Ukrajnában a Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy az állampolgárok nem fellebbezhetnek a bíróságon a területi toborzási és szociális támogatási központok katonai behívók ellen – számolt be pénteken az RBK-Ukrajina hírportál a Legfelsőbb Bíróság részeként működő Semmítőszéki Közigazgatási Bíróság határozatára hivatkozva.
A határozat leszögezi, hogy a katonai behívó a Semmítőszéki Közigazgatási Bíróság értelmezésében hatósági határozat vagy intézkedés nem hatósági szubjektum döntése vagy intézkedése, hanem csupán a hadköteles személy értesítésének eszköze, hogy a megjelölt időpontban megérkezzen a területi toborzóközpontba - közölte a Kárpát.in.ua.
A taláros testület kiegészítésül jelezte, hogy a katonai behívó nem jelenti azt, hogy az érintettnek kötelező lesz katonai szolgálati szerződést kötni. A határozat hangsúlyozta, hogy a hadkötelesnek a területi toborzóközpontban való megjelenési kötelezettségét az idézés nyomán nem a katonai behívó, hanem Ukrajna hadkötelezettségről és katonai szolgálatról szóló törvénye írja elő.
Mostantól Ukrajnában minden bíróság figyelembe fogja venni a Legfelsőbb Bíróság határozatát, ezért nincs értelme, hogy az állampolgárok bíróságon támadják meg a katonai behívót.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: