Ugrás a fő tartalomra

Több mint 160 rakétát lőttek Gázából Izrael felé, Jeruzsálem egyhetes hadműveletre készül

Péntek estétől szombat reggelig több mint 160 rakétát lőttek a Gázai övezet katonai szervezetei Izrael felé, Jeruzsálem egyhetes hadműveletre készül - jelentette szombat reggel a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

Éjjel is folytatódtak az Izrael elleni rakétatámadások, de a Vaskupola légvédelmi rendszer a katonai szóvivő szerint kilencvenöt százalékos hatékonysággal működik, sikeresen befogta az izraeli lakott területekre irányzott lövedékeket. A 160-ból mintegy harminc palesztin rakéta a Gázai övezetben ért földet.

A péntek délután bejelentett Hajnalhasadás hadműveletben Izrael az Iszlám Dzsihád terrorszervezet több tucat gázai célpontját lőtte, köztük legkevesebb hat fegyverkészítő műhelyt, két fegyverraktárt, hat megfigyelő állomást és öt rakétakilövő helyet.

Ciszjordániában letartóztatták az Iszlám Dzsihád mintegy 20 aktivistáját, köztük az ismert Nadzsah Kabaibát, akit korábban már fogva tartottak izraeli börtönben. Az őrizetbe vételek során nem történtek sebesülések.  

"Ha szükséges, akkor nem Dzsabari lesz az utolsó célpont" - közölte az izraeli hadvezetés, a harcokat péntek délután elindító célzott légicsapásra utalva, amelyben kivégezték Tajszir Dzsabarit, az Iszlám Dzsihád szervezet egyik legfontosabb katonai parancsnokát. Az izraeli támadásokban a Gázai övezetben eddig legkevesebb tíz ember vesztette életét, köztük 2-3 civil, - egyikük egy 5 éves kislány volt, - s legkevesebb 80-an megsebesültek.

Az izraeli légicsapásokban megölték Abdullah Kadomot, az Iszlám Dzsihád páncélelhárító rendszerének vezetőjét is. "Ők ketten (Dzsabarival) álltak a támadásos fenyegetések mögött a Gázai övezetben" - közölte az izraeli hadsereg.

Az övezetet irányító iszlamista Hamász szervezet mindeddig nem avatkozott be a harcokba, nem indított rakétákat. A lap korábbi értesülései szerint Jeruzsálem egyiptomi közvetítéssel megpróbálja megakadályozni a Hamász részvételét.

Viszont két másik szervezet csatlakozott az Iszlám Dzsihádhoz: az övezet harmadik legnagyobb tömörülése, az Ellenállási Bizottságok, amelyet a második intifáda, vagyis palesztin felkelés idején, a kétezres évek elején hoztak létre a Hamász, a Fatah és az Iszlám Dzsihád korábbi tagjai, valamint a Fatah párt gázai fegyveres alakulata, a Suhada al-Aksza.

Az izraeli haderők bejelentették, hogy egyelőre nem folynak tárgyalások az Iszlám Dzsiháddal a harcok beszüntetéséről. "Egyhetes akcióra készülünk" - hangsúlyozta a hadsereg szóvivője.  "Ezt határozta meg számunkra a politikai vezetés és a vezérkari főnök" - tette hozzá.

Izraelben gázai rakétatámadásoktól tartva megtiltották a fürdőzést a földközi-tengeri partoknál, s rendkívüli óvintézkedéseket vezettek be elsősorban a Gázai övezethez közeli térségben. Az övezet közvetlen szomszédságában az óvóhelyeken töltötték a péntekről szombatra virradó éjszakát az izraeliek.  

A zsidó ellenzéki pártok támogatásukról biztosították a kormányt és a hadsereget, az arab pártok Közös Listája viszont elítélte az izraeli vezetést a Hajnalhasadás hadművelet megindításáért.  

"Az Egyesült Államok szilárdan hisz abban, hogy Izraelnek joga van megvédeni magát" - írta twitter fiókjában Tom Neides, az Egyesült Államok izraeli nagykövete. "Kapcsolatban állunk különböző felekkel, és nyugalomra szólítunk fel minden érintettet" - tette hozzá.  

"Izrael azon dolgozik, hogy megvédje magát és polgárait, és céljának elérése érdekében célzottan és határozottan fog fellépni a terroristák és a terrorizmus elkövetői ellen" - közölte Beni Ganz védelmi miniszter a Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel folytatott megbeszélésen. Ganz operatív információkat adott át a hadműveletről, valamint a Gázai övezet békéjének és stabilitásának helyreállítására tett erőfeszítésekről.

Izrael péntek délután Hajnalhasadás néven indított hadműveletet a Gázai övezetben az Iszlám Dzsihád ellen, mert a terrorszervezet több napja megtorlással fenyegetőzött, miután ezen a héten letartóztatták egyik magas rangú ciszjordániai tisztviselőjét, Bassam al-Szaadit.

Izrael az utóbbi négy napban a fenyegetések miatt utakat zárt le az övezethez közeli területeken, és "különleges helyzetet" hirdetett óvatossági rendszabályokkal a helyi civil lakosság számára.

Izrael és Egyiptom 2007, a Hamász dzsihadista mozgalom hatalomátvétele óta tartja szigorú blokád alatt a 2,3 millió palesztin lakta övezetet, ahol a lakosság szegénységben és munkanélküliségben él.

Az izraeli hadsereg kedden lezárta a határátkelőket, így az izraeli munkavállalási engedéllyel rendelkező gázaiak ezrei rekedtek a lakóhelyükön. A határzár miatt lassult a gázai erőmű működéséhez szükséges dízel szállítása is. A létesítmény igazgatója csütörtökön figyelmeztetett, hogy üzemanyag híján leállhat az egyetlen villamoserőmű.

Izrael és a Gázai övezet fegyveres szervezetei között több háború is volt, a legutóbbi 2021 májusában. A tizenegy napos háborúban 260 palesztin - közöttük számos fegyveres -, valamint 13 izraeli, közöttük egy katona halt meg a helyi hatóságok szerint.

(MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zelenszkij döntött a hadköteles férfiak külföldi utazásának engedélyezéséről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elutasítóan válaszolt arra a lakossági petícióra, amelyben azt kezdeményezték, hogy a hadköteles korú férfiak is utazhassanak Ukrajnából külföldre a hadiállapot ideje alatt - számolt be kedden az Ukrajinszka Pravda hírportál. Az elektronikus petíciót az elnöki honlapon három hónap alatt több mint 25 ezren támogatták, így Zelenszkij köteles volt választ adni a kérdésre. A petíció indoklása szerint harcolni csak a "harcképes embereknek" kell, mások azzal lehetnek hasznosak, hogy külföldön dolgoznak, és pénzzel támogatják az ukrán hadsereget - írta az MTI. Zelenszkij viszont emlékeztetett arra, hogy az alkotmány 17. cikke szerint az állam szuverenitásának és területi integritásának védelme az egész ukrán nép dolga, az alaptörvény 65. cikke szerint pedig a haza védelme, a függetlenség, illetve Ukrajna területi integritása Ukrajna állampolgárainak felelőssége. Rámutatott továbbá arra, hogy az általános mozgósításról február 24-én rendelet születet

Sok hadköteles férfi fellélegezhet, az ukrán védelmi miniszter konkretizálta kiket mozgósítanak

A jelen helyzetben nincs szükség a személyi állomány növelésére, hanem specialisták kellenek - erősítette meg Olekszij Reznyikov védelmi miniszter. Ukrajnában az adott helyzetben nem mozgósítanak mindenkit válogatás nélkül. Konkrét szakmai tudással rendelkezőket hívnak be – nyilatkozta a Reznyikov a Kárpáti Igaz Szó szerint. Hozzátette: az adott körülmények között nem indokolt a hadsereg személyi állományának felduzzasztása, hanem konkrét feladatok elvégzésére képes specialistákat keresnek. A védelmi tárca vezetője rámutatott: a mozgósítást a vezérkar szakemberei irányítják - írta a Korrespondent hírportál. „Ők értékelik a létszámot, az erőt és eszközöket, melyek egy adott harci feladat elvégzésére szükségesek, és felbecsülik a veszteségeket is. Legyünk realisták, nekünk is vannak veszteségeink, sebesültek és –   sajnos – elesettek is” – mondta Reznyikov. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Egy 23 éves bátyúi főhadnagy vesztette életét az oroszok elleni háborúban

Újabb kárpátaljai áldozatot követelt Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja. A Bátyúi kistérség közleménye szerint a frontvonalon életét vesztette Vitalij Holubka főhadnagy. "Szomorúan tudatjuk, hogy 2022. augusztus 12-én, államunk függetlenségét, szuverenitását és területi integritását védve, a frontvonalon életét vesztette kistérségünk lakosa - Golubka Vitalij főhadnagy (született: 1999. szeptember 1.). Kistérségünk minden lakosa nevében őszinte részvétünket fejezzük ki az elesett katona hozzátartozóinak. Örök dicsőség és tisztelet a Hősnek!A temetés idejéről és helyéről tájékoztatjuk a lakosságot." - olvasható a közleményben . Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Bombariadót hirdettek Munkácson és Ungváron

Munkácson és Ungváron is érkezett bejelentés a rendőrséghez, miszerint bombát helyeztek el két helyszínen - írta a Kárpátalja . Munkácson a „zöldpiac”-nál, Ungváron pedig a Krasznodonciv piacnál hirdettek bombariadót. Hanna Dan rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a bejelentések az email-címükre érkeztek, a helyszínre azonnal kivonultak az illetékesek. Hozzátette továbbá, hogy a több hasonló bejelentés is érkezett a hatóságokhoz Nyugat-Ukrajna területén.  Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Kiderült, meddig hosszabbítják meg a hadiállapotot Ukrajnában

Ukrajnában ismét meghosszabbítják a hadiállapotot és az általános mozgósítás időszakát.  Augusztus 23-tól újabb 90 napra hosszabbítják meg a hadiállapotot és az általános mozgósítást Ukrajnában. Az erről szóló törvénytervezetet Volodimir Zelenszkij nyújtotta be az Ukrán Legfelsőbb Tanácsnak - tudatta az Ukrajinszka Pravda. Február 24-én, az Oroszország által Ukrajna ellen elindított teljes körű háború első napján vezették be az egész országra kiterjedő hadiállapotot Ukrajnában. Ezt követően Volodimir Zelenszkij kezdeményezésére már három alkalommal - márciusban, áprilisban és májusban - meghosszabbították a hatályát. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Az orosz delegáció felajánlotta, hogy kivonják csapataikat Ukrajnából

Meglepő kijelentést tett Olekszij Aresztovics, az ukrán elnöki hivatal tanácsadója. Mark Fejgin újságírónak nyilatkozva azt állította, hogy az ő információi szerint a márciusi isztambuli béketárgyalásokon az orosz delegáció felajánlotta, kivonják csapataikat a február 23-a után elfoglalt ukrajnai területekről cserébe azért, ha Ukrajna lemond NATO-csatlakozási törekvéseiről és neutrális, azaz katonailag független státuszt hirdet - írta a Kárpáti Igaz Szó. Aresztovics hozzáfűzte, erre vonatkozó információja nem az elnöki hivataltól származik, hanem más, alternatív csatornákon keresztül szerzett tudomást erről a fejleményről. Az ominózus interjúban arra is panaszkodott, hogy nincs belelátása az ukrán fegyveres erők terveibe, valójában nagyon keveset tud a front állásáról, a reális állapotokról. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Eddig tart a mozgósítás Ukrajnában

A mozgósítás Ukrajnában a hadiállapot megszüntetéséig fog folytatódni, a férfiakat továbbra is a katonai szakterületek létszámigényének megfelelően hívják majd be szolgálatra – közölte vasárnap Roman Horbacs, a fegyveres erők szárazföldi erői parancsnoksága személyzeti osztályának vezetője a liga.net hírportálnak adott interjújában. A Kárpát.in.ua szerint Horbacs elmondta, Ukrajnában a mozgósítás folyamatban van, és a front szükségleteitől, vagyis a fegyveres erők emberveszteségétől függ. Maga a mozgósítás pedig a hadiállapot megszüntetéséig tart – tette hozzá. „A mozgósítás közvetlenül függ a katonai egységek további létszámigényétől. Még ha a frontokon súlyosbodik is a helyzet, minden mozgósítási feladatot teljesíteni fogunk” – jelezte. Az osztályvezető hangsúlyozta, „hogy ma már van elég ember az ukrán fegyveres erőkben, minden régió 100 százalékban vagy még jobban teljesítette a mozgósítási tervet. Mára februárhoz képest tízszeresére csökkent a katonai egységek létszámfeltöltési