A mozgósítás előkészítéséről és a mozgósításról” szóló törvény 23. cikkelye 1. részében nem szerepel ilyen kategória,

Danilov üzent a külföldre menekült ukrán férfiaknak: ne bújjanak a nők szoknyája mögé

Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára biztos abban, van más alternatíva, ha egy férfi nem tud fegyvert fogni a háború alatt, ezért semmi esetre sem meneküljön senki külföldre - írta az RBK-Ukrajina hírportál. "Nem kell a nők szoknyája mögé bújni, és elmenekülni az országból. Segítenünk kell. Ha nem tud harcolni és fegyvert fogni, segítsen más módon. Keressen meg minden más lehetőséget" - fogalmazott a tisztségviselő. Danilov megjegyezte: igazságtalan az, hogy míg egyes férfiak védelmezik Ukrajnát, addig mások menekülőre fogják. Az más kérdés, ha valakit bizonyos okok miatt valóban nem lehet mozgósítani - tette hozzá. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Ekkor függeszthetik fel a nyugdíj utalását Ukrajnában

Abban az esetben, ha a nyugdíjra jogosult személy számláján hat hónapon keresztül nem látnak a kiutaláson kívül más mozgást, a Nyugdíjalap felfüggeszti a folyósítást - mondta el az Interfax ukrán hírügynökségnek adott interjújában Okszana Zholnovics szociálpolitikai miniszter. A tárcavezető szavai szerint erre azért van szükség, mert nem tudhatják, hogy az adott személy valami oknál fogva nem tud a pénzéhez jutni, vagy történt vele valami. Megnyugtatásul elmondta, az összeg nem tűnik el: amint a nyugdíjas jelentkezik, és igazolja a személyazonosságát, folytatják a folyósítást. A miniszter hangsúlyozta: a korábban zárolt összegek is kiutalásra kerülnek. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: