Ugrás a fő tartalomra

Orosz házelnök: Amerika jobban teszi, ha emlékszik, van ott orosz terület

"A tisztességesség még nem jelent gyengeséget. Mindig van mivel válaszolnunk. Amerika pedig jobban teszi, ha mindig emlékszik: van ott orosz terület – Alaszka. Amikor rendelkezni kezdenek a mi külföldön lévő vagyonunkkal, mielőtt ezt tennék, jobban teszik, ha belegondolnak, hogy nekünk is van mit visszaszereznünk!" – jelentette ki a duma ülésén Vjacseszlav Volodin házelnök, Vlagyimir Putyin államfő közeli szövetségese. Szavai arra utalnak, hogy a Kreml lázasan keresi, mivel tudna visszavágni az ukrajnai háború miatt szankciók sorát elfogadó „kollektív nyugatnak”, legfőképpen pedig az Egyesült Államoknak - írta a Népszava.

Alaszka visszaszerzését korábban csak az orosz politika kedvenc provokátora, a tavasszal koronavírus-fertőzésben elhunyt Vlagyimir Zsirinovszkij vetette föl időről időre. Az ötlet azonban nagyjából annyira vehető komolyan, mint amikor Donald Trump elnök meg akarta venni Dániától Grönlandot. Talán még annyira sem, hiszen feltételezi, hogy az USA önként lemondana egyik tagállamáról – vagy azt, hogy Oroszország háborúban legyőzné a világ messze legerősebb hadseregét. Zsirinovszkij halála után a Kreml pártjához, az Egységes Oroszországhoz tartozó Oleg Matvejcsev duma-képviselő állt elő azzal, hogy Oroszországnak mindent vissza kell szereznie, ami egykor az övé vagy a Szovjetunióé volt. Mike Dunleavy alaszkai kormányzó erre a Twitteren válaszolt: „Sok szerencsét hozzá!… Több százezer felfegyverzett alaszkai polgár és katona gondolja másként a dolgot.”

Ha Alaszka miatt nem is valószínű, hogy kitörne az atomháború, Putyin elnök nyilatkozatai miatt világszerte érezhető az aggodalom. Lengyelországban és Romániában már jódtablettát osztogatnak, amelyet nukleáris támadás esetén kellene bevenni, csökkentendő a sugárfertőzés hatásait. A kereslet Belgiumban, Hollandiában és másutt is megugrott, a patikusok nem győznek figyelmeztetéseket kiadni, miszerint előre értelmetlen és káros bevenni a pirulákat.

A világon mintegy 9600 nukleáris robbanófej áll bevetésre készen – még néhány ezer raktárakban várja, hogy szétszereljék. Az arzenál 90 százalékán Oroszország és az Egyesült Államok osztozik, a harmadik helyezett Kínának „csupán” 350 robbanófeje van. Egyedül az orosz védelmi doktrína feltételezi az atomfegyver elsőként való bevetését egy hagyományos fegyverekkel vívott háborúban – ha az létében fenyegeti az országot. Az egzisztenciális veszély mibenléte homályos, de feltételezhető, hogy a Putyin-rezsim túlélését fenyegető vereségre is érthető. Arra pedig mindenképpen, ha Ukrajna a mostani realitásokra rácáfolva netán hatékony támadást tudna indítani a 2014-ben elveszített Krím visszafoglalására.

Amerikai részről fokozottan figyelik a Putyin által elrendelt nukleáris gyakorlatokat és az orosz raktárokat. A kérdés szakértője, Eric Schlosser amerikai újságíró a The Atlantic honlapján azt írta, hogy az oroszok azonnal csak a tengeralattjárókon és a szárazföldi silókban telepített stratégiai rakétáikat vethetik be. Minden más, így a repülőgépekről indítható vagy szárazföldi taktikai fegyverek esetében előbb ki kell hozni a robbanófejeket a depóból és eljuttatni a hordozókhoz. Ez legalábbis néhány órát venne igénybe és az amerikai hírszerzés több forrásból is értesülne róla: a műholdak, az országutakra telepített titkos kamerák és a tározókat szemmel tartó ügynökök révén. A Fehér Háznak tehát lenne némi ideje a válasz megfontolására.

Az oroszok négy forgatókönyv közül választhatnak, robbanthatnak bombát demonstrációs céllal a Fekete-tenger fölött, megpróbálhatják lefejezni az ukrán politikai vezetést, csapást mérhetnek egy kizárólag katonai célpontra, végül okozhatnak tömeges emberveszteséget egy nagyvárosban. Az amerikai válasz nyilván attól is függene, hogy ezek közül mi következne be. Felmerülhet a Fekete-tengeri hadiflotta vagy a Kercsi-híd elleni nukleáris csapás, de az ukrán légtér fölötti teljes repülési tilalom is, akár az orosz honi légvédelem részleges kiiktatásával. Ha viszont Litvániát vagy Lengyelországot érné orosz atomtámadás, az bizonyosan világháborúhoz vezetne. A Pentagon szimulációi során egyik lehetséges forgatókönyv sem végződne jól, s a Fehér Ház állandó stábot hozott létre az opciók vizsgálatára.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zelenszkij döntött a hadköteles férfiak külföldi utazásának engedélyezéséről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elutasítóan válaszolt arra a lakossági petícióra, amelyben azt kezdeményezték, hogy a hadköteles korú férfiak is utazhassanak Ukrajnából külföldre a hadiállapot ideje alatt - számolt be kedden az Ukrajinszka Pravda hírportál. Az elektronikus petíciót az elnöki honlapon három hónap alatt több mint 25 ezren támogatták, így Zelenszkij köteles volt választ adni a kérdésre. A petíció indoklása szerint harcolni csak a "harcképes embereknek" kell, mások azzal lehetnek hasznosak, hogy külföldön dolgoznak, és pénzzel támogatják az ukrán hadsereget - írta az MTI. Zelenszkij viszont emlékeztetett arra, hogy az alkotmány 17. cikke szerint az állam szuverenitásának és területi integritásának védelme az egész ukrán nép dolga, az alaptörvény 65. cikke szerint pedig a haza védelme, a függetlenség, illetve Ukrajna területi integritása Ukrajna állampolgárainak felelőssége. Rámutatott továbbá arra, hogy az általános mozgósításról február 24-én rendelet születet

Kiderült, meddig hosszabbítják meg a hadiállapotot Ukrajnában

Ukrajnában ismét meghosszabbítják a hadiállapotot és az általános mozgósítás időszakát.  Augusztus 23-tól újabb 90 napra hosszabbítják meg a hadiállapotot és az általános mozgósítást Ukrajnában. Az erről szóló törvénytervezetet Volodimir Zelenszkij nyújtotta be az Ukrán Legfelsőbb Tanácsnak - tudatta az Ukrajinszka Pravda. Február 24-én, az Oroszország által Ukrajna ellen elindított teljes körű háború első napján vezették be az egész országra kiterjedő hadiállapotot Ukrajnában. Ezt követően Volodimir Zelenszkij kezdeményezésére már három alkalommal - márciusban, áprilisban és májusban - meghosszabbították a hatályát. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Egy 23 éves bátyúi főhadnagy vesztette életét az oroszok elleni háborúban

Újabb kárpátaljai áldozatot követelt Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja. A Bátyúi kistérség közleménye szerint a frontvonalon életét vesztette Vitalij Holubka főhadnagy. "Szomorúan tudatjuk, hogy 2022. augusztus 12-én, államunk függetlenségét, szuverenitását és területi integritását védve, a frontvonalon életét vesztette kistérségünk lakosa - Golubka Vitalij főhadnagy (született: 1999. szeptember 1.). Kistérségünk minden lakosa nevében őszinte részvétünket fejezzük ki az elesett katona hozzátartozóinak. Örök dicsőség és tisztelet a Hősnek!A temetés idejéről és helyéről tájékoztatjuk a lakosságot." - olvasható a közleményben . Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Sok hadköteles férfi fellélegezhet, az ukrán védelmi miniszter konkretizálta kiket mozgósítanak

A jelen helyzetben nincs szükség a személyi állomány növelésére, hanem specialisták kellenek - erősítette meg Olekszij Reznyikov védelmi miniszter. Ukrajnában az adott helyzetben nem mozgósítanak mindenkit válogatás nélkül. Konkrét szakmai tudással rendelkezőket hívnak be – nyilatkozta a Reznyikov a Kárpáti Igaz Szó szerint. Hozzátette: az adott körülmények között nem indokolt a hadsereg személyi állományának felduzzasztása, hanem konkrét feladatok elvégzésére képes specialistákat keresnek. A védelmi tárca vezetője rámutatott: a mozgósítást a vezérkar szakemberei irányítják - írta a Korrespondent hírportál. „Ők értékelik a létszámot, az erőt és eszközöket, melyek egy adott harci feladat elvégzésére szükségesek, és felbecsülik a veszteségeket is. Legyünk realisták, nekünk is vannak veszteségeink, sebesültek és –   sajnos – elesettek is” – mondta Reznyikov. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Az orosz delegáció felajánlotta, hogy kivonják csapataikat Ukrajnából

Meglepő kijelentést tett Olekszij Aresztovics, az ukrán elnöki hivatal tanácsadója. Mark Fejgin újságírónak nyilatkozva azt állította, hogy az ő információi szerint a márciusi isztambuli béketárgyalásokon az orosz delegáció felajánlotta, kivonják csapataikat a február 23-a után elfoglalt ukrajnai területekről cserébe azért, ha Ukrajna lemond NATO-csatlakozási törekvéseiről és neutrális, azaz katonailag független státuszt hirdet - írta a Kárpáti Igaz Szó. Aresztovics hozzáfűzte, erre vonatkozó információja nem az elnöki hivataltól származik, hanem más, alternatív csatornákon keresztül szerzett tudomást erről a fejleményről. Az ominózus interjúban arra is panaszkodott, hogy nincs belelátása az ukrán fegyveres erők terveibe, valójában nagyon keveset tud a front állásáról, a reális állapotokról. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Eddig tart a mozgósítás Ukrajnában

A mozgósítás Ukrajnában a hadiállapot megszüntetéséig fog folytatódni, a férfiakat továbbra is a katonai szakterületek létszámigényének megfelelően hívják majd be szolgálatra – közölte vasárnap Roman Horbacs, a fegyveres erők szárazföldi erői parancsnoksága személyzeti osztályának vezetője a liga.net hírportálnak adott interjújában. A Kárpát.in.ua szerint Horbacs elmondta, Ukrajnában a mozgósítás folyamatban van, és a front szükségleteitől, vagyis a fegyveres erők emberveszteségétől függ. Maga a mozgósítás pedig a hadiállapot megszüntetéséig tart – tette hozzá. „A mozgósítás közvetlenül függ a katonai egységek további létszámigényétől. Még ha a frontokon súlyosbodik is a helyzet, minden mozgósítási feladatot teljesíteni fogunk” – jelezte. Az osztályvezető hangsúlyozta, „hogy ma már van elég ember az ukrán fegyveres erőkben, minden régió 100 százalékban vagy még jobban teljesítette a mozgósítási tervet. Mára februárhoz képest tízszeresére csökkent a katonai egységek létszámfeltöltési

A fronton életét vesztette egy kárpátaljai ezredes

A fronton vesztette életét Ihor Olekszjuk ezredes – tudatta a Munkácsi Városi Tanács a hivatalos Facebook-oldalán. Olekszjuk ezredest Volodimr Zelenszkij elnök korábban a Bohdan Hmelnickij érdemrend III. fokozatával tüntette ki. A katona temetési szertartását augusztus 15-én tartják Munkácson - tudatta a Kárpátalja ma.  KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: