Ugrás a fő tartalomra

EU: a Krím Ukrajna része

Az Európai Unió nem ismeri el az Oroszország által elcsatolt ukrajnai területeken tartott regionális és helyhatósági választások jogosságát és azok eredményét - jelentette ki az Európai Unió külügyi szolgálatának (EKSZ) szóvivője hétfőn.

Az EU külügyi szolgálata szóvivője útján arra reagált, hogy péntektől vasárnapig regionális és helyhatósági választásokat tartottak Oroszországban, valamint a 2014-ben annektált Krími Autonóm Köztársaságban és Szevasztopol városában.

A közlemény szerint az EU nem ismeri el a Krím-félsziget Oroszország általi annektálását, amit a nemzetközi jog megsértésének tart. A Krím Ukrajna része - húzták alá.

A hétvégi választások során a jogellenesen annektált Krím félszigeten "senkit sem választottak meg", aki legitimitással rendelkezne és jogosan képviselhetné a Krím és Szevasztopol lakosságát, illetve akit e területek képviselőiként elismerhetnének - jelentették ki.

Az Európai Unió felszólítja Oroszországot, hogy haladéktalanul és feltétel nélkül hagyjon fel az Ukrajna elleni "jogellenes, provokálatlan és indokolatlan" katonai agressziójával, és vonjon ki minden erőt és katonai felszerelést Ukrajna egész területéről az ország nemzetközileg elismert határain kívülre - húzták alá.

Az Európai Unió továbbra is elkötelezetten támogatja Ukrajna területi egységét és önállógását - tette hozzá az Európai Unió külügyi szolgálata.

Az Oroszországban szeptember 9. és 11. között tartott regionális és helyhatósági választások során egyebek között 14 regionális vezető személyéről közvetlenül és egyben pedig közvetve, hat régióban a regionális törvényhozás, 12 regionális székhelyen pedig a képviselőtestület összetételéről lehetett voksolni. Moszkvában 146 képviselői tanács több mint 1500 képviselői helyének sorsa dőlt el. A választások a 85 régióból 82-t érintettek, több mint 45 millió ember volt jogosult szavazni személyesen vagy online. A választás fő napja és az urnazárás vasárnap volt. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ukrajna győzelme Oroszország ellen nem vet véget a két ország közötti ellenségeskedésnek

Ukrajna győzelme a jelenleg zajló Oroszország elleni háborúban nem vet véget a két ország közötti ellenségeskedésnek – erről Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka nyilatkozott az amerikai Time magazinnak adott interjújában, adta hírül az RBK-Ukrajina hírportál. „Az oroszokat ismerve, győzelmünk nem jelenti majd a háború végét. Diadalunkkal levegőhöz juthatunk, amely lehetőséget biztosít ahhoz, hogy felkészüljünk a következő háborúra” – fogalmazott Zaluzsnij. A tábornok elmondása szerint az orosz február végi támadása nem érte meglepetésszerűen Ukrajnát, ugyanis hadgyakorlatokon előre készültek egy esetleges offenzívára. A kiképzések során a felszínre kerültek az ukrán hadsereg gyenge pontjai. Ugyanakkor parancsnokaink nem kezelték kellő komolysággal ezeket a hadgyakorlatokat - írta a Kárpáti Igaz Szó. “Előfordult, hogy ordítoztam, hogy elmagyarázzam nekik, ha nem változtatnak, akkor a következmények már nem csupán a mi életünkbe fog kerülni, de hazánk jövőjére is

Novák Katalin kárpátaljai gyerekektől vonta vissza a magyar állampolgárságot

Novák Katalin újabb magyar állampolgárságokat vont vissza. A Magyar Közlönybe n megjelentek szerint az államfő ezúttal is Gulyás Gergely miniszter előterjesztései alapján, a törvénynek arra a paragrafusára hivatkozva döntött, amely szerint az állampolgárság visszavonható attól, aki magyar állampolgárságát a jogszabályok megszegésével, így különösen valótlan adatok közlésével, illetve adatok vagy tények elhallgatásával a hatóságot félrevezetve szerezte meg. Az állampolgárság a határozat közzétételének napján szűnik meg. A köztársasági elnök döntése alapján megszűnt a magyar állampolgársága egy kovácsréti ukrán családnak:  a 42 éves apának - Durda Péter (névmódosítás előtti neve: Durda Petro Petrovics; születési hely: Kovácsrét, Szovjetunió; születési idő: 1979. november 26.) a 38 éves feleségének - Durda Alla, született: Pacan Alla (névmódosítás előtti neve: Durda Alla Vaszilivna, született: Pacan Alla Vaszilivna; születési hely: Kovácsrét, Szovjetunió; születési idő: 1984. március 24.

Dráma az ukrán-magyar határon

Kedd reggel a tiszabecsi határátkelőnél lett rosszul és esett össze hirtelen az az 50 év körüli ukrán férfi, akinek a határrendészek siettek a segítségére - közölte az Országos Mentőszolgálat.  Mentőt hívtak és a tapasztalt mentésirányító utasításai alapján megvizsgálták a beteget, aki már nem lélegzett.  "Rögtön megkezdték az újraélesztést és egymást váltva küzdöttek a férfi életéért, amit perceken belül helyszínre érkező bajtársaink emelt szinten folytattak. A hős határőrök gyors beavatkozásának köszönhetően a mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben" - olvasható az Országos Mentőszolgálat közleményében. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Videón, ahogyan orosz katonák civil autókra nyitnak tüzet

Az ukrán hatóságok azonosítottak öt orosz katonát, akik még februárban civil autókra nyitottak tüzet a Kijev megyei Hosztomelben.  A lövöldözésükben meghalt egy orosz állampolgár is, megsebesült egy német állampolgár és a bucsai járási rendőrség alkalmazottai is. Az áldozatok pontos számát nem hozták nyilvánosságra.  Az öt orosz katonát távollétében gyanúsították meg a háborús törvények és szokások megsértésével és előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkossággal. (MTI)  Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

A Kreml bejelentette, mi fog változni a kamu népszavazás nyomán

Alapvetően megváltozik a Donyec-medence és Ukrajna más orosz ellenőrzés alá került területeinek jogállása az ott megrendezett "népszavazás" nyomán, ami egyebek mellett a biztonságot garantáló intézkedéseket von maga után - közölte kedden újságírókkal Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő. "Természetesen alapvetően megváltozik a helyzet jogi szempontból, a nemzetközi jog szempontjából. Minden ezzel járó következménnyel a védelem és a biztonság szempontjából ezeken a területeken" - mondta Peszkov arra a kérdésre válaszolva, hogy a referendum után javul-e a biztonsági helyzet a Donyec-medencében és más "felszabadított" területeken. A szóvivő nem kívánta kommentálni a Vedomosztyi című lapnak azt az értesülését, hogy a kedden lezáruló, öt napig tartó népszavazás nyomán megalakul a Krími Szövetségi Körzet Oroszországban, az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt félsziget, a szakadár Donyecki és Luhanszki Népköztársaság, valamint a Herszon megye és Zaporizzsja megye megsz

Egy 25 éves beregszászi nő próbált átcsempészni a határon egy hadköteles férfit

A hatóságok ellenőrzés céljából megállítottak egy járművet Asztélyban, a határtól 500 méterre. Az autót egy 25 éves beregszászi nő vezette, mellette egy 29 éves harkivi lakos ült - számolt be a Kárpátalja ma. A nyomozás során kiderült, hogy a nő 2 500 dollár ellenében hadköteles férfiakat szállított a „zöldhatárhoz”, így az ellenőrzőpontot megkerülve, hivatalos átvizsgálás nélkül léphették át a határt. A nőt letartóztatták, a járművet és a szolgáltatásért kapott pénzt lefoglalták. Az ügyben nyomozás indult. A nőt öttől hét évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Potápi: Ukrajna úgy várja el a kárpátaljai magyaroktól az ország megvédését, hogy közben folyamatosan a fejükre koppintanak

Szinte valamennyi magyar tanítási nyelvű iskola és óvoda újrakezdte működését Kárpátalján, mint ahogy elindul a tanév a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán is, amely ma már nemcsak oktatási és kulturális központ, hanem karitatív bázis is – erről Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár beszélt a Magyar Nemzetnek . Kárpátalján a civil szervezetek és a cégek is igyekeznek talpon maradni, a bajba jutott emberek pedig számíthatnak a történelmi egyházak segítségére is. "Amióta február 24-én kitört az orosz–ukrán háború, sajnos semmi jel nem utal arra, hogy akár Moszkva, akár Kijev törekedne a békére vagy a fegyverszünetre" – jelentette ki a lap megkeresésére a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Potápi Árpád János megerősítette: Magyarország és a magyar nemzet számára legfontosabb a béke. Szavai szerint ez már csak azért is így van, mert a magyar nemzet több országban – így Romániában és Szlovákiában – is határos Ukrajnával. Ráadá