Ugrás a fő tartalomra

Az orosz földgázimport leállítását követelő félmeztelen aktivisták zavarták meg a német kancellár lakossági fórumát

Az orosz földgázimport leállítását követelő félmeztelen aktivisták zavarták meg vasárnap Olaf Scholz német kancellárt berlini lakossági fórumát - jelentette az MTI.

A kancellári hivatal kertjében tartott rendezvényen éppen véget ért a beszélgetés, Olaf Scholz már a vendégekkel fotózkodott, amikor közrefogta két fiatal nő, akik azonban nem szelfit készítettek a kormányfővel, hanem hirtelen lerántották magukról trikójukat.

A fedetlen felsőtestű aktivisták játék papírpénzt szórtak szét és az orosz földgázimport leállítását követelő lózungokat kiabáltak. Felsőtestükön az a felirat látszott, hogy Gas embargo now (Gázembargót most).

A kancellár nem reagált a követelésekre. Az aktivistákat biztonsági emberek vezették el.

Az incidens a szövetségi kormány nyílt napján történt. A hagyományos - huszonegyedik alkalommal megtartott - szombat-vasárnapi rendezvénysorozaton valamennyi minisztériumban szerveztek  kiállításokat, fórumokat, ismeretterjesztő játékokat, koncerteket. Több tárcánál kiemelten foglalkoztak Ukrajna helyzetével, a külügyminisztériumban például külön standon mutatták be az orosz támadás ellen védekező országnak nyújtott német segítség formáit, és ukrán előadóművészeket is meghívtak.

 Olaf Scholz lakossági fórumán is volt szó az Ukrajna ellen indított orosz háborúról és annak németországi következményeiről. A kancellár ezzel összefüggésben a többi között kifejtette, hogy már 2023 elején üzembe állíthatják a cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására alkalmas első németországi tengeri terminált, majd év közben két másikat, és így 2024 elejére sikerülhet megoldani az "ellátásbiztonsági problémánkat".

Olaf Scholz számos alkalommal kiállt nyilvánosan amellett, hogy az Európai Unió (EU) ne korlátozza az oroszországi földgázimportot. A napokban tartott nyári nemzetközi sajtóértekezletén például kifejtette, hogy helyesen döntött az EU és a legfejlettebb iparosodott országait összefogó G7 csoport azzal, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggésben nem sújtotta szankciókkal az orosz gázbehozatalt.

Kiemelte, hogy számos kelet-európai uniós tag "nagyon-nagyon erősen" függ az orosz földgázszállításoktól, és Németország is részben - a norvég és holland import mellett - az orosz forrásra építi az ellátást.

Aláhúzta, hogy Németország részéről is hiba volt az orosz importfüggőség kialakítása, korábban el kellett volna kezdeni a diverzifikációt, a több forrásra alapozó földgázellátás kiépítését.

Azonban a tavaly decemberben hivatalba lépett kormány már jóval az Ukrajna elleni háború kezdete előtt elkezdte felmérni, hogy milyen következményekkel járhat az orosz szállítások kiesése, és időközben számos jelentős lépést tett, így nagy ütemben halad a többi között az LNG  fogadására alkalmas terminálok kialakításának előkészítése - tette hozzá Olaf Scholz.

Arról is szólt, hogy az LNG mellett az európai vezetékrendszer fejlesztését is folytatni kell, így előre kell mozdítani a Németország, illetve Közép-Európa felé a Portugália-Spanyolország-Franciaroszág útvonalon érkező nemzetközi vezetékrendszer ügyét. Egy ilyen földgázvezeték igen nagy mértékben javíthatná az ellátási helyzetet - mondta a német kancellár.

Ugyanakkor Németország mindenképp szolidaritást vállal európai uniós partnereivel, szükség esetén segít a földgázellátás biztosításában - tette hozzá.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy izraeli történészprofesszor szerint Putyin miatt kihalhat az emberiség

A Vlagyimir Putyin által elindított háború még az emberi faj túlélését is veszélyeztetheti – írta esszéjében Juval Noah Harari izraeli történészprofesszor, számos bestseller szerzője. A The Atlantic oldalán publikált írásban Harari felidézte: egyik korábbi munkájában még arról írt, hogy az utóbbi évtizedek viszonylag békés időszaka után a háborús kockázatok kisebbek lehetnek a jövőben. Azzal is érvelt, hogy gazdaságilag és geopolitikai értelemben sem éri már meg háborút indítani - írta az Index . Ezek a tényezők végül azért nem garantálták a békét, mert az „emberi hülyeség” még mindig a világ egyik legfontosabb mozgatórugója, és a világ vezető politikusai is gyakran csinálhatnak „hülyeségeket” – írta most Harari, aki azt is elismerte, hogy teljesen váratlanul érte és megdöbbentette az ukrajnai invázió. Hozzáfűzte: a háború elindítása „előrelátható, Oroszországra és az egész emberiség számára is pusztító következményekkel járt”, és emiatt még egy „szívtelen, megalomániás” Putyintól sem

Vitalij Klicsko belépett az ukrán hadseregbe

Kijev polgármestere belépett az ukrán hadseregbe és elkezdett részt venni a területvédelmi gyakorlatokon az ukrán fővárosban . “Sokan közülünk a hadseregben szolgáltak, és ezeket a képességeket vissza kellett állítani” – mondta a Telegraph-nak adott interjúban Vitalij Klicsko, aki korábban Katonai Világjátékokat is nyert. “Úgy gondolom, hogy egy ilyen képzés elengedhetetlen egy olyan ország felső- és középszintű tisztviselői számára, amely közel nyolc éve háborúban áll” - tette hozzá. Fotó:Instagram KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Fontos információt jelentett be a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány

A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány tudatja az érintettekkel, hogy az egészségügyi dolgozók támogatása, a gyermekétkeztetési támogatás és az oktatási-nevelési támogatás megérkezett.  Az összegek előreláthatólag december 23-tól lesznek felvehetők. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Magyarországon elfogatóparancs van érvényben egy mezőkaszonyi nő ellen

Bachkov Máriát közokirat-hamisítás miatt körözik. A kárpátaljai származású nő ellen a magyar rendőrség honlapja szerint jelenleg elfogató parancs van érvényben - olvasható a police.hu oldalán. Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3642-524-600/33-11-os telefonszámon és a kir.szabolcsmrfk.dl@szabolcs.police.hu e-mail címen tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Az ukrán-magyar kettős állampolgársággal rendelkező hadköteles férfiak figyelmébe!

Ukrajna jogszabályai szerint a kettős állampolgárság nem elismert Ukrajnában. Ukrajna állampolgárának számít az a kettős állampolgárságú személy, aki ukrán állampolgársággal is rendelkezik. A hadköteles férfiaknak hadiállapot idején k ettős állampolgárként az ukrán határt átlépni magyar útlevéllel nem lehet. Csak akkor van erre lehetőség, ha a kettős állampolgár lemond az ukrán állampolgárságáról. Azonban csak onnantól kezdve lehet használni az ukrán határátlépéshez a magyar útlevelet, ha az ukrán állampolgárságról való lemondással kapcsolatos kérvényt Ukrajna elnöke is jóváhagyta. Az ukrán állampolgárság elvesztésének és megszüntetésének okait Ukrajna állampolgárságról szóló törvényének 18. és 19. cikke határozza meg.  Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

„A terrorista állam folytatja háborúját a civil lakosság ellen” - Ismét dróntámadás érte Kijevet

Az orosz hadsereg kéttucatnyi drónnal támadta az ukrán fővárost, Kijevet hétfőn hajnalban – jelentették a helyi hatóságok. A kijevi hatóságok arról számoltak be a Telegramon, hogy több mint húsz iráni gyártmányú drónt észleltek a főváros légterében, melyek közül legalább 15-öt lelőttek. Egy fontos infrastrukturális létesítményt találat ért. Előzetes értesülések szerint a támadás nem követelt halottakat vagy sebesülteket. Vitalij Klicsko kijevi polgármester szintén a Telegramon azt közölte, hogy robbanásokat lehetett hallani a Sevcsenkivszkij és Szolomjanszkij kerületben. Hozzátette, sebesülésekről nem érkezett jelentés, sürgősségi szolgálatok dolgoznak a helyszínen. Egy szemtanú a Reutersnek arról számolt be, hogy Sevcsenkivszkij kerületben az egyik becsapódás helyszínén tűz ütött ki. Olekszij Kuleba, a kijevi régió kormányzója arról írt a Telegramon, hogy a fővárost körülölelő megyében több infrastrukturális létesítmény és magánház károkat szenvedett, két személy megsérült. „A terrori

Smihal: az ukránok nyugdíj és fizetés nélkül maradhatnak

Ha nem lenne a nyugati pénzügyi támogatás, az ukránok már most sem kapnának nyugdíjat és fizetést, ezért nagyon fontos, hogy az Európai Unió minél hamarabb utalja Ukrajnának a megígért pénzeket – jelentette ki vasárnap Denisz Smihal miniszterelnök egy német lapinterjúban, melyet az RBK-Ukrajina hírportál szemlézett. A kormányfő a Frankfurter Allgemeine Zeitung c ímű német lapnak nyilatkozva elmondta, hogy Ukrajna óriási támogatást kap partnereitől, és az első helyen az Egyesült Államok, a másodikon pedig az Európai Unió áll - írta a Kárpát.in.ua . Németország élen jár a pénzügyi támogatások terén, de a megígért 9 milliárdos európai csomagból 3 milliárd eurót blokkoltak, elsősorban azért, mert Berlin ezeket a forrásokat nem hitelek, hanem támogatások formájában akarná biztosítani Ukrajnának – mutatott rá. „Számunkra az a legfontosabb, hogy minél hamarabb megérkezzen a pénz. Szükségünk van rá, hogy a pénzügyi rendszerünk a felszínen maradjon. Az, hogy hitelről vagy támogatásról lesz sz