Ugrás a fő tartalomra

Az orosz erők több ukrán megyére is csapást mértek

Az orosz erők Dél-Ukrajnában Mikolajivot, délkeleten Zaporizzsját, valamint Dnyipropetrovszk megyét támadták meg iráni gyártmányú harci drónokkal, az északkeleti országrészben lévő Szumi megyét pedig Grad sorozatvetőkkel, aknavetőkkel és más tüzérségi fegyverekkel lőtték - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál megyei kormányzók beszámolóiból készített vasárnapi összefoglalójában.

Mikolajiv megyét vasárnapra virradóan támadták meg az orosz erők iráni drónokkal, a megyeközpontot pedig rakétákkal lőtték. Utóbbi támadásban a legfrissebb információk szerint eltaláltak egy ötemeletes lakóépületet, és a mellette álló tízemeletes ház is megrongálódott. Az eddigi információk szerint hárman sebesültek meg. Találat ért egy raktárépületet is, onnan egy helyi lakost szállítottak sebesüléssel kórházba.

Harkiv megye orosz megszállás alól felszabadított településeit is változatlanul ágyúzzák az orosz csapatok, elsősorban infrastrukturális létesítményeket támadnak. Szombaton egy helyi lakost szállítottak sebesüléssel kórházba. Rakétacsapás érte Halicinove térségét is, ahol ketten sebesültek meg.

A Donyec-medencében is folytatódnak a heves harcok. Luhanszk megyében főként a frontvonal mentén súlyos a helyzet. Az orosz erők az elmúlt napban 23-szor nyitottak tüzet az ukrán katonák állásaira. Az ukrán légierő 17 csapást hajtott végre. Megerősített információk szerint találatot kapott az orosz hadsereg 15 haditechnikai és fegyverzetkoncentrációs területe, valamint légvédelmi rakétarendszereinek két állása.

Pavlo Kirilenko Donyeck megyei kormányzó a Telegramon közölte, hogy az utóbbi egy napban az orosz támadásokban két civil halt meg a régióban, és kilencen megsebesültek. Az ukrán hatóságok a felszabadított településeken négy helybeli holttestére találtak rá.

Dmitro Orlov, az orosz megszállás alá került Enerhodar polgármestere arról számolt be, hogy tüzérségi lövedék csapódott be a város egyik szállodájába, amelyben gyakran tartózkodtak orosz katonák. Az épületben súlyos kár keletkezett, de egyelőre nem tudni, hogy sebesülés történt-e - tette hozzá.

Herszon megyében a helyi kormányzó közlése szerint az orosz erők folytatják a polgári lakosság kényszerkitelepítését, sietve ürítik ki a hivatali épületeket és más ingatlanokat Beriszlav környékén és Herszonban. A megyeszékhelyen nőtt a fosztogatások száma. A beriszlavi járást ismét ágyúzták az orosz erők, vannak sebesültek és halottak a civilek között, számokat azonban nem hoztak nyilvánosságra.

Lövedék csapódott egy gabonaraktárba, amelyben ezer tonna búza és több traktor semmisült meg. Eközben az ukrán fegyveres erők Beriszlavnál lelőttek egy orosz Ka-52-es (Aligator) típusú támadóhelikoptert. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Csontos Karina, a Sztárban Sztár leszek! kárpátaljai tehetsége a nagylucskai szörnyű baleset egyik áldozata

Mint ismeretes, szörnyű baleset történt Nagylucskán pénteken a hajnali órákban: autómentőbe rohant bele egy személyautó. A baleset következtében a személyautó kigyulladt, a kocsiban tartózkodó mind a négy személy életét vesztette.  Kiderült, hogy az egyik elhunyt a Sztárban Sztár leszek! kárpátalajai versenyzője, Csontos Karina. A fiatal versenyző a show-ban a középdöntőig jutott.  Karina pár hete még a stúdióban bizonyított: Majka és Tóth Gabi pedig összeveszett azon, hogy kinek a csapatába kerüljön a tehetség, végül az énekesnő vitte el. A top 12-be már nem jutott be, de sokan emlékezhetnek rá, itt megnézheti a fellépését.  Tóth Gabi is reagált a szönyű hírre: "Legyen neked könnyű a föld, drága Karina! Őszinte részvétem az egész családnak!" - írta.  A Mukachevo.net információi szerint a tragikus balesetben Csontos Karinán kívűl egy 21 éves járőr, Ihor Marcsisak és egy 25 éves határőr, Jurij Baljuk vesztette életét. Őszinte részvétünk a tragikus balesetben elhunytak családt

Kárpátalja települései: Ismerje meg Bótrágy történetét

A helység már a XII. században létezett, s akkor a Betke család bírta, akitől Bánk bán veje, Simon kapta. Tőle elkobzás folytán az itteni birtok a koronára szállt, ám 1270-ben Rusdi Mihály kapta meg. Majd a terület második feleségének Berenczei Náné fiának tulajdonába került. Aztán a Lónyai család birtoka volt, így Bótrágyot ezen időszakban, mint a Nagy-Lónya uradalomhoz tartozó birtokot tartották számon. 1413-ban zálogcímen beiktatták négy itteni jobbágy-telek birtokába, amelyet Kereknyei Imre plébános és testvére Márton birtokoltak (Botlik József – Dupka György 1993: Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján. Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest.) Az 1567-ben átvonuló tatárok a helységet megkímélték, a körülötte talált tanyákat azonban felégették. Ekkor 7 kapu találtatott itt, majd 1600-ban 6 után vetettek ki adót (Botlik József – Dupka György 1993: Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján. Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest). A XVI. század első felében a község lakói előbb az evangél

Lengyelország 50 Krab lánctalpas önjáró tüzérségi löveget ad el Ukrajnának

Lengyelország 50 Krab lánctalpas önjáró tüzérségi löveget ad el Ukrajnának, a 630 millió dollárnak megfelelő értékű ügyletről Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő számolt be keddi sajtóértekezletén. A közép-lengyelországi Huta Stalowa Wola városban a Jacek Sasin kormányfőhelyettes, kincstárügyi miniszter és Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter részvételével szervezett sajtókonferencián Morawiecki az utóbbi harminc év egyik legnagyobb lengyel fegyverszállítási ügyletének nevezte a múlt héten Kijevben, a lengyel-ukrán kormányközi konzultációk során aláírt megállapodást. A beszerzést Ukrajna részben az Európai Unió eszközeiből, részben az állami költségvetésből fedezi - közölte Morawiecki. A Dziennik Gazeta Prawna (DGP) lengyel napilap múlt heti értesülése szerint az első 18 Krab-tarackot múlt héten továbbították Ukrajnának a lengyel hadsereg készleteiből. Az ügylet hátramaradt részét néhány hónapon belül véglegesítik - írta a DGP. A 40 kilométeres hatósugarú Krab önjáró tüzérségi lö

Tájékoztató: így hagyhatják el törvényesen Ukrajnát a hadköteles férfiak

Ukrajnában a hadköteles férfiak bizonyos esetekben elhagyhatják az országot hadiállapot idején. Így például, ha gyereket vagy rászorulót kísérnek. A Védelmi Minisztérium az Állami Határőrszolgálattal és a Szociálpolitikai Minisztériummal közösen speciális útmutatót készített számukra a határátlépéshez szükséges dokumentumok feltüntetésével – közölte az Ukrajinszka Pravda életmódmagazinja, a Zsittya Olena Zelenszka, a first lady nyomán. „Azok a férfiak, akik külföldre evakuálva kénytelenek menteni szeretteiket, számos kérdéssel és félreértéssel szembesülnek. És jobb tisztázni ezeket, még mielőtt beszélnek a határőrökkel. A pontatlanságok egyértelműsítése érdekében átfogó útmutatót készítettünk az államhatár átlépéséhez a gyermekeket és más személyeket kísérő hadköteles korú férfiak számára” – mondta el az elnök felesége. Az összeállítás azokat az eseteket veszi sorra, amikor a 18 és 60 év közötti férfiak elhagyhatják az országot. Ezen a linken megtalálják a határátlépéshez szükséges d

Az ukrán-magyar kettős állampolgársággal rendelkező hadköteles férfiak figyelmébe!

Ukrajna jogszabályai szerint a kettős állampolgárság nem elismert Ukrajnában. Ukrajna állampolgárának számít az a kettős állampolgárságú személy, aki ukrán állampolgársággal is rendelkezik. A hadköteles férfiaknak hadiállapot idején k ettős állampolgárként az ukrán határt átlépni magyar útlevéllel nem lehet. Csak akkor van erre lehetőség, ha a kettős állampolgár lemond az ukrán állampolgárságáról. Azonban csak onnantól kezdve lehet használni az ukrán határátlépéshez a magyar útlevelet, ha az ukrán állampolgárságról való lemondással kapcsolatos kérvényt Ukrajna elnöke is jóváhagyta. Az ukrán állampolgárság elvesztésének és megszüntetésének okait Ukrajna állampolgárságról szóló törvényének 18. és 19. cikke határozza meg.  Megosztás KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Hogyan lehet lemondani az ukrán állampolgárságról?

Az ukrán állampolgárság megszüntetése általában hosszadalmas és nem a legegyszerűbb procedúra, éppen ezért sokan nem is vállalkoznak rá, hacsak nem feltétlenül szükséges. A ukrán állampolgárságáról való lemondás semmiképpen nem tanácsos azok számára, akiknek Ukrajnában (is) van a lakhelyük, illetve valamilyen oknál fogva szükségszerű számukra a gyakori vagy/és tartós ukrajnai tartózkodás. Tudniillik, az állampolgárság elvesztésével ukrajnai tartózkodásuk csak az aktuális szabályok szerinti időtartam keretében lesz lehetséges, és bármilyen szabály és/vagy törvénysértés esetén (illetve, mint ezt számos gyakorlati példa mutatja, akár enélkül is) az ukrán szervek megtagadhatják tőlük az ország területére való belépést - írta a Kárpáti Igaz Szó. Az Alkotmány 25. cikke szerint Ukrajna állampolgárát nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától és állampolgársága megváltoztatásának jogától. A jogviszonyok e területét szabályzó állampolgársági törvény 18. cikke ez utóbbi jog gyakorlását, a f

Kárpátalja települései: Ismerje meg Csonkapapi történetét

Csonkapapi magyar település a Beregszászi járásban, Beregszásztól 25 kilométerre. Kárpátalja délnyugati részében, Magyarország határa mentén terül el. A település határai: északról Som, keletről Mezőkaszony , délről az ukrán–magyar határ, délnyugatról Kispapi, nyugatról Hetyen. A község környéke sík jellegű, amit csak a közeli kaszonyi dombok zavarnak meg. A községet átszelő Micz-patak hosszan tartó aszályos nyárakon kiszárad. Nevét az oklevelek először 1261-ben említették Pop néven. A Papi helynév tulajdonképpeni értelme "papé, pap birtoka, papi birtok". Ez valószínűleg Haraszti Erasmus katolikus papra utal, mivel a község egy ideig az ő birtoka volt. Mondák szólnak egy befejezetlen, csonka templomról, ami után talán a nevét kapta volna, de neve régebbi eredetű. Ugyanis azt tartja a szájhagyomány, hogy eredetileg két település volt, Csonkás és Papi. Csonkás szinte teljesen elnéptelenedett az 1241-1242-es tatárjárás következtében. Lakossága Papiba menekült, mivel az fallal me