Ugrás a fő tartalomra

Az ukrán erők elérték az orosz határt

Az ukrán erők a frontvonal egyes szakaszain már elérték az orosz államhatárt - közölte Oleh Szinyehubov Harkiv megyei kormányzó hétfőn a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.

"Hadseregünk folytatja a hadműveletet, hogy felszabadítsa Harkiv régióját az orosz megszállóktól. Az ellenség sietve feladja pozícióit, és mélyen bemenekül a korábban megszállt területekre vagy azonnal az Oroszországi Föderáció területére. Tegnap az oroszok elhagyták a kupjanszki járásban található Velikij Burluk és Dvoricsna településeket. A front egyes szakaszain védőink elérték Oroszország államhatárát" - számolt be a kormányzó.

Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki iroda helyettes vezetője azt írta, hogy "az ukrán fegyveres erők méterről méterre szabadítják fel Harkiv megyét: ez több száz település, több ezer utca, több tízezer ukrán szülőhelye" - fogalmazott. Hozzátette, hogy az ukrán hatóságok segélyeket készülnek szállítani a felszabadított településekre, 11 ezer csomag élelmiszert és ugyanennyi csomagot higiéniai szerekből, továbbá a kisgyermekek számára bébiételeket és pelenkát. "Erre van szükség most azonnal" - jegyezte meg.

Eközben hétfőn az orosz erők ismét csapást mértek a megyeszékhelyre, Harkivra - közölte a kormányzó.  A támadásban az eddigi információk alapján egy civil vesztette életét, és négyen sérültek meg. Leállt átmenetileg a metró is. Ihor Terehov, a város polgármestere közölte, hogy az orosz csapás miatt Harkiv létfontosságú infrastrukturális létesítményei működésképtelenné váltak, aminek következtében megszakadt az áramellátás, és megint megszűnt a vízellátás a megyeszékhelyen.

Herman Haluscsenko energetikai miniszter a Facebookon közölte, hogy vasárnap történt a háború kezdete óta az egyik "legmasszívabb" orosz támadás az ukrán energiainfrastruktúra ellen, aminek következtében emberek százezrei maradtak áram nélkül. A tájékoztatása szerint vasárnap este az oroszok a Harkiv megyei zmijevi erőművet és három nagyfeszültségű alállomást lőttek, 40 különböző feszültségű alállomást áramtalanítottak. Az előzetes adatok szerint a támadás közben a helyreállítást végző négy szakember meghalt, hárman megsérültek. "Ukránok százezrei maradtak áram nélkül Poltava, Dnyipropetrovszk, Harkiv, Szumi és Donyeck megyében" - emelte ki.

Hétfőre virradóan az orosz erők rakétacsapást mértek Zaporizzsjára, és eltaláltak a megyeszékhely határában egy infrastrukturális létesítményt. Az előzetes információk szerint senki sem sérült meg - számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál a megye kormányzójára hivatkozva.

Az ukrán vezérkar hétfői jelentésében azt írta, hogy az elmúlt napban mintegy 300 orosz katona vesztette életét, az ukrán erők megsemmisítettek egy orosz repülőgépet és egy drónt. A háború kezdete óta már csaknem 53 ezer orosz katona halt meg a kijevi vezérkar adatai szerint Ukrajnában. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Novák Katalin kárpátaljai gyerekektől vonta vissza a magyar állampolgárságot

Novák Katalin újabb magyar állampolgárságokat vont vissza. A Magyar Közlönybe n megjelentek szerint az államfő ezúttal is Gulyás Gergely miniszter előterjesztései alapján, a törvénynek arra a paragrafusára hivatkozva döntött, amely szerint az állampolgárság visszavonható attól, aki magyar állampolgárságát a jogszabályok megszegésével, így különösen valótlan adatok közlésével, illetve adatok vagy tények elhallgatásával a hatóságot félrevezetve szerezte meg. Az állampolgárság a határozat közzétételének napján szűnik meg. A köztársasági elnök döntése alapján megszűnt a magyar állampolgársága egy kovácsréti ukrán családnak:  a 42 éves apának - Durda Péter (névmódosítás előtti neve: Durda Petro Petrovics; születési hely: Kovácsrét, Szovjetunió; születési idő: 1979. november 26.) a 38 éves feleségének - Durda Alla, született: Pacan Alla (névmódosítás előtti neve: Durda Alla Vaszilivna, született: Pacan Alla Vaszilivna; születési hely: Kovácsrét, Szovjetunió; születési idő: 1984. március 24.

Ukrajna győzelme Oroszország ellen nem vet véget a két ország közötti ellenségeskedésnek

Ukrajna győzelme a jelenleg zajló Oroszország elleni háborúban nem vet véget a két ország közötti ellenségeskedésnek – erről Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka nyilatkozott az amerikai Time magazinnak adott interjújában, adta hírül az RBK-Ukrajina hírportál. „Az oroszokat ismerve, győzelmünk nem jelenti majd a háború végét. Diadalunkkal levegőhöz juthatunk, amely lehetőséget biztosít ahhoz, hogy felkészüljünk a következő háborúra” – fogalmazott Zaluzsnij. A tábornok elmondása szerint az orosz február végi támadása nem érte meglepetésszerűen Ukrajnát, ugyanis hadgyakorlatokon előre készültek egy esetleges offenzívára. A kiképzések során a felszínre kerültek az ukrán hadsereg gyenge pontjai. Ugyanakkor parancsnokaink nem kezelték kellő komolysággal ezeket a hadgyakorlatokat - írta a Kárpáti Igaz Szó. “Előfordult, hogy ordítoztam, hogy elmagyarázzam nekik, ha nem változtatnak, akkor a következmények már nem csupán a mi életünkbe fog kerülni, de hazánk jövőjére is

A Kreml bejelentette, mi fog változni a kamu népszavazás nyomán

Alapvetően megváltozik a Donyec-medence és Ukrajna más orosz ellenőrzés alá került területeinek jogállása az ott megrendezett "népszavazás" nyomán, ami egyebek mellett a biztonságot garantáló intézkedéseket von maga után - közölte kedden újságírókkal Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő. "Természetesen alapvetően megváltozik a helyzet jogi szempontból, a nemzetközi jog szempontjából. Minden ezzel járó következménnyel a védelem és a biztonság szempontjából ezeken a területeken" - mondta Peszkov arra a kérdésre válaszolva, hogy a referendum után javul-e a biztonsági helyzet a Donyec-medencében és más "felszabadított" területeken. A szóvivő nem kívánta kommentálni a Vedomosztyi című lapnak azt az értesülését, hogy a kedden lezáruló, öt napig tartó népszavazás nyomán megalakul a Krími Szövetségi Körzet Oroszországban, az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt félsziget, a szakadár Donyecki és Luhanszki Népköztársaság, valamint a Herszon megye és Zaporizzsja megye megsz

Videón, ahogyan orosz katonák civil autókra nyitnak tüzet

Az ukrán hatóságok azonosítottak öt orosz katonát, akik még februárban civil autókra nyitottak tüzet a Kijev megyei Hosztomelben.  A lövöldözésükben meghalt egy orosz állampolgár is, megsebesült egy német állampolgár és a bucsai járási rendőrség alkalmazottai is. Az áldozatok pontos számát nem hozták nyilvánosságra.  Az öt orosz katonát távollétében gyanúsították meg a háborús törvények és szokások megsértésével és előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkossággal. (MTI)  Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Dráma az ukrán-magyar határon

Kedd reggel a tiszabecsi határátkelőnél lett rosszul és esett össze hirtelen az az 50 év körüli ukrán férfi, akinek a határrendészek siettek a segítségére - közölte az Országos Mentőszolgálat.  Mentőt hívtak és a tapasztalt mentésirányító utasításai alapján megvizsgálták a beteget, aki már nem lélegzett.  "Rögtön megkezdték az újraélesztést és egymást váltva küzdöttek a férfi életéért, amit perceken belül helyszínre érkező bajtársaink emelt szinten folytattak. A hős határőrök gyors beavatkozásának köszönhetően a mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben" - olvasható az Országos Mentőszolgálat közleményében. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Aresztovics: ha nem lesz elegendő ember a védekezésre, akkor mozgósítás lesz

Ukrajna területén körülbelül 40 millió ember él, ezért szükség esetén az ország hadserege jelentősen, akár 5,5 millió fővel növelhető – jelentette ki Olekszij Aresztovics, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója egy interjúban, melyet az RBK-Ukrajina hírportál szemlézett. Aresztovics a Fegin Live Live YouTube-csatornának nyilatkozatkozva megjegyezte: Ukrajnának van mozgósítási potenciálja. „Ha nem lesz elegendő ember a védekezésre, akkor mozgósítás lesz. Még egyszer. Van egy 5,5 millió fős mozgósítási tartalékunk” – mutatott rá. A tanácsadó felvetette: a Nyugat segíthet Ukrajnának az új katonák felfegyverzésében és felszerelésében - írta a Kárpát.in.ua. Ugyanakkor rámutatott: jelenleg nem soroznak be diákokat a hadseregbe. Szerinte azonban megeshet, hogy „mindenki vagy nagyon sokan elmennek”.  „Ha egymillió főt mozgósítanak Oroszországban, milyen külföldre utazásról beszélhetünk? Azt akarjuk, hogy Ukrajna egyáltalán fennmaradjon, vagy a sorbonne-i vagy oxfordi tanulással akarjuk meg

Zelenszkij: ha Oroszország elismeri a „népszavazások” eredményeit, nincs miről tárgyalnunk Putyinnal

Ha az Oroszországi Föderáció normálisnak ismeri el az Ukrajna ideiglenesen megszállt négy megyéjében tartott álreferendumokat, akkor nincs miről tárgyalnunk Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – jelentette ki kedden Volodimir Zelenszkij elnök videobeszédében az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén, számolt be az RBK-Ukrajina hírportál. „Ha az Oroszországi Föderáció normálisnak ismeri el ezeket az álreferendumokat, az úgynevezett „krími forgatókönyv” végrehajtásával, ami egy újabb kísérlet területeink annektálására, azt jelenti, hogy nincs miről beszélnünk Volodimir Putyinnal, az Oroszországi Föderáció elnökével” – hangsúlyozta az államfő. Az elnök szerint az annektálás az a lépés, amely Putyint egytől egyig az egész emberiséggel állítja szembe - írta a Kárpát.in.ua. „Ezért a világ minden országától megfelelő jelzéseket várunk” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: